Nyári trükkök a tartós sminkért

A nyár a szabadság, a nyaralás, a strandolás és a lazítás időszaka. Ám a hőség hoz magával néhány nehézséget is, mint például a saját magunk által megfelelőnek ítélt beach body elérése, vagy a pár óra alatt pandamacivá hatásúvá alakuló smink. Nincs mit tenni, másképp kell sminkelni, 30 fok fölött csődöt mondanak a téli praktikák. A profi sminkesektől elleshetünk néhány fortélyt, amivel túlélhetjük a nyarat elfolyó smink nélkül is.

Fényvédelem!

A reggeli rutin sodrásában sem szabad elfeledkeznünk az arc fényvédelméről (sem). Ez akkor is szükséges, ha nem a strandra indulsz, munkába menet ugyanúgy süt a nap, mint nyaralás közben. A legjobb, ha magas faktorszámú nappali krémet választasz, ez nem csak a leégést előzi meg, hanem a ráncokat is.

Kell egy bázis!

A bázis, vagy primer egyre elterjedtebb – és nem csak a profi sminkesek körében. Nem véletlenül tör a csúcs felé, smink alá feltéve sokkal tartósabb és szebb végeredményt érhetsz el. Elkerülheted vele például az olyan malőröket, mint a csomókba vagy vonalakba összefolyó smink. Szóval, primerre fel!

Felejtsd el az alapozót!

A legjobb, ha szkippeled nyáron (legalább a legnagyobb melegben) az alapozót, vagy ha nem akarsz ilyen drasztikus lépésre vetemedni, legalább cseréld olajmentesre, vagy egy könnyű BB krémre. A BB krém szépen fed, de nem képez vastag réteget és jobban tud alatta szellőzni, lélegezni a bőröd. A sorrend tehát: könnyű, fényvédelemmel ellátott nappali krém, majd a bázis és végül – ha ragaszkodsz hozzá – az olajmentes alapozó, de erre sajnos még egy réteg púdert is fel kell tenned.

Mekkora tévhit!

A csuda tudja, hogy ki és mikor találta ki ezt a szokást, de a legtöbb nő a csuklója belső oldalán próbálja ki a BB krémek, púderek, alapozók színét.  Óriási hiba! A csuklónk belső oldalának színe kicsit sem hasonlít az arcbőrünkre, így hogyan tudnánk ott megítélni, hogy milyen lesz az arcunkon az oda szánt termék?  Az ideális megoldás az, ha az arcbőrünkön próbáljuk ki az alapozókat, púdereket, pirosítókat. Ha ez nem megy (tegye fel a kezét, aki sosem vásárolt még két megbeszélés között), akkor a kézfejeden kísérletezz a színekkel. Mégpedig azért, mert a kézfejed ugyanannyi napsütést kap, mint az arcod, tehát relevánsabb eredményt hoz az itt végzett színpróba, mint a csukló alsó része.

Védjük a pandákat, de ne váljunk azzá!

Valóban kézenfekvő a vízálló szempillaspirál, no és a tus, de csak alkalmanként. Egyrészt jobban irritálják a szemet, mint hétköznapi, vízzel lemosható társaik, másrészt mire lerobbantod a szemedről, az bizony megviseli a szemkörnyéket. Mi a megoldás? A szem környékére is kenj bázist első lépésként, majd a szemceruza vagy a tus vonalát fixáld sötét, por alapú festékkel, ettől sokkal tartósabbá válik. A szemhéjpúdert nyáron nyugodtan el is hagyhatod, de ha már kened, akkor használj világos színű porállagút és felejtsd el a krémes festéket! A spirálból pedig érdemes egy jó minőségűre beruházni.

Fénylő homlok?

Sokan küzdenek a fénylő homlok problémájával. Ha te is közéjük tartozol, akkor szerezz be itatóspapírt. Ne a papírboltban keresd, hanem a drogériában, olcsó és kevés helyet foglal. Dobd be a táskádba, és ha fényesnek látod a bőrödet, egyszerűen itasd fel a felesleges csillogást.


Ételek, amelyek csodát tesznek a bőröddel

Tudtad? Vannak ételek, amelyek segítenek abban, hogy napozás után megtartsd a barnaságodat, mások pedig a káros sugárzások ellen védenek. A megfelelő vitaminok, tápanyagok bevitele minden évszakban fontos, de nyáron különösen sokat tehetsz egészségedért és bőröd szépségéért. Iktasd be a következő ételek rendszeres fogyasztását az étrendedbe!

szep-bor

Mi változik nyáron?

A nagy meleg fokozott verejtékezést okoz, amely ásványianyag-vesztéssel is jár. Ezért nemcsak a megfelelő mennyiségű folyadék (3 liter víz naponta) elfogyasztására kell figyelnünk, hanem arra is, hogy visszapótoljuk az ásványianyagokat. Jó, ha tudod, hogy míg a folyadékigényünk jelentősen megnő nyáron, addig az energiaigényünk 10-15 százalékkal csökken – így érdemes mértékkel fogyasztani a lángost és a többi finom, de korántsem kalóriaszegény strandkaját.

Emellett fokoznod kell a bőröd védekezőképességét, hiszen a napozás fokozott igénybevételt jelent számára. Ha megtörtént a baj és kicsit lepirultál, akkor bőröd regenerációját A-, C- és E-vitamint tartalmazó ételekkel segítheted.

Az A-vitamin segíti a bőr újraképződését és gyógyulását – megtalálható például a tejben, tejtermékekben, májban, tojássárgájában és olajoshalakban.

A friss gyümölcsökben lévő C-vitamin a kollagén képződéséhez szükséges, így, ha rugalmas bőrre vágysz, adj teret az étrendedben a gyümölcsöknek is.

Az E-vitamin erős antioxidáns hatása miatt fontos, segít a szabad gyökök semlegesítésében. Növényi olajokban, búzacsírában, olajos magvakban van jelen nagyobb koncentrációban.

Éljenek a sárgák és a pirosak!

A narancssárga és piros zöldségek, gyümölcsök és a sötétzöld zöldségek béta-karotin tartalmuk miatt elősegíthetik a bőr napozás közbeni védelmét. A sárgarépa, a kaliforniai paprika, a paradicsom, a sütőtök, a sárgabarack, a dinnye, illetve a sóska, a spenót és a brokkoli mind fokozzák a bőr védekezőképességét. A béta-karotin emellett hozzájárul a napozás közben nagyobb mértékben képződő szabad gyökök semlegesítéséhez is.

Mostanában egyre elterjedtebb, hogy pürésítve, vagy ivólé formájában fogyasztjuk el a napi zöldség és gyümölcs adagunkat. Gyors és hatékony módszer, de jó ha tudod, hogy folyadék formájában a gyümölcsök sokkal gyorsabban megemelik a vércukorszintedet, érdemes ezt figyelembe venned.

szep-bor

Nyári non plus ultrák

Paradicsom

Igazi vitaminbomba, amelyet érdemes rendszeresen fogyasztanunk. Lúgosítja a szervezet, segíti a méreganyagok eltávolítását. A paradicsom A-vitamin tartalma remekül erősíti az immunrendszert, C-vitamin-tartalma csökkenti a vér koleszterinszintjét.

Áfonya

Hihetetlenül magas az antioxidáns-tartalma. Szebbé teszi a bőrt, pozitívan hat az emésztésre is.

szep-bor

Sárgabarack

Nagyon magas a C-vitamin és az A-vitamin-tartalma. Többek között erősíti az immunrendszert, segíti a bőr újraképződését és gyógyulását, serkenti a máj méregtelenítését és kiváló vírusölő: a bakteriális fertőzések ellen is felveszi a harcot.

Kukorica

A tévhitekkel ellentétben a kukorica igenis egészséges! Magas a foszfatidil-szerin-tartalma, ez pedig komoly szerepet játszik a szellemi frissesség megőrzésében. Magas B-vitamin-tartalmának hála hozzájárul az idegrendszer megfelelő működéséhez, no és szebbé teszi a bőrt. A benne lévő B1-vitamin pedig a hangulatunknak is jót tesz, hatásos fegyver a depresszió ellen. Magnézium-, vas-, kálium- és réztartalmának köszönhetően a szívizmokat támogatja, a benne lévő kalcium pedig a csontokat erősíti.


5 tipp, hogyan tervezd meg a családi kiruccanást

Lassan beköszönt a vakáció, ideje készülni a közös nyaralásra. Rengeteg kérdést kell végiggondolni ilyenkor: hová menjünk, kivel tervezzünk közösen, milyen programokat iktassunk be, hogy a gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt szórakoztató legyen a közös pihenés? Összeszedtünk pár tippet, amelyek segítenek a kérdések megválaszolásában!

nyaralas-gyerekkel

1.Legyen közös a döntés!

Vond be az egész családot a döntésbe, válasszátok ki közösen a programokat és az úticélt. Hallgasd meg a gyerekek véleményét is, arról, hogy milyen programoknak örülnének. Pancsolni vagy csavarogni szerettek jobban? Milyen látnivalók lehetnek az egész család számára érdekesek? Vedd figyelembe a programok összeállításánál az egyéni teherbírást is, mind fizikailag, mind szellemileg! Egy kétéves számára nem ideális egy római séta és az egésznapos múzeumlátogatásokat sem tudod kivitelezni a legtöbb gyerekkel.  Tervezz úgy, hogy az eltérő igényeiteknek megfelelő egyensúlyt állítsatok fel a strand, a városlátogatások, kirándulások között. Ne zsúfold túl a napokat, legyenek üresjáratok is az aktuális hangulatotoknak megfelelően, hogy a tervezett pihenésből ne váljon teljesítménytúra.

A legjobb, ha a nyaralás kapcsán a család minden tagja kitűz magának egy egyéni célt is. Ezek elérhető, reális apróságok legyenek, amelyek számotokra fontosak. A kicsiknek lehet ez a mindennapos fürdőzés vagy fagyi, nektek pedig akár egy új koktél kipróbálása, vagy a régóta vágyott könyv elolvasása – bármi, ami rólatok szól, hogy mindenki megélje a saját álmait is a pihenés alatt.

2. Nem feltétlenül kell messzire utazni!

Remek dolog egy távol lévő álomhelyszín meglátogatása, ugyanakkor a hosszú út rengeteg energiát és időt visz el, és az úti fáradalmak kipihenése akár napokig is eltarthat. Érdemes közelebbi, de kényelmesebben megközelíthető helyszínt választanod úticélként. A gyerekek számára ugyanakkora élményt ad egy közelebbi célpont is!

3. Fontos a társaság!

Érdemes nagyobb társasággal utazni, hiszen, ha sokan vagytok, minden korosztály talál magának megfelelő partnert és a gyerekek felügyelete is megoszlik a felnőttek között. Épp ezért szórakoztatóbb és pihentetőbb lehet egy ilyen, barátokkal közös nyaralás. Könnyebben tudsz lazítani, pihenni, több nyugis pillanathoz és sok nevetéshez juthatsz így.

4. Készülj a rossz időre is!

Sajnos semmi garancia nincs arra, hogy a nyaralásotok alatt végig jó idő lesz. Egy tengerparti pihenés esetén is be kell kalkulálni, hogy lehetnek közben esős napok. Így érdemes a B tervet is kovácsolni, olyan programokkal, amelyek hűvösebb, esős napokon is kikapcsolódást jelentenek a család számára. Készülj a csomagolásnál is erre, nemcsak a ruhák, hanem a játékok terén is: legyen nálatok például társasjáték, színező.

csaladi_nyaralas

5. Csak lazán!

Hajlamosak vagyunk arra, hogy túlzott elvárásokkal induljunk el. A várva várt, alaposan megtervezett közösen töltött időt sokszor nem a reális érzésekkel párosítjuk. Ne támassz irreális elvárásokat, ha nem akarod csalódottan tölteni a nyaralás napjait! Ilyenkor is óhatatlanul előfordulhatnak viták, sőt azt is biztosra veheted, hogy nem fogsz tudni a gyerekek mellett egy hétig feltett lábbal pihenni. Légy vidám és laza, hozd ki a legjobbat a helyzetekből – hiszen utazás ide, látnivaló oda, a lényeg az élmény, az pedig a megélésről szól, a közös nevetésekről, az együtt töltött időről, a játékról.


Így készítsd fel a bőröd nyárra!

A hosszú téli hónapok végeláthatatlan szürkesége után végre itt a tavasz. Ilyenkor mindenki élvezi a meleget, több időt töltünk a szabadban, előkerülnek a biciklik, a futócipő és a kertészkesztyű. Ugyanakkor a tavasz kihívásokat is tartogat, másképp kell bőröddel foglalkoznod, fel kell készítened a nyárra. Van néhány dolog, amelyre nem árt vigyázni, hogy biztonsággal élvezhesd a napsugarakat!

1.Peeling és társai

Sajnos az UV-sugárzás is erősödik a nappali felmelegedéssel együtt, és bár áprilisban csak 3-4-es az UV-index, de májusban és júniusban már 6-7-es. Ez komoly megterhelést jelent a tél miatt kifakult bőrnek különösen, ha frissen kezelt, újjáépülőben lévő bőrről beszélünk. Figyelj arra, hogy a tavaszi-nyári időszakban kerüld az olyan kezeléseket, melyektől a bőröd érzékeny lesz, vagy ha mégis rászánod magad, akkor minimum 1 hétig ne menj a napra. Légy óvatos a kémiai peelingekkel is, mert a savas hámlasztás során a bőrt védő keratin réteget oldják, ettől pedig a bőröd fokozottan érzékeny lesz.

igy-keszitsd-fel- borod -nyarra!

2. Fényvédelem

Ilyenkor még nem érzed erősnek a napsugarakat és a leégés veszélye is kisebb, mégsem tanácsos nekivetkőzni és órákat tölteni a napon fényvédő nélkül. A nem túl erős tavaszi napsütés ugyanis többet árt a felkészületlen bőrnek, mint a már kissé lebarnult bőrnek az erősebb UV-sugárzás. Tartsd tehát szem előtt a fokozatosság elvét, és ügyelj gyermeked biztonságára is, hiszen az ő bőrük sokkal nagyobb mértékben károsodik az erős nap hatására. Használj legalább 30-as faktorszámú napkrémet, a legszuperebb, ha a termék melanint is tartalmaz, mert ezáltal a fényérzékenység kialakulásának kockázatát is csökkenti.

3. Vizsgáld meg a neszesszered tartalmát!

Jó néhány kozmetikum és pirula tartalmaz fényérzékenységet okozó hatóanyagot. Csak néhány példa a sok közül, amelyeket érdemes kerülnöd a meleg hónapokban: a fájdalomcsillapítók közül az ibuprofen és naproxen tartalmúak helyett válassz mást, cseréld le a benzoilperoxidot tartalmazó kozmetikumaidat, illetve mellőzd a triclosan hatóanyagú készítményeket (az antibakteriális krémekben gyakran megtalálható).

igy-keszitsd-fel- borod -nyarra!

4. Jól válaszd meg a nyári illatodat!

A napsütéses napokhoz a könnyű, friss illatú parfüm is hozzátartozik. Élvezd a nyári illatodat, de ha huzamosabb időt töltesz a napon, akkor keress olyan terméket, melyet kimondottan napozáshoz fejlesztettek ki.  A hagyományos parfümök a napfény hatására eltűntethetetlen barna foltokat okozhatnak a bőrön, érdemes erre figyelned!

5. Irány a kozmetikus

Bízd a szakemberre, hogy felkészítse a bőrödet a nyári szezonra! Érdemes kitisztítani az arcbőrödet, hiszen télen a felső hámréteg megvastagszik, ettől a pórusok eltömődnek, így nem hagyják bőrödet lélegezni, ráadásul a napozás során beégnek a bőrbe a mitesszerek. A felső hámréteg eltávolítása, a pórusok kitisztítása elengedhetetlen a bőr teljes megújulásához. Itt is tartsd szem előtt, hogy napozni sérült bőrrel tilos, várj egy hetet mielőtt kifeküdnél a nyugágyra! Érdemes figyelned bőröd helyes ápolására, hiszen ez hosszú távú befektetés. Ha odafigyelsz bőröd igényeire, kordában tarthatod a ráncokat és késleltetheted az öregedés jeleinek megjelenését.

igy-keszitsd-fel- borod -nyarra!

 6. Válassz bőrtípusodnak megfelelő, hatóanyagokban gazdag bőrápolót!

A Bio Oil A-vitamin tartalmának hála elősegíti az új kollagén termelődését, hozzájárul a bőr megújulásához, rugalmasságának fokozásához, valamint a bőr állagának és tónusának javításához; az E-vitaminnak köszönhetően pedig megvédi a bőrt az idő előtti öregedést előidéző szabadgyökök hatásaitól. Hatékony többek között öregedő, száraz valamint a vízhiányos bőrre, és segít fenntartani a bőr természetes nedvességtartalmát.


Lángos vs lapos has… 5 szuper tipp strand- és fesztivál kajákra!

Hónapok óta a bikiniformádra gyúrsz, de nyaralás közben nem akarod sanyargatni magad és becsúszik a sajtos-tejfölös lángos ebédre egy citromos sör társaságában? Ismerős helyzet? Akkor azt is tudod, hogy a lapos has milyen könnyen tovatűnik ilyenkor… Nem túl menő a megtömött pocak, ha bikiniben feszítesz. A strandok és a fesztiválok ételkínálata számtalan csábító, de kalóriaszegénynek nem mondható ételt kínál. Mi a megoldás? Hozunk néhány tippet, melyekkel megőrizheted a formádat úgy, hogy nem kell nagy áldozatokat hoznod!

1.Egyél, mielőtt elindulnál

Egyrészt jobban ellen tudsz majd állni a büfék kínálatának, ha nem korgó gyomorral érkezel, másrészt otthon (vagy a szállodában) könnyebb egészséges menüt összeállítanod, mint a strandon. Egy tál gabonapehely sovány tejjel vagy joghurttal, gyümölcsökkel tökéletes és laktató reggeli lehet.

2. Csomagolj ételt

Érthető, ha nem akarod a nyaralást főzéssel, szendvicskészítéssel tölteni és nagy csomagokkal levonulni a partra. Köztes étkezésekre azonban tökéletes lehet valamilyen gyümölcs, müzliszelet, korpáskeksz, kölesgolyó, tönkölyropi, kukoricachips – sokkal könnyebben kordában tartod az étvágyadat, ha a főétkezések között is eszel valamit.

3. A büfé

Rengeteg csábító és ellenállhatatlan étel vár: sült kolbász, lángos, palacsinta, hamburger – mindenkinek megvan a maga gyengéje.

Vegyük végig, milyen alternatíváik vannak a büfék kínálatában, amelyeket lufipocak kockáztatása nélkül fogyaszthatsz:

  • Lángos és palacsinta

Nincs olyan, hogy tilos. Érthető, ha a nyaralás alatt jól akarod magad érezni és lazítani akarsz, akár a hétköznap érvényes étkezési szabályok felrúgásával is. A lényeg a mérték! Egy palacsintától még nem lesz bajod és ha megosztoztok egy lángoson, attól sem dől össze a világ, sőt a fogyókúrád sem. Jobban jársz azonban, ha fontos a fürdőruhaformád, ha nem délben bűnözöl, hanem inkább délután, este; és csak kis adagot engedélyezz magadnak ezekből a kalóriabombákból és lehetőleg ne mindennap!

  • Hamburger

Nem csalás, nem ámítás, mehet a hambi. Le kell azonban mondanod a buciról. A hamburgerhús salátával, öntettel is remek eledel, laktató és finom, tégy egy próbát vele!

  • Gyros

Hasonlóan a hambihoz, ha lemondasz a pitáról és gyros tálat kérsz salátával, akkor nem foghatsz mellé.

  • Hekk (és persze egyéb halak, de lássuk be, a legtöbb strand kínálata a hekkig terjed)

Hagyd a kenyeret és a sültkrumplit, koncentrálj a lényegre! A sült hal kovi ubival nagyon finom és ne aggódj, jól fogsz lakni!

4. Víz minden mennyiségben

Ne csak a teltségérzet miatt vedd komolyan a vízfogyasztást, hanem az egészséged miatt is!
30-40 fokos hőségben 3-4 liter vizet kell elfogyasztanod, hogy gondoskodj szervezeted folyadékszükségletéről.

Jó strandolást, kellemes pihenést kívánunk nektek a nyár utolsó heteire!


Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás