Kamasz, panasz? – Így vészeld át a serdülőkort!

„A kamaszokra ki lehetne tenni egy táblát, amelyen ez áll: Átépítés miatt átmenetileg zárva”- mondja Dr. Vekerdy Tamás.

Ez a korszak nem könnyű sem a gyermek, sem a szülők számára. Ebben az időszakban a serdülőben elképesztő változások mennek végbe agyi és testi folyamatok tekintetében, de ugyanez igaz a viselkedésükre és az érzelmi életükre is.

Mi történik velük?

A kamaszkor funkciója, hogy a fiatal lány vagy fiú kialakítsa magában a felnőtté váláshoz szükséges identitást, megtalálja saját magát, helyét a világban, végig menjen azon a folyamaton, mely gyermekből felnőtté tesz egy embert. Nemcsak a belső folyamatok változnak ebben a korszakban, de gyors növekedésen és sok-sok változáson mennek keresztül. Ráadásul a tinédzserkorban a megjelenés nagyon fontos. Egyrészt a kortársak megítélésének fontos alappillére, másrészt az önbecsülés lényeges tényezője a külső.

A helyes énkép szerves része a testkép, így magában foglalja a személyiség, a jellem, a képességek, az egyedi erősségeket és érdekek kialakulását.

Aknek, hegek és társaik

Nem mindig könnyű elégedettséget érezni. A serdülők nagy része nem elégedett a külsejével és énképüket jelentősen befolyásolja az, amit a tükörben látnak. Mint minden serdülőkori változás ez is összetett dolog: egyrészt a médiából, interneten rájuk zúduló rengeteg tökéletesnek látszó ember (modellek, színésznők, influencerek) frusztrálóan hat a lelkükre. Másrészt a hormonális változások sokuknál idéznek elő aknes bőrt, az aknek után gyakori a hegek kialakulása és a tinédzserkori dinamikus növekedés striákat is okozhat az arra hajlamosaknál.

Lelki dolgok

A kamaszok mindig találnak magukon valamit, amivel elégedetlenek. Ez a probléma (vélt vagy valós) mértékétől, valamint a tizenéves habitusától, élethelyzetétől függően szorongáshoz vezethet. Fontos tehát, hogy támogassuk gyermekünket ebben az időszakban is.

A szülő egyik feladata információkat, mintát és segítséget adni a társas helyzetek kezeléséhez, és társas készségek fejlesztéséhez. A kamasz számára sikerélményt ad, ha a társaságban megfelelően tudja kezelni a kialakult konfliktusokat. Ha a serdülő gyerek képes az önérvényesítésre, tud ismerkedni, barátokat szerezni, akkor sokkal könnyebben vészeli át a hormonviharos időszakot. Ez a tudás az élete során elkíséri, és biztonságot, önbizalmat ad neki.

Másik feladata segítséget nyújtani a tizenéves konkrétan felmerülő, valós problémáinak orvoslásában. Ide tartoznak a bőrproblémák is, főként azok, melyek akár életük végéig is elkísérhetik a fiatalokat, ha elmulasztják kezelni őket.

Ajándék a bőrödnek

A gyors kamaszkori növekedés következtében sokaknál a bőrszövet belső rétegében szakadások keletkeznek, amelyek a begyógyulásakor sebhelyekké válnak, és halvány csíkok (striák) formájában jelennek meg a testünkön. Javasoljuk a Bio-Oil használatát, melynek egyedi összetétele hidratálja és rugalmasan tartja a bőrt. A benne levő hatóanyagok elasztikusabbá teszik a bőrszövetet, valamint segítik a bőr természetes önmegújító mechanizmusait.
Egyrészt segít csökkenteni a striák kialakulásának lehetőségét, másrészt rendszeres használat mellett számos bőrproblémára biztosít hatékony megoldást: például segít enyhíteni a feszülő bőr okozta viszkető érzést és javítja a hormonális változások okozta egyenetlen bőrfelületeket.

Emellett a Bio-Oil hatékony az új vagy régi hegek ápolásában, legyen szó műtéti hegről, baleseti vagy égési sérülésről, karcolásokról vagy aknéról, illetve bárányhimlőről. A Bio-Oil olyan hegek ápolására alkalmas, melyek már begyógyultak és bőr fedi őket. Minél újabb a hegesedés, annál nagyobb javulás várható. A MEDUNSA és a proDERM tanulmányai kimutatják azt is, hogy látható eredményt érhetünk el a régi hegeken is a Bio-Oil rendszeres használatával.

A Bio-Oil olyan növényi kivonatokkal és vitaminokkal dúsított multifunkcionális bőrápoló olaj, amely hatékony segítség a striák elleni küzdelemben. Segít megelőzni a kialakulóban lévő striákat és segít javítani a már meglévő striák kinézetét.


Hízás, fogyás, várandósság egy fitness világbajnok szemszögéből

Németh Dorottya kétszeres fitness világbajnok, Európa bajnok, hatszoros magyar bajnok mesélt nekünk arról, hogyan küzdött meg 30 kilós túlsúlyával és mit csinál másképp most, a babavárás időszakában.

Sokan azt gondolják, hogy egy fitness világbajnoknak könnyű tartania a súlyát és soha nem tapasztalta a túlsúlyosok életét…

Egyáltalán nem így van. 18 évesen nyertem az első világbajnoki címemet, majd, amikor a versenysportot abbahagytam, 30 kg-t híztam. Így pontosan tudom, milyen túlsúllyal élni, mozogni és azt is, lelkileg milyen gátakat kell tudnod átlépni ahhoz, hogy ne törődj bele abba, hogy pufi vagy és elkezdj küzdeni, magadért, az egészségedért. Nekem sikerült, a második világbajnoki címemet ezt a túlsúlyt ledolgozva szereztem.

Hízékony vagy? 30 kg-t felszedni sem egyszerű…

Nagyon! Elég, ha egy krémesre gondolok és máris két kilót hízok. 11 évesen kezdtem el a gyerek fitnesst és azzal együtt a versenydiétákat is. 16 évesen lettem először magyar bajnok felnőtt kategóriában, 18 évesen pedig világbajnokságot nyertem. Ezután szedtem fel 30 kg-t, és ehhez egyáltalán nem kellett sok. A Testnevelési Egyetem elvégzése után elkezdtem edzőként dolgozni, sokkal kevesebb időm volt magamra, az addigi napi 3 edzésem a nullára csökkent, 6 alkalom helyett csak kétszer-háromszor tudtam enni naponta, ráadásul ebből az egyik az esti étkezés volt. Így hiába figyeltem arra, mit eszem, csak jöttek a kilók…. Általános eset, hogy a versenysportolókra az aktív időszak után felszalad néhány kiló, számítottam erre, de 30 kg-ra azért nem voltam felkészülve. Zavart. Szégyelltem magam, de egy idő után beletörődtem abba, hogy pufi vagyok.

Mi vett rá végül, hogy szembe szállj a kilóiddal?

Ekkora súlyfelesleg mindenkinek nehéz lelkileg is, de különösen kínos az én szakmámban, ráadásul volt világbajnokként. Ekkor már edzőként is nagy szakmai sikereim voltak, így duplán kellemetlen volt a helyzet.  Versenyzőket készítettem fel, nemzetközi bíró lettem – mindezt úgy, hogy a rengeteg gyönyörű testű kolléga között ott álltam 30 kg túlsúllyal. Sokan cikiztek és támadtak a súlyom miatt, de voltak persze támogatóim is. Nagyon sokat köszönhetek Buranits Ildikónak, a WBPF Világszövegség európai főtitkára, aki sokat győzködött arról, hogy 23 évesen nem kell visszavonulni, sok minden van még bennem, amit ki kell bontakoztatnom. Végül magam miatt, az egészségem miatt döntöttem az életmódváltás mellett és örülök, hogy megéltem ezt a mélypontot is, és fel tudtam állni belőle.

Visszatértél a versenydiétákhoz?

Nem! 11 éves korom óta kőkeményen diétáztam, eszem ágában sem volt visszatérni a fotoszintetizáláshoz. Hízékony alkat vagyok, mindig figyelnem kellett arra, hogy mit eszem. Sokszor 10 kg-kat jojóztattam két verseny között, de akkor még ez nagyon gyorsan ment, két hét alatt leadtam a verseny utáni „kényeztető” habzsi dőzsik eredményét. Egyáltalán nem akartam az önsanyargatást újrakezdeni, más utat kerestem. Fokozatos diétába kezdtem, sőt, inkább életmódváltásnak nevezném. Megtanultam a kedvenc ételeimet diétásan elkészíteni és nagyon hamar meglett az eredmény, 4 hónap alatt 20 kilót fogytam. Az utolsó 10 kg azonban sokkal jobban ragaszkodott hozzám, fél év volt mire ledolgoztam magamról és csak azután tudtam elkezdeni a versenyfelkészülést. Ilyen hosszú út megtétele után nyertem a második világbajnoki címemet 26 évesen.

Ahhoz már drasztikus fogyókúra kellett?

Az sajnos nem megy másképp, csak versenydiétával – sokat kell enni, sokszor, de egyhangúan. Az, hogy számodra mi a megfelelő diétás étrend, az nemcsak egyénenként változik, de szezonálisan is, ami bevált nálad egyszer, az fél év múlva nem biztos, hogy be fog. Nagyfokú önismeret kell hozzá és bármi a célod ne feledd, eléréséhez 70% az étrend, 30 % a mozgás jelentősége. Ezért van az, hogy egy edzőnek a célodnak megfelelő étrendet is kell írnia számodra, legyen akár regenerálódás, akár feszesítés, izmosítás a célod.

Hogy lettél sztáredző? Te edzed többek között Király Viktort, hozzád járt kismamaként Pásztor Anna…

Úgy kezdődött, hogy megosztottam a saját történetemet és ezzel sokan tudnak azonosulni. Attól, hogy megtapasztaltam és legyőztem a durva túlsúlyt, ismerem az érzést, amit átélnek, tudom, milyen gyötrelmes az út és azt is, melyek a leghatékonyabb feladatok, hitelessé váltam. Kidolgoztam egy módszert, ami mindenkinél működik, rengeteg átalakulás fűződik a nevemhez. A többiek sikere is buzdító, súlyfelesleggel küszködő anyukák nyertek motivációt sorstársaik átalakulásából, most pedig valóban már több ismert ember hozzám jár a Sun Palace Fitness & Spa-ba. Különböző emberek, különböző célokkal.

Hogy viselte a bőröd a súlyingadozást?

Szerencsés bőrtípusom van, kreol és rugalmas, ráadásul 6-7 liter vizet iszom naponta, így a hízást-fogyás során nem volt problémám vele. Most viszont kismamaként változik a bőröm is. Bár nem híztam sokat – a harmadik trimeszter elején 6 kg-nál járok – de érzem, hogy szárazabb a bőröm, és sajnos stria kezdeményeket is találtam magamon. Sokan ajánlották erre a problémára a Bio-Oilt, remélem, nálam is olyan hatékony lesz ?

Mennyire változtatta meg a várandóság az életmódodat?

Nem hagytam abba az edzéseket, de sokkal lazábban és kevesebbet edzek. Nem emelek nagy súlyokat és ha kellemetlen nem érzem az adott mozdulatot, akkor abbahagyom. Az étkezésemen nem változtattam, cukrot és lisztet továbbra sem eszem. Nem vagyok kívánós, sőt, a lelassult emésztés miatt kevesebbet tudok enni, mint korábban.

Mit tanácsolnál a kismamáknak – eddzenek a várandóság ideje alatt, vagy nem?

Könnyebben viseled a terhességet és a szülés is könnyebb lesz, ha mozogsz a várandóság időszakában. Ha eddig nem edzettél, akkor ne ebben az időszakban kezdj súlyzós edzésekbe. Sétálj, menj el kismama jógára, óvatosan terheld és erősítsd magad.
Ha rendszeresen edzettél, akkor ne hagyd abba, de legyél sokkal óvatosabb, finomabb, figyeld a szervezeted jelzéseit.  Ha feszül, húzódik a hasad, rosszul esik az edzés, azonnal hagyd abba. Hasizom erősítést egyáltalán nem szabad végezni és a súlyzós gyakorlatokat pedig kizárólag edző felügyeletével és kis súlyokkal végezz – egy szakember pontosan tudja, milyen gyakorlatokat szabad csinálnod és mit nem.


Minden nő rémálma – Beszéljünk a striáról!

A stria, ez a zavaró bőrprobléma, korra és nemre való tekintet nélkül bárkinél kialakulhat. Sok ember szenved tőle, sokaknál már kamaszkorban megjelenik. Annyiban hasonlít a narancsbőrre, hogy mindkettő kialakulásában szerepet játszik a hajlam. A narancsbőrnél a narancshéjra emlékeztető bőregyenetlenség tapasztalható, a striánál pedig a legjellemzőbb megjelenési forma hegszerű, a bőrtől eltérő színű csíkok képződése.

Stria megelőzése

stria csíkok a feszülés irányára merőlegesek, a bőr kötőszöveti részében alakulnak ki. A bőr alatt található, feszességét szolgáltató kötőszöveti rostok a bőr hirtelen megnyúlása következtében elvesztik rugalmasságukat, elszakadnak, mert nem tudnak ugyanolyan ütemben növekedni, mint a test alsóbb rétegei (pl. zsírszövet, izomszövet). A stria csíkok megjelenésükkor lila vagy vörös színűek, később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. Kialakulhatnak gyors növekedéstől, hirtelen hízástól vagy izomtömeg növekedéstől és nagyon gyakran a várandóság ideje alatt.

A kötőszöveti gyengeséget fokozhatja a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás is, azonban a genetikai meghatározottság is befolyásolja a folyamatot. Ezért, ha valakinek az édesanyja küzdött ezzel a jelenséggel, annak sokkal jobban oda kell figyelnie a megelőzésre. Mivel a női kötőszövet sokkal lazább szerkezetű – hiszen csak így tud alkalmazkodni a terhességhez- ezért ebben a problémában – éppúgy, mint a narancsbőrnél – főleg a nők érintettek. Ugyanakkor a stria gyakrabban előfordul férfiaknál, mint a narancsbőr; különösen a body-builderek körében feltűnő a gyors izomszövet növekedés miatti bőrkirepedezés.

Stria megelőzése

A striák a test bármelyik részén megjelenthetnek, de leggyakrabban az alhas, a combok, a csípő, a derék, valamint a fenék és a mell bőrfelületén alakulnak ki. A várandósság ideje alatt általában a hatodik vagy hetedik hónap környékén jelennek meg.

Hogyan előzhető meg?

A stria megelőzésében és ápolásában segítséget nyújt a bőr fokozott hidratálása, hiszen, ha bőrünk több nedvességet tartalmaz, akkor rugalmasabb lesz, így könnyebben követi testünk változásait.

A nők már több mint 20 éve használják biztonsággal a Bio-Oil-t a terhességi csíkokra és a striákra. Egyedi összetétele hidratálja és rugalmasan tartja a bőrt. A benne levő hatóanyagok rugalmasabbá, elasztikusabbá teszik a bőrszövetet, valamint segíti a bőr természetes önmegújító mechanizmusait.

Egyrészt segít csökkenteni a striák kialakulásának lehetőségét, másrészt rendszeres használat mellett számos bőrproblémára biztosít hatékony megoldást: például segít enyhíteni a feszülő bőr okozta viszkető érzést és segít javítani a hormonális változások okozta egyenetlen bőrfelületeket.

Stria megelőzése

A Bio-Oil egyedi összetétele olyan anyagokat tartalmaz, amelyek a következőkben segítenek:

  • Az A vitamin elősegíti az új kollagén képződését, így hozzájárulva a bőr megújulásához és rugalmasságának megtartásához.
  • Az E vitamin ma a bőrápolótermékekben legeltejedtebben alkalmazott antioxidáns, mely megvédi a bőrt az őt károsító és annak idő előtti öregedését előidéző szabad gyököktől. Emellett segít növelni a bőr külső rétegének nedvességtartalmát, javítani a bőr állagát és rugalmasságát is.
  • Számos gyógynövény kivonatát tartalmazza, növényi olaj formájában: rozmaringot, levendulát, körömvirágot és kamillát. Ezeknek – sok más mellett – gyulladáscsökkentő, bőrpuhító és kondícionáló tulajdonságaik vannak, ami a striák esetében különösen hasznos
  • A Bio-Oil különleges összetevője a PurCellin Oil™, amely csökkenti a készítmény sűrűségét, ezáltal az könnyűvé válik, és nem zsírosít.  Abban segít, hogy a vitaminok és növényi kivonatokban lévő értékes anyagok gyorsabban felszívódjanak és könnyebben bejussanak a bőr mélyebb rétegeibe.

A Bio-Oil használata mellett figyelnünk kell az étrendünkre, így elkerülve a súlyingadozást, ez ugyanis nem tesz jót a bőrnek. Nagyon fontos a testmozgás szerepe is, hiszen ezzel sokat tehetünk bőrünk feszességének megőrzéséért.


Tudod magad szeretni úgy, ahogy vagy?

Bárki bármit mond, egy nőnek igenis kihívást jelent, ha megváltozik a teste. Persze, attól függ, hogy mekkorát változik, az enyém konkrétan 15 kilót. Évekig tartott, mire elfogadtam, de végül sikerült. Elmesélem a történetét.

Az első gyerekem születése után, hipp-hopp, pár hónap alatt visszanyertem a lánykori alakomat. Azt nem állítom, hogy nem kellett semmit sem tennem érte, mert dehogyis nem: tornázgattam otthon, amennyit a baba és szoptatás mellett lehetett, hogy ismét feszes legyen a hasam (szerencsém volt, az lett), és a táplálkozásomra is nagyon odafigyeltem. Mire a lányom egyéves lett, kompromisszumok nélkül tudtam hordani a terhesség előtti, 55 kilós önmagamra optimalizált ruháimat.

Nem sokkal később megszületett a második gyerekem is, és kezdődött minden elölről: a diéta, a megválogatott alapanyagok, visszafogott mennyiségek, a tornázgatás. És nem történt semmi.

Elkezdtem intenzívebben mozogni, és még szigorúbban diétázni. Amíg a gyerekek délután aludtak, én jól kiugráltam-kiizzadtam magam, és hónapokig alig ettem, mire végre visszatért a „versenysúlyom”. De csak mutatóba: amint visszaálltam a normál táplálkozásra, pár hónap alatt visszajött minden leadott kiló, meg még egy kicsi, a biztonság kedvéért.

Így ment ez évekig. Vagy fogyókúráztam, vagy híztam, a súlyom pedig 10-15 kilót is ingadozott. Eleinte nem voltam hajlandó nagyobb méretű ruhákat sem vásárolni, minek arra a kis időre? Ha nem férek bele a ruháimba, legalább nem eszem annyit. Logikus, nem?

Közben pedig szörnyen éreztem magam. Nem elég, hogy „kövér” voltam, még a ruháimban is borzasztóan néztem ki. Vagy éheztem, vagy ettem, de furdalt közben a lelkiismeret, vagy a kalóriákat számolgattam fejben: ha ezt a vajas kiflit most megeszem, akkor ma már csak egy kávé fér bele. Tiszta agyrém.

És akkor egyszer csak minden megváltozott. Az történt, hogy a gyerekek ovisok lettek, én pedig visszamentem dolgozni, amit egy nő természetesen ruhavásárlással ünnepel meg. Vagyis dehogy ünnepel, hanem egyszerűen muszáj volt beszerezni pár külvilág-kompatibilis, business-casual öltözéket.

Vásárlás előtt megbeszéltem magammal, hogy nem, nem kell erőltetni a 36-38-as méretet, mert semmivel sem leszek beljebb, ha nem tudom hordani. Úgysem fogyok bele, viszont a jelenlegi testemre valamit fel kell venni, ha be kell járnom dolgozni, és az akkor már nézzen ki jól rajtam!

Álltam a ruhaüzletben a tükör előtt a negyvenes méretű ruhában, fordultam egyet-kettőt, és akkor jutott el az agyamig, hogy úristen, milyen jól nézek ki! Oké, ez most nagyképűen hangzott, de a valóság az, hogy hetven kiló vagyok, de a sok tornázás hatására az a hetven kiló izmos, egészséges, egyben van, és ez látszott. És, hogy legalább az arcom kinézzen valahogy, mindennap sminkeltem, a hajam is mindig normálisan állt – csak hát én ezt addig szomorú kompenzációnak éreztem. Akkor és ott viszont egy szép, ápolt, csinos, kora-középkorú nő nézett vissza rám a tükörből.

Az idegen ruha miatt képes voltam kívülről szemlélni magamat, és ez, abban a pillanatban felért egy megvilágosodással. Vajon miért is kellene negyven évesen, feleségként, és két gyerek anyukájaként úgy kinéznem, mint huszonéves koromban? Kinek akarok tetszeni? A férjemnek? Ő sosem panaszkodott, sőt! A gyerekeimnek? Ők sem adták semmi jelét, hogy ne úgy lennék nekik tökéletes, ahogy vagyok. Magamnak? Nos, ha jobban megnézem, tetszem magamnak, és ezen én lepődtem meg a legjobban. Idegeneknek? Ugyan már! Habár, miért is ne tetszenék?

Hát így történt, hogy elfogadtam a saját „új” testemet. Ami messze nem jelenti azt, hogy bármit megeszem, mert a túlsúly szép, vagy lehet a kanapén tespedni, mert a mozgás az olimpikonoknak való, egyáltalán nem. Hanem azt jelenti, hogy jól érzem magam a bőrömben és a ruháimban, és egy pillanatig sem gondolom már, hogy szebb, vagy boldogabb lennék 55 kilósan.

Neked van hasonló történeted?

 


10 dolog, amitől boldogabb leszel

Szeretnél egy jó évet? Sőt, egy jobb életet? Lássuk, mit kell tenned!

 

  1. Tegyél dolgokat másokért.

Más emberek segítése nem csak nekik jó, hanem neked is. Boldogabbá és egészségesebbé tesz. És itt nem elsősorban pénzről van szó, adhatunk másnak az időnkből, ötleteinkből vagy az energiánkból.

Tippek, hogy csináld:

  • Tegyél plusz három kedves dolgot ma. Ajánld fel a segítségedet, add oda a zsebedben zörgő aprót egy rászorulónak, mondj egy kedves bókot valakinek, vagy mondj olyat, amitől a másik elmosolyodik.
  • Nyiss valaki felé, akinek most küzdelmes az élete. Hívd fel, vagy ajánld fel neki a segítségedet. Csak hogy tudja: fontos neked, hogy vele mi van.

 

  1. Kapcsolódj másokhoz!

A több és erősebb kapcsolattal rendelkező emberek boldogabbak, egészségesebbek, és tovább is élnek. Ezért nagyon fontos ápolni a meglévő barátságokat, és nyitottnak lenni újakra.

Tippek, hogy csináld:

  • Szánj több időt azokra, akik igazán fontosak. Chatelj rá a barátodra, hívd fel a szüleidet, játssz a gyerekekkel
  • Alakíts ki három extra alkalmat ma: például állj meg a boltban bevásárlás közben, és válts pár szót egy ismerőssel, akivel összefutottál, integess oda a szomszédodnak, tanuld meg egy ismeretlen nevét.

boldog

  1. Vigyázz a testedre!

A testünk és a lelkünk összekapcsolódik. A mozgás, az egészségesebb ételek, a szabadban töltött idő, az elegendő alvás, és a kütyük mérsékelt használata nem csak abban segít, hogy a tested jobb formába lendüljön, de a boldogabbá is tesz.

Tippek, hogyan csináld:

  • Mozogj ma is egy picivel többet, szállj le egy megállóval hamarabb a buszról, menj lépcsőn a lift helyett, kapcsold ki a tévét, és inkább sétálj egyet, bármi jó, amitől megmozdulsz!
  • Egyél tápláló, egészséges ételeket, igyál több vizet, érd utol magad az alvásban, és figyeld meg, melyiktől lesz jó kedved, és abból csinálj egyre többet!

 

  1. Éld át a pillanatot!

Érezted már úgy, hogy szeretnéd, ha többről szólna az életed? A jó hír az, hogy többről is szól, csak éppen meg kell állnod egy pillanatra észrevenni. Ha megtanulsz a pillanatnak örülni, kiegyensúlyozottabb leszel, kevésbé fogsz a múlton rágódni és a jövőn aggódni.

Tippek, hogyan csináld:

  • Adj magadnak egy szusszanásnyi szünetet! Naponta legalább egy alkalommal szánj erre öt percet, csak lélegezz, és legyél a jelenben!
  • Vedd észre a jó dolgokat, és örülj nekik, legyenek nagyok, vagy egészen aprók. A fák, a madárdal, a kávé illata, egy jó nevetés!

 

  1. Tanulj új dolgokat!

Ha megtanulsz valami újat, nem csak elméd nyitottságát és a világ iránti érdeklődésedet tartod fent, de a sikerélménnyel ráadásul az önbizalmadat és a kitartásodat is növeled. Nyugi, nem kell beiratkozni rögtön egy egyetemre, csinálhatsz valami érdekeset egy barátoddal, csatakozhatsz egy klubhoz, tanulhatsz énekelni, kipróbálhatsz egy új mozgásformát.

Tippek, hogyan csináld:

  • Csinálj ma valamit, amit korábban még sosem! Kóstold meg a sushit, menj haza egy új útvonalon, olvass egy másik újságot, vagy nézz meg a közeledben egy érdekes helyet!
  • Tanulj meg bármi újat ma! Lehet ez egy elsősegélynyújtó technika, vagy a telefonod egy korábban sosem használt funkciója. Főzz egy új ételt, vagy tanulj meg egy új szót!

 

  1. Legyenek céljaid!

Kevés dolog tesz boldogabbá, mint ha pozitívan állsz a jövőhöz. Ehhez pedig az kell, hogy legyenek céljaid, amik elég érdekesek ahhoz, hogy motiváljanak, de elég realisztikusak, hogy meg is tudd őket valósítani. A jó cél irányt ad az életednek, teljesülésekor pedig elégedett leszel, és megélheted, hogy ura vagy a sorsodnak.

Tippek, hogyan csináld:

  • Tedd meg az első lépést! Gondold végig, mit szeretnél, és tegyél ma egy dolgot érte, amivel elindulsz: vedd fel a telefont, töltsd ki azt a nyomtatványt, mesélj róla valakinek!
  • Oszd meg másokkal az álmaidat! Meséld el három embernek, mi az, amit különösen szeretnél elérni idén, és hallgasd meg őket is, nekik mik a céljaik.

 

  1. Legyél ellenállóbb a nehézségekkel szemben!

Mindannyiunk életében vannak nehézségek: stressz, veszteség, trauma vagy általunk elkövetett hiba. Boldogságunk szempontjából viszont kulcsfontosságú, ezekre hogyan reagálunk. Azt nem (mindig) választhatod meg, mi történik veled, de azt igen, hogyan reagálsz a történtekre. A rugalmas ellenálló-képesség pedig fejleszthető!

Tippek, hogyan csináld:

  • Kérj segítséget még ma! Beszélgess bizalmasan egy baráttal, beszélj egy szakértővel, kérj segítséget egy munkatársadtól vagy egy szomszédtól!
  • Ha valami aggaszt, csinálj valamit, amit nagyon élvezel! Nem csak a kedved lesz jobb, de segíteni fog új irányból rálátni a problémádra!

 

  1. Vedd észre a jót!

A pozitív érzelmek (öröm, hála, elégedettség, inspiráció, büszkeség) nem csak akkor jók, amikor éppen érezzük őket, máskor is segítenek jobban teljesíteni, növelni lelki ellenálló-képességünket, és javítani az egészségünkön. Megéri mindig a félig teli poharat észrevenni az életben!

Tippek, hogyan csináld:

  • Csinálj valamit, amiről tudod, hogy élvezni fogod! Hallgass meg egy jó zenét, nézz meg valami vicceset, menj ki a szabadba, vagy hívd fel egy régi barátodat!
  • Próbálj meg mindig mosolyogva belépni a szobába, és indíts azzal, hogy mondasz valami kedveset. Figyeld meg a reakciókat!

 

  1. Fogadd el önmagad!

Senki sem tökéletes! Mégis, olyan gyakran hasonlítjuk saját magunk befeketített képét a másokról alkotott idealizált képhez. Ahelyett,  hogy saját hibáidon rugóznál, inkább szeresd magad kicsit jobban, amikor valami nem épp tökéletesen sikerül. Ez abban is segít, hogy másokat el tudj fogadni olyannak, amilyenek!

Tippek, hogyan csináld:

  • Kérd meg egy közeli barátodat, sorolja el, szerinte mik az erősségeid. Aztán próbálj meg minél többször támaszkodni ezekre!
  • Magadhoz is legyél olyan kedves, mint másokhoz! A hibákat fogd fel tanulási lehetőségként, és vedd észre, ha valamit jól csinálsz, még ha apróság is!

 

  1. Legyél része valami nagyobbnak!

Ha úgy érzed, az életednek van értelme, boldogabb leszel, jobban tudod majd irányítani a sorsodat, és többet is tudsz végezni, miközben kevesebb lesz a stressz, a szorongás és a depresszió. Mi lehet az élet értelme? Olyan sok minden! Egy munka, amiben olyat csinálsz, ami igazán számít. A család, a hit, a vallás, egy vállalkozás vagy éppen önkéntesség – a válasz mindenkinek más, a lényeg, hogy kapcsolódni tudjunk valamihez, ami nagyobb, mint mi magunk.

Tippek, hogyan csináld:

  • Éld meg, hogy részese vagy valami nagyobbnak! Tölts időt a gyerekeiddel, látogass meg egy különleges helyet, bámuld a csillagokat vagy csatlakozz egy közösséghez!
  • Legyél többször jótékony! Adj az idődből másoknak, segíts egy barátodnak vagy a szomszédnak, adj vért, vagy végezz valamilyen önkéntes munkát!

Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás