7 segítő tanács, hogy hogyan nevelj boldog, sikeres felnőttet gyermekedből

Ha megvizsgáljuk, hogy mit kívánunk gyermekünknek felnőttkorára, a legtöbben azt fogalmazzák meg, hogy szeretnék, ha boldog és sikeres ember válna belőle. Mit tudunk ezért tenni? Mindnyájunknak megvannak a saját tapasztalatainkon alapuló módszereink, de csak 15-20 év múlva derül ki, hogy beválnak-e. Épp ezért érdemes megnézni, mit mondanak a szakértők, azok, akik már bizonyítottak!

Julie Lythcott-Haims nevelési szakértő szerint nemcsak az a szülő okoz kárt gyermekének, aki elhanyagolja, ugyanilyen káros a másik véglet, a túlgondoskodás. A tökéletességre nevelt, túlféltett gyerekeknek nem jut ugyanis elég idejük játékra, nem pihennek eleget, így tinédzserkorukra közönyössé válnak, sokan közülük szorongástól, depressziótól szenvednek. A túlzott segítés lehet, hogy rövidtávon megtérül (pl. jobb érdemjegyet kap a szülő által megírt ötödikes dolgozat) hosszú távon viszont a gyerek önbecsülése látja kárát.

A Julie Lythcott-Haims által elemzett, a Harvard által végzett több évtizedet felölelő, utánkövetéses tanulmányának két legfontosabb megállapítása:

  1. Hinnéd vagy sem, a házimunka nagyon fontos szerepet kap, hiszen az e területen végzett szerepek támogatják a gyereket a tettrekészség és a határozott mentalitás kialakulása érdekében. Vond be ebbe a tevékenységbe, kapjon önálló feladatot, vállalja azért a felelőséget.
  2. A boldogság forrása a szeretet, a gyerekeink akkor tudnak majd másokat is szeretni, ha mi feltétlen szeretetet adunk nekik. Ne a jegyekről érdeklődjünk először, amikor hazaér az iskolából, hanem tegyük le a telefont, figyeljünk rá és az élményeiről kérdezzük, az arcunkon a viszontlátás és őszinte érdeklődés örömével.

A bemutatott másik szakértő, Esther Wojcicki egyik lánya a YouTube ügyvezető igazgatója, másik a 23andMe (egy DNS-vizsgálattal foglalkozó cég) egyik vezetője, a harmadik pedig a San Francisco-i Kalifornia Egyetem tanára. A Wojcicki pedagógus, 36 éve tanít és létrehozott egy világszerte elismert programot. Nemrég összefoglalta egy könyvben gyereknevelési tanácsait, melyek nem egy-egy alkalomra szólnak, hanem inkább szemléletmódot adnak. Szerinte a legfontosabb pillérek: bizalom, tisztelet, függetlenség, együttműködés és kedvesség.  A lényeg: szeresd őket azért, akik, és ne azért, akivé szeretnéd, hogy váljanak. Vagyis előbb bízzunk a gyerekben, aztán lesz megbízható.

Vannak dolgok, amelyekben Wojcicki szerint nagyon következetesnek kell lennünk:

  • A vacsora közös program minden este, ilyenkor egymásra figyelünk, nem a kütyükre
  • Nem kell a gyerekek minden percét betáblázni, hagyjuk nekik önálló szabadidőt
  • A tiniknek munkát kell vállalniuk
  • Használd a humort, amikor csak tudod, nevelj játékosan
  • Ne segíts a házi feladatban!

 

Jó, belátjuk ez utóbbi pont vitatható. Fel kell ismernünk, amikor valóban szüksége van segítségre. A legjobb, ha arra biztatjuk, hogy próbálja meg egyedül megoldani a feladatot, de tudja azt, ha nem boldogul, segíteni fogunk.

 

Esther Wojcicki legfontosabb tanácsai

1. Élj bátran!

Ne azt tanítsd meg gyermekeidnek, hogy a világ veszélyes, inkább azt, hogyan éljen biztonsággal. Mutasd meg neki, hogyan kell átmenni az úttesten, vagy épp egyedül vásárolni.

2. Ne halogasd! 

Tévedés azt gondolni, hogy hat éves kor fölött érdemes elkezdenünk a hétköznapi önállóság tanítását. A legfontosabb szokásokat hároméves korig kell megalapozni.

3. A vita egészséges

Nem jó, ha a veszekedéseknek részese, személője a gyerek, ugyanakkor ne félj a vitától! Nem baj, ha látja, hogy az emberek nem mindig értenek egyet, ráadásul a kulturált konfliktuskezelést és a kompromisszumkészséget ugyanúgy el kell sajátítani, mint mondjuk az olvasás képességét.

4. Adj teret az önállóságnak!

Igaz, hogy több időt vesz igénybe, de hagyd a korosztályának megfelelő dolgokban önállóan cselekedni: egyedül öltözni, ételt készíteni (kezdetben felügyelet mellett), vásárolni.

5. Mértékkel a kütyükkel! 

Wojcicki kétéves kor alatt határozottan ellenzi az okoskészülékek használatát (ebben a tekintetben egyébként nagyjából egységes minden nevelési szakértő). Az ötéves kor feletti gyerekek szüleinek egy olyan szabály bevezetését javasolja, mely szerint a gyerek szabadon eldöntheti, hogy mit csinál egy órán keresztül, de cserébe a következő órában a szülő dönthet arról, hogy mi lesz a program.

6. Maradj hiteles, ismerd el a hibáidat!

Mindannyian hibázunk és a gyerekek ugyanúgy észlelik ezt, mint mi magunk. Többet tanulnak abból, ahogyan kezeled a helyzetet, mint magából a hibából.

7. Nem tudod mindentől megóvni!

Nem vagyunk felelősek gyerekünk érzéseiért. Teljesen mindegy, hogy mennyire vagy odaadó és szereted a gyereked, mindenképpen élik majd kudarcok, igazságtalanságok és emiatt kellemetlenül fogja érezni magát. Próbáld azt megtanítani neki, mit tegyen ilyen helyzetekben!

 


Hatékony télvégi bőrápolás 8 lépésben

Nem csak te várod tűkön ülve a tavaszt, hanem a bőröd is! A nagy tavaszi feltöltődésre még várnod kell, de már most is rengeteget tehetsz a csapadékos, szeles, hideg időben megfáradt bőr megújításáért. Érdemes megfogadnod néhány egyszerű tanácsot, ezeket követve ragyogó, hidratált bőrrel várhatod majd a márciust!

bőrápolási rutin

1. Tisztaság mindenekelőtt

A hidratáló, ápoló hatóanyagok csak tiszta bőrön keresztül tudnak felszívódni és a legmélyebb rétegekbe is behatolni, ráadásul az elhalt hámsejtektől fakó bőrön nagyobb eséllyel alakulnak ki pattanások és mitesszerek is. A bőrápolás első lépése épp ezért a mindennapos, alapos bőrtisztítás.

Reggel ideális az alapos, száraz kefés ledörzsölés a lábujjaktól felfelé haladva a szív irányába. Ez nemcsak felébreszti a testedet, hanem segít eltávolítani a bőr felső, elszarusodott rétegét is.
 Használj bőrradírt is hetente egy alkalommal.

Jó, ha tudod, hogy a szauna az egyik legjobb módja a teljes bőrregenerációnak, hiszen a nagymértékű hőingadozás a szövetek legmélyéig hatolva távolítja el a méreganyagokat. Kitűnő nemcsak az elhalt hámsejtek eltávolítására, hanem immunerősítésre is.

2. Kerüld a forró vizet

Bármennyire jól esik is egy kádnyi meleg vízben elmerülni, a bőrödnek sajnos korántsem kényeztető ez az élmény, hiszen még a meglévő nedvességtartalmát is elveszítheted. Jobb megoldás a kézmeleg, langyos vizes zuhany.

3. Az UV sugarak nemcsak nyáron támadnak

A meleg hónapokban szinte mindenki odafigyel a nap káros sugarai elleni védekezésre, de télen csak keveseknek jut eszükbe. Pedig érdemes ezzel törődni az év minden napján, hiszen a ráncok képződését az UV sugárzás jelentősen gyorsíthatja. A szemkörnyékedre különösen figyelj oda, hiszen az itt lévő vékony hámréteg nagyon érzékeny. Legyen nálad télen is napszemüveged, hogy elkerüld a hunyorgást.

télvégi bőrápolás

4. Figyelj a fagyásra!

A fagyási sérülésekről mindannyian hallottunk már, de nem gondoljuk, hogy ez a probléma bennünket is érinthet. Pedig akkor is erről beszélhetünk, ha a hideg „kicsípi” az orrodat vagy a kezedet. Nem kell orvoshoz rohannod, ha ezt történik, de kend be valamilyen regenerációt elősegítő szerrel, s hagyd szobahőmérsékleten lélegezni az adott testrészed!

5. El a kezekkel!

A fűtés, a kinti hideg, a szél megviseli bőrödet és a nedvességtartalom elvesztése akár krónikus bőrviszketéshez is vezethet. Nehéz ilyenkor megállni, de érdemes: ne vakarózz!  Ezzel ugyanis számtalan apró sérülést, sőt akár gyulladást is előidézhetsz. Vegyél inkább egy langyos fürdőt, amit felturbózol zabkásával vagy szódabikarbónával – ezek kíméletesen segítenek a tünetek enyhítésében.

6. Feszesítés

Ismerős az érzés, amikor nyár elején fürdőruhába bújsz és felméred a tél alatt begyűjtött károkat? Zsírpárnák, narancsbőr és egyéb szörnyűségek, melyektől minden nő retteg. Mi lenne, ha idén megelőznéd bajt?  Főleg akkor láss neki minél előbb, ha kihagytad az edzéseket a téli időszakban,  mert így több időre van szüksége a szervezetednek ahhoz, hogy újra formába lendüljön. Jó hír az, hogy a bőr tónusa igen látványosan javítható a mozgással, és nyárig még bombaformába hozhatod magad.  Az edzésen kívül a már említett reggelente végzett száraz kefés ledörzsölés is használ, különösen, ha hideg-meleg váltózuhannyal kombinálod. A masszázsok is kimondottan hatékonyak, tégy egy próbát velük.

7. Hidratálás belül

Hatékonyan óvhatod bőrödet belülről is, bőrszépítő ételek fogyasztásával. Csak néhány az ajánlottak közül: köles, alga, hal, hidegen sajtolt napraforgóolaj, napraforgómag, teljes kiőrlésű gabonák, búzacsíra. Nagyon fontos a napi minimum másfél liter folyadékbevitel – lehetőleg szénsavmentes ásványvíz vagy cukrozatlan zöldség és gyümölcslé formájában.

8. Hidratálás kívül

A hideg, szeles időjárás egyik legjellemzőbb tünete a száraz, repedezett, hámló bőr. A Bio-Oil Gél Száraz Bőrre egy forradalmian új, olaj alapú gél, mely klinikailag bizonyítottan helyreállítja, táplálja és kondicionálja a bőrt. A krémek és testápolók kb. 70%-a víz, amely semmilyen módon nem hasznosul a bőrben, míg a Bio-Oil Gél Száraz Bőrre mindössze 3% vizet tartalmaz, vagyis szinte teljes egészében aktív. Egy vizsgálatban, amelyet bőrszárazságban szenvedő felhasználók bevonásával végeztek, a résztvevők többsége azt mondta, hogy a gél hatékonyabb volt, mint bármi más, amit eddig a száraz bőrre alkalmaztak. Regenerálja a szárazságtól berepedezett bőrfelületet, azonnali megkönnyebbülést és intenzív, tartós hidratáltságot biztosítva a bőr számára. Összetevői könnyen felszívódnak és védőréteget képeznek a bőrön, amely ellenáll a nedvességveszteségnek és helyreállítja a száraz bőr optimális, hidratált állapotát és a bőr természetes védekező képességét.


8 tipp a pihentető alvásért

Hiába alszol eleget, mégsem érzed kipihentnek magad? Nehezen alszol el, sokszor felébredsz, elkerül a mély álom? Adunk néhány tippet, hogy megelőzd az alváshiányból származó gondokat.

A felnőttek alvásigénye napi 7-8 óra, ennyi kell a szervezet fizikai és mentális regenerálódásához, ahhoz, hogy az izmaid és az idegei ellazuljanak, az anyagcseréd, hormonháztartásod megfelelően működjön, sejtjeid energiával töltődjenek fel. A mennyiség mellett az alvás minősége is számít, ezért van az, hogy sokszor hiába alszol 8 órát, mégis fáradtnak érzed magad másnap. Akkor a legpihentetőbb, ha lefekvés után hamar elalszol és több órán keresztül nyugodtan, ébredés nélkül pihensz, és eközben eljutsz a mélyalvás fázisába is. A szervezeted tolerálni tud egy-egy éjszakázást, de ha állandósuló alváshiánnyal küzdesz, az sajnos súlyos testi-lelki következményekkel járhat. Rontja a koncentrációs képességet, a memóriát, ingerlékennyé és depresszióssá válsz, romlik a szellemi és fizikai teljesítőképesség és testi megbetegedéseket is okozhat (szív- és érrendszeri betegségek, diabétesz, elhízás).

alvás

Furán hangzik, de a ma a tegnappal kezdődik.

A ma esti cselekedeteid határozzák meg azt, hogy mennyire leszel kipihent holnap reggel. A Psiloveyou írása néhány egyszerű tanácsot ad, melyek segítségével elkerülheted az alváshiányból fakadó problémákat.

1. Kapcsolj ki

Akinek volt valaha alvásproblémája, az ismeri az érzést: kattog az agyad, újra és újra előveszi a napi gondokat, aggódik, tervez és nem hagy aludni. Ilyenkor nem válik be a halogatás, mert amiről eltereled kora este a figyelmedet, az bizony késő este kísérteni fog. Ezért hát érdemes lefekvés előtt időt szánnod arra, hogy átgondolnod az aktuális ügyes-bajos dolgaidat és valamilyen konklúzióra juss. Megnyugtató lehet, ha listát készítesz másnapra, vagy ha átbeszéled a dolgokat családtagjaiddal. Ezután jöhet egy zsibbasztó, gondolkodást nem igénylő TV műsor, vagy egy figyelemelterelő könyv.

2. Lazíts

Lefekvés előtt relaxálj kicsit, próbálj kikapcsolni, végezz légzőgyakorlatokat vagy találj ki egy saját mantrát. A lényeg, hogy engedd el magad! Ezzel megnyugtatod a tested és a lelked.

alvászavar

3. Zuhanyozz le

A meleg víz sok mindenre gyógyír. Ellazítja a tested, kisimítja az idegeidet. Egy kellemes, meleg zuhany vagy egy kád víz csodákat művel!

4. Nincs nasi a kanapén

Este 8 után már ne egyél, hiszen éjszaka a gyomrodnak is pihennie kell. Nemcsak a plusz kalóriák úszógumis következményeivel kell számolnod, ha elalvás előtt még falatozol, hanem a gyomrodat is túlterheled és megnehezíted az alvást.

5. Szeretet-idő

Az egész napos meló után szükséged van a szeretet terápiára: kuckózz össze a pároddal, bújj össze a gyerekekkel meseolvasás közben, vagy csak rendezzetek egy traccspartit.

alvás

6. Hagyd a csudába a Facebookot!

Kerüld a közösségi médiát, mert igazi ébresztőszer – ha csak egy postot akarsz megnézni, akkor is könnyen azon kapod magad, hogy már órák óta böngészel. A legjobb, ha kikapcsolod a lefekvés előtti órákban a telefont és a számítógépet.

7. Ki mint veti ágyát

Világos, rendetlen szobában hogyan is pihenhetnél jól? A háló ideális esetben csendes, elsötétíthető, bensőséges hangulatú és nyugalmat, biztonságot áraszt. Nem jó melegben aludni, ebben a helyiségben nyugodtan lehet pár fokkal hűvösebb, mint a lakás többi részében. A fekvőhely legyen a gerincet kímélő, kényelmes, természetes anyagból készült, pihe-puha ágyneművel.

8. A rendszeresség itt is fontos

Fontos, hogy minden este nagyjából ugyanakkor térj nyugovóra (igen, hétvégén is) mert így áll át legkönnyebben a biológiai órád a pihenés üzemmódba.

 


3 tuti tipp, hogy büntetlenül úszd meg a karácsonyi kalóriabűnöket

Az ünnep mindenhol a családról és az együtt elfogyasztott lakomákról szól. Halászlé, rántott hal, bejgli, mézeskalács, zserbó, flódni és még sok más finomság ejt kísértésbe naponta többször. Ember legyen a talpán, aki ellenáll! És lássuk be, nem igazi az ünnep, ha koplalunk.  Érdemes egy kicsit rákészülni a karácsonyra, ha lelkiismeretfurdalás nélkül akarod kiélvezni a finomságokat!

1. A kalóriadús hetek előtt egy ki méregtelenítés:

Ha nem szeretnél hosszabb diétába kezdeni, az is sokat segít, ha egy-egy napos böjtöt tartasz. Ennek lényege, hogy szervezetünket tehermentesítjük a táplálékfeldolgozás alól, ilyenkor a salakanyagok és egyéb mérgek kiürülnek a szervezetünkből.

Léböjt: Kizárólag frissen csavart gyümölcs- zöldségleveket, ásványvizet, gyógyteát fogyasztasz.

Joghurtnap: Ennél a diétánál 5 darab joghurtot eszel a nap folyamán, az engedélyezett zöldséglevek, gyógyteák és víz mellett. Kíméletes, ugyanakkor alapos tisztítást végez és nagyon jót tesz az emésztésnek.

Rizsnap: Főzz egy nagy adag barna rizst és különféle módon ízesítve – mézzel, párolt almával, mazsolával, fahéjjal –fogyaszd.

Ha nem akarsz szigorú diétába, böjtbe kezdeni, akkor a legjobb megoldás, ha hosszútávon kiiktatod az étrendedből a kristálycukrot és a finomlisztet. Annyiféle alternatív megoldás létezik, próbáld ki őket és teszteld, melyik számodra az, melynek ízével elégedett vagy.

A fehérjebevitel növelése is fogyást eredményez, ugyanis a fehérjét nehezebben emészti meg szervezetünk, így hosszabb időre távol tartja az éhséget, emellett kalóriatartalmának egy része elég lebontása során, és elősegíti a zsírégetési folyamatokat. Zsírszegény tejtermékek, tojás, zöldségfélék és csirkehús alkossa étrended gerincét. Ezekből készíthetsz leveseket, főzelékeket, rakott ételeket, salátákat. Egy kis életmódváltással látványos eredményeket érhetsz el úgy, hogy nem koplalsz az étkezések között és kajakómába se zuhansz egy-egy étkezés után.

2. Mozogj!

Ez a jótanács az egész évben aktuális, de hogy az ünnepek ne járjanak túl sok plusz kilóval, érdemes karácsony előtt 2-3 héttel rendszeresítened a sportolást. Ha csak napi 15 percet rászánsz az aktív testmozgásra, futsz egyet, tempósan sétálsz, már sokat teszel magadért.

3. Életmódbeli tanácsok

  • Mindannyiunk számára ismerős az érzés, amikor bágyadtan heverünk egy többfogásos étkezés után… Jobb, ha inkább többször eszel keveset, mintha degeszre tömöd magad az étkezések alkalmával.
  • Ha megfelelő a vitaminbevitel, sokkal kevésbé érzed magad éhesnek.
  • Sokszor összekeverjük az éhségérzetet a szomjúsággal. Ezért evés, csemegézés előtt igyál meg egy-két pohár vizet, így biztosra veheted, hogy éhes vagy még, vagy csak szomjas voltál. Napi két liter folyadék a minimum, de 2,5-3 liter sem árthat (főleg, ha kávézol, sportolsz). Ez lehet víz, hozzáadott cukrot nem tartalmazó zöldség- és gyümölcslevek, gyógy- és gyümölcsteák.
  • Ízesíts fahéjjal: igazi karácsonyi fűszer, ami remekül illik gyümölcsökhöz, desszertekhez, emellett serkenti az anyagcserét és mérsékli a koleszterinszintet, csökkenti az édesség iránti vágyat.

6 dolog, mely a sikered útjában áll

A sikerhez vezető út nem mindig könnyű. Tele van buktatókkal, akadályokkal, nehézségekkel. Sok, előre nem látott helyzet kerülhet elénk, de van számos olyan tényező is, mely csak rajtunk áll. Jó, ha tudod, melyek azok az egyszerű csapdák, melyeket mindenképp el kell kerülnöd.

A legnagyobb hátráltató tényező a felesleges energiabefektetés. Egyes dolgok előtt mérlegelned kell, mi az, amit meg kell tenni a sikerért, és mi az, amit el kell engedni. Ne hagyd, hogy mások véleménye hátráltasson és ne pazarold az energiád olyan munkára, amelynek hosszú távon nincs hozadéka. A Medium oldalán Anthony Moore életmód-tanácsadó megmutatja, melyek azok a dolgok, melyeket érdemes elkerülnöd.

1. A saját fejed után menj

Életünk, társadalmunk tele van sztereotípiákkal. A sikerhez is rengeteg rögzült idea kapcsolódik, mutatói közé a legtöbben a pénzt, az (el)ismertséget sorolják. Nagyon fontos, hogy felállítsd a saját mércédet, álmaidat ne mások elvárásai, véleménye alapján alakítsd ki. Az sem jó, ha azon tépelődsz, hogy mások könnyebben haladnak előre, míg te nem haladsz az általad kívánt tempóban.

Kerüld az egészségtelen kapcsolatokat, szelektálj, ki az, akivel jól érzed magad, aki épít és előre visz, no és ki az, aki rombol és hátráltat. Vedd számba, kik azok, akikkel a legtöbb időt töltöd és ők milyen hatással vannak rád. Tisztázd magadban, hogy a céljaid valóban azt takarják-e, amire te vágysz, hiszen hiába leszel a környezeted és a társadalom szemében sikeres, ha te nem érzed boldognak magad. Az álmaid rólad szóljanak, a te igényeidről- így sokkal hatékonyabban fogod tudni megvalósítani őket.

2. Kétségek

A kétség megöli a sikert és arra buzdít, hogy bele se vágj a küzdelembe. Utólag már tisztán látszik, hogy az aggodalmaskodással töltött idő értelmetlen volt. Tartsd kordában a negatív gondolatokat, hiszen a félelem bénítja az agyat, megfagyasztja a kreativitást.

3. Az önámítás

Sohase gondold azt, hogy mindent tudsz, vagy hogy téged nem lehet meglepni. Minél többet tudsz, annál jobban szomjazod a tudást és látod, hogy milyen hiányosságaid vannak. Az út maga a cél, a lélek fejlődése, tudásunk bővítése által egyre magabiztosabbak leszünk – ez a valódi önmegvalósítás.

4. Időzavar

„Én fontos ember vagyok, rengeteg dolgom van”, „Nekem erre nincs időm, tele van a naptáram” -ismerősek számodra ezek a gondolatok?  Éjjel-nappal dolgozol, folyton rohansz, kihagyod az ebédet és éjjel is felkelt a kötelességtudat? Ha ez így van, felül kell vizsgálnod napjaidat. Valóban minden feladat ennyire sürgős? Mindennel annyi időt töltesz, amennyit kell? Sajnos a túlterhelt, ideges, fáradt ember nem jól teljesít. Romlik a koncentrációskészség és bekapcsol a robotpilóta. Ennek nemcsak a teljesítmény esik áldozatul, hanem te magad is, észrevétlenül szálltak el a hetek, hónapok, évek.

Ne sodródj az árral, tudatosan, higgadtan cselekedj. Ne csupán elfoglalt légy, inkább olyan dolgokba ölj energiát, amelyek tényleg számítanak és segítik a boldogulásodat.

5. A pihenés is tudatos

A siker mutatója az is, hogyan pihensz. A feladatok, a munka, a családi teendők annyira elfárasztanak, hogy ha este jut magadra is néhány órád, csak a TV-t bámulod?  Ez sajnos nem visz előre. Használd ki az énidődet! Ha pihensz, pihenj teljesen! Meditálj, merülj egy kád vízben – segíts az idegrendszerednek lazítani, feltöltődni. Emellett szakíts időt önmagad fejlesztésére, friss tudás és új képességek elsajátítására is.

6. Kecsegtető lehetőség vagy tévút?

Van úgy, hogy beesik az életünkbe olyan mentőkötél, melyet nem kell megragadnunk. Furán hangzik? Pedig igaz! Előfordul, hogy egy ajánlat jó lehetőségnek tűnik, de könnyen eltérít a céljaidtól. Az anyagi biztonság természetesen fontos, de mérlegelned kell, hogy mennyire járul hozzá vagy épp mennyire akadályoz álmaid elérésében. Hosszú távon gondolkodj, mérd fel az előnyöket és a hátrányokat is! Fel fogod ismerni, ha egy tényleg kiváló lehetőség adódik!

 


Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás