A diszlexia ellenszere?! – Az úszás áldásos hatásai

Nem is gondolnád, mennyi mindenben fejlődik gyermeked az úszástanulás során! Az úszás hatásai talán az egyik legpozitívabbak az összes sportág közül, nemcsak a test, hanem a psziché szempontjából is.

1. Tanulási zavarok megelőzése, kezelése

Sok-sok tanulási zavar (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) hátterében a korai szenzomotoros tevékenység (a környezetből érkező ingerek sorával szerzett tapasztalatok) hiánya áll.  Az ingerek a csecsemő mozgásos tapasztalatszerzései révén válnak tanulássá, így fejlődnek képességei (fizikai és mentális), amelyekre élete végéig szüksége lesz. Az úszással jól kezelhetőek a visszamaradt csecsemőkori reflexek, fejlődik a gyerekek testsémája, testtudata, nagy- és finommozgásai, koordinációs képességei – összefoglalva fejlődnek a tanulási képességeik.

diszlexia_ellenszere

2. Mozgásfejlődés 

Sok gyereknél előfordul, hogy növekedésük idején a mozgásfejlődés fontos mozzanatai közül egyet vagy többet valamiért kihagytak (például nem kúsztak), vagy egy-egy szakasz csak rövid ideig tartott náluk. Ezek kimaradását azért kell utólag korrigálni, mert nélkülük a grafomotoros mozgások (rajzolás, írás), és sok mozgásra épülő mentális tevékenység, pl. az olvasás készsége is csorbát szenvedhet. Épp ezért a tanulási zavarok megelőzésében kulcsfontosságú feladata van a sokrétű mozgásfejlesztésnek, és az egyensúly-gyakorlatoknak, melyek növelik a koncentrációs képességet is. Ezek fejlesztését minden sportág támogatja, de az úszás kiemelten hasznos mozgásforma: a légzés és a kar- láb mozdulatok összehangolása fokozott koncentrációt igényel, és minden izmot megmozgat. A vízben végzett gyakorlatok más mozgásélményt biztosítanak, mint a szárazföldi mozgás. Mások a látási, hallási információk, a felhajtóerő miatt más a mozgás-kivitelezés. Szabadabb ízületi mozgást enged, könnyebb az izomtevékenység, más a tájékozódás, a tapintás, mint a szárazföldön, mindezeknek hála finomodik a koordináció, és javul az egyensúlyérzék is. Az úszás fejleszti a gyerekek motoros, értelmi képességeit, hatására a kicsik ügyesebbek, mozgásuk összehangolt lesz és bonyolult fizikai feladatok megoldására lesznek képesek.

3. Intenzív izommunka

Az úszás az állóképesség próbája is. A víz ellenállása miatt az úszás sokkal intenzívebb munkát igényel, mint a szárazföldi sportok, ráadásul a teljes izomzatot megmozgatja, beleértve a belső izmokat is. Mégis, az intenzitás ellenére kevésbé megterhelő, mint a medencén kívüli sportok, mert a víz felhajtóereje miatt kevesebb súly terheli a testet, így kíméli az ízületeket.

diszlexia_ellenszere

4. Kiemelten fontos: kisiskolásoknak és a kamaszoknak

Az első iskolai években és kamaszkorban szinte kötelező a rendszeres úszás. A kicsiknél az ülő életmód és a már bemutatott fejlesztő hatások miatt; a kamaszoknál pedig a tartáshibák megelőzése szempontjából hasznos mozgásforma. Serdülőkorban a test gyorsabban fejlődik, mint az izomzat, ez pedig akár gerincferdüléshez is vezethet.

5. Élettani hatások

Az úszás javítja a szív- és a keringési rendszer működését, a fokozott izommunka pedig magas szintű légzőrendszeri működést eredményez. Az allergiás, asztmatikus megbetegedések megelőzésében jelentős szerepe van a vízben való foglalkozásoknak. Az úszás hatására az élettani funkciók felgyorsulnak, az immunrendszer hatékonyabban védekezik a betegségekkel szemben. A vízi mozgás révén megvastagodnak, továbbá hosszanti irányban is növekednek a fiatal csontok, gyarapszik a csontsűrűség. Az úszás révén nő a csontszilárdság, ezek teherbíró képessége, illetve kedvezőbbé válik a csontok ásványi anyag tartalma.

diszlexia_ellenszere

6. Pszichológiai hatások

Az úszás által eredményesen fejleszthetjük az önfegyelmet, a kitartást, a bátorságot, az akaraterőt, a küzdeni tudást, a fájdalomtűrést, továbbá reális önértékelést alakíthatunk ki. Növeli az étvágyat és az alvásigényt, segíti az önbizalom, illetve a pozitív testtudat kialakulását. Az úszás összességében javítja a kedélyállapotot és a tanuláshoz szükséges stressz-tűrést.


Így óvd a bőröd a klóros víz káros hatásaitól

Blog FB Insta 1

Semmi sem esik jobban nyáron, mint a pancsolás, a vízben hűsölés. A magyarok legnagyobb része a felmérések szerint a Balaton mellett, vagy Horvátországban, a tengerparton szándékozik eltölteni a nyári szabadságát, és milyen igazuk van! De akkor sem kell szomorkodni, ha az idei menetrendben nem szerepel utazás, mert biztosan van a közelben egy hangulatos strand. Ahhoz azonban, hogy a kiépített fürdők klóros vize ne károsítsa a bőrünket és a hajunkat, érdemes néhány dologra odafigyelni.

Nyáron akkor is szép az élet, ha a Cote d’Azur helyett csak a szomszédos strandig sikerül eljutni. Ne nézzük le ezt a szórakozást, hanem inkább élvezzük felszabadultan! Vagy panaszkodtunk gyerekkorunkban, amikor egész nap az unokatesókkal, haverokkal lubickoltunk, és vízipisztollyal lőttük egymást? Dehogy panaszkodtunk, nem volt semmi bajunk! A velünk lévő felnőtteknek időnként válogatott fenyegetésekkel sikerült elérniük, hogy pár percre kiüljünk a partra, az árnyékba, esetleg újra bekenték a vállunkat egy kis naptejjel (ötös faktorú, mint halottnak a csók, annyit ért), de tíz perc múlva már ugyanott folytattuk a bulit, ahol abbahagytuk.

A strand jó hely, maradjunk abban inkább, és élvezzük felnőttként is, ahogy a gyerekek!

Csakhogy felnőttként mégiscsak ránk hárul a feladat, hogy megtegyük a szükséges óvintézkedéseket is. A napvédelemről korábban már írtunk, itt olvashatjátok el, úgyhogy ezt a nagyon fontos részt most át is ugorhatjuk. A bőrünket azonban nemcsak az UV sugaraktól, hanem a klóros víz hatásaitól is óvnunk kell.

A mesterséges fürdők vizét azért kell klórozni, hogy a benne lévő kórokozók elpusztuljanak, és ne betegítsenek meg senkit. Ezt a feladatát el is végzi a klór, csakhogy némi mellékhatással súlyosbítva. A bőrre tapadó klór viszketést, pikkelyesedést idézhet elő, és felerősítheti a meglévő bőrproblémákat, mint például az ekcémás tüneteket. Ennek elkerülése érdekében a klóros víz elhagyása után azonnal zuhanyozzunk le alaposan, és hidratáljuk a bőrünket!

Sőt, ha szükségét látjuk, időnként nem árt egy kis hámlasztás sem, amiről itt írtunk korábban.

A klóros víz szárító hatását úgy előzhetjük meg a legsikeresebben, ha folyamatosan hidratáltan tartjuk a bőrünket. Ezért a nyári időszakban semmiképp se hanyagoljuk el a testápolók használatát fürdés után, de legfőképpen ne feledkezzünk meg az ivásról! Itt most természetesen nem különböző cukros-alkoholos koktélokra, hanem tiszta vízre gondolunk.

A hajunkra is gondoljunk!

A klóros víz nemcsak a fürdőruhánk, de a hajunk színtartósságát is próbára teszi, és általában nem mi szoktunk győztesen kikerülni ebből a mérkőzésből. A fakító hatásra persze még rátesz egy lapáttal a nap is, vagyis hiú ábránd abban reménykedni, hogy a nyaralás végére a hajunk egy árnyalatnyit sem lesz világosabb, ugyanakkor pár dolgot itt is tehetünk, hogy mérsékeljük a károkat.

A haj úgy viselkedik, mint egy szivacs, ezért érdemes a klóros vízbe fejelés előtt tetőtől talpig lezuhanyozni. Így a hajunk magába szívja a sima vizet, a klórosra pedig már nem marad hely. Úszás után persze ugyanúgy kötelező leöblíteni a hajat is tiszta vízzel, a nap végén pedig nem maradhat el az alapos hajmosás és kondicionálás.

Vagy vegyünk egy helyes úszósapkát, és abban rójuk a hosszokat, a parton pedig viseljünk kalapot a nap ellen!

Jó hír viszont, hogy ha a frizuránk formája megengedi, nyáron levegőn is megszárad a hajunk, vagyis legalább a hajszárító forró levegője nem szárítja tovább a hajszálakat.


Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás