Tavaszi színkavalkád – 7 üde sminktipp, amit Te is imádni fogsz

7 fiatalító smink tipp tavaszra

2018. tavaszán minden az egyéniségről szól!

Szerencsére a nagyon erős sminkek ideje kezd háttérbe szorulni, és az idei trendek kedveznek az amatőr ecsetforgatóknak és az időszűkében lévőknek is.

7 fiatalító smink tipp tavaszra

Néhány éve betört a sminkdivatba a kontúrozási mánia, és rengeteg videóból tanulhatták az arra fogékonyak az órákig készülő, több rétegből álló, maszkhatású sminkek felhordását. Sokak közösségi profilja tele volt olyan képekkel, melyek köszönőviszonyba sem voltak a sminknélküli valósággal. Lássuk be, a hétköznapok rohanásába nem fér bele, hogy háromféle szivaccsal, nyolcféle ecsettel és húsz kontúrárnyalattal zsonglőrködj a tükör előtt, és a legtöbben csak ritkán járnak olyan eseményekre, melyekhez passzolnának a kifutókon megjelenő, harsány sminkek. Arról pedig, hogy mit tesz bőröddel a mindennap több rétegben felvitt alapozó, ne is beszéljünk…

Egyébként is miért töltenéd az idődet azzal, hogy aggódsz, mások mit gondolnak rólad, foglalkozz inkább azzal, amit szeretsz!  Próbálgasd a sminktrendeket és használd azt, amellyel tényleg azonosulni tudsz. Így fogsz a legjobban tündökölni ?

A tavaszi divatheteken az elvadult, jelmezbálba illő sminkek mellett néhány tervező kifutóján már láthattunk egészen vállalható, akár hétköznap is viselhető sminkeket is. Ráadásul a legújabb nappali sminkek között még fiatalító trükköket is találunk! Összeállításunkban ezeket mutatjuk be.

1. Az arany bűvöletében

Határozottan nyerő szín az arany a tavaszi sminkek terén. Szemhéjpúderben, aranyosan csillogó rúzsban, de még a highlighter-ben is. A mértéket azonban te határozod meg!  A hétköznapokra használhatsz némi aranyos csillogást az orcán, az esti bulikra pedig akár erősebben csillámló szemfestéket bevállalhatsz. Ha a fáradtságot akarod eltűntetni, használd az üde rózsaarany színt, vagy barackos pink szemhéjfestéket.

Néhány éve betört a sminkdivatba a kontúrozási mánia, és rengeteg videóból tanulhatták az arra fogékonyak az órákig készülő, több rétegből álló, maszkhatású sminkek felhordását. Sokak közösségi profilja tele volt olyan képekkel, melyek köszönőviszonyba sem voltak a sminknélküli valósággal. Lássuk be, a hétköznapok rohanásába nem fér bele, hogy háromféle szivaccsal, nyolcféle ecsettel és húsz kontúrárnyalattal zsonglőrködj a tükör előtt, és a legtöbben csak ritkán járnak olyan eseményekre, melyekhez passzolnának a kifutókon megjelenő, harsány sminkek. Arról pedig, hogy mit tesz bőröddel a mindennap több rétegben felvitt alapozó, ne is beszéljünk… Egyébként is miért töltenéd az idődet azzal, hogy aggódsz, mások mit gondolnak rólad, foglalkozz inkább azzal, amit szeretsz! Próbálgasd a sminktrendeket és használd azt, amellyel tényleg azonosulni tudsz. Így fogsz a legjobban tündökölni ? A tavaszi divatheteken az elvadult, jelmezbálba illő sminkek mellett néhány tervező kifutóján már láthattunk egészen vállalható, akár hétköznap is viselhető sminkeket is. Ráadásul a legújabb nappali sminkek között még fiatalító trükköket is találunk! Összeállításunkban ezeket mutatjuk be. 1. Az arany bűvöletében Határozottan nyerő szín az arany a tavaszi sminkek terén. Szemhéjpúderben, aranyosan csillogó rúzsban, de még a highlighter-ben is. A mértéket azonban te határozod meg! A hétköznapokra használhatsz némi aranyos csillogást az orcán, az esti bulikra pedig akár erősebben csillámló szemfestéket bevállalhatsz. Ha a fáradtságot akarod eltűntetni, használd az üde rózsaarany színt, vagy barackos pink szemhéjfestéket.

2. Vastag tusvonal

Továbbra is divat cicaszem, de az idén fontos, hogy legyen vastag, ölelje körül a szemet.
Feldobhatod egy plusz színnel! A vizes fényű, satírozott szemhéjfesték könnyen felvihető, és megnyitja a tekintetedet, üde hatást kölcsönöz az arcodnak.

3. Retro szempilla

Ami eddig ciki volt, az most menő lett: divat a csomós, összetapadt szempilla. Előállítása igen könnyű, nem kell mást tenned, csak szempillaspiráloddal több rétegben felvinni pilláidra a festéket. Ha drámaibb hatásra vágysz, húzz tusvonalat az alsó szempillasor tövébe is.

7 fiatalító smink tipp tavaszra

4. No smink

Ez a trend a hibátlan bőrűeknek kedvez, vagy pedig nagyon jártasnak kell lenned a make up tudományában, hogy arcod smink nélkülinek tűnjön. Leheletnyi alapozó, halovány arcpír és színezett szájbalzsam emeli ki a vonásokat – életszerű, könnyen utánozható sminktrend is felkerült a tavaszi palettára.

5. Fényes rúzsok

Vége a matt színek hatalmának! Helyet kapnak a fényes, selymes finish-ű rúzsok és szájfények. A téli szezon sötét, bogyós árnyalatai helyett keresd az élénk színeket, főként a narancsokat és pinkeket.

6. Pink és levendula

Nem kell tartanod a levendulás, pink és fukszia árnyalatoktól, ha eltalálod a hozzád illő tónust és visszafogottan bánsz velük, igazán friss, fiatalító sminked lesz.

7 fiatalító smink tipp tavaszra

 7. Fehér varázslat

A fehér színt felviheted az alsó- és felső vízvonalra egyaránt, tökéletes a szemek megnyitására. A magas fényű, fehér szemhéjpúder felfrissíti az egész arcot, tégy egy próbát vele!

Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás