Így ápold nyáron a lábad, hogy mindig szép legyen!

FB Insta 1

Akinek nem kell a munkája miatt egész évben elegáns, zárt cipőben billegnie, annak a nyár az igazi szabadságot hozza el – még a lábainak is. Mert lássuk be, egészen más érzés egy könnyű talpból, és néhány pántból álló papucsot vagy szandált viselni, mint egész nap becsomagolva tartani a lábfejünket!

Csak hát ne áltassuk magunkat, a kényelemnek és a szabadságnak mindig ára van. Ez esetben az, hogy a közszemlére tett lábfejeket gondosan karban kell tartani, nincs pardon. Ráadásul a nyár új kihívásokat is hoz a lábápolás terén, jobb ezekre időben felkészülni!

Az egyik ilyen kihívás, hogy nyitott lábbeliben sokkal gyorsabban szarusodik a sarok bőre. Bizony, nem csak úgy látszik, vagy úgy érezzük, mert nyáron kritikusabbak vagyunk magunkkal, hanem tényleg hamarabb válik keménnyé a bőr a talpakon. Ez persze így is van jól a természeti népeknél, mivel nem lenne szerencsés, ha valami lépten-nyomon felsértené a lábukat, városi körülmények között viszont ez a védelmi reakció már korántsem olyan kívánatos.

Egyrészt tehát megnyugtató, hogy teljesen természetes dologgal állunk szemben, másrészt viszont mégiscsak tenni kell valamit, ha el szeretnénk kerülni, hogy a szaru túl vastaggá váljon, és kirepedezzen, mert ez már nemcsak esztétikai probléma, hanem fájdalmat is okoz.

Ha van jó pedikűrösünk, akkor a kérdés szakmai része megoldottnak tekinthető, ha viszont nincs, akkor elő a habkővel vagy a (papír, nem fém!) sarokreszelővel! De mielőtt nekiesnénk a lábainknak, ajánlatos alaposan felpuhítani a bőrt, például ureás krémmel, illetve áztatással.

Az elszarusodott bőrt addig érdemes reszelni, amíg ugyanolyan puha nem lesz, mint a körülötte lévő területek, ennél tovább viszont nem szabad menni, mert egyrészt fájdalmas lesz, másrészt ezzel csak beindítjuk a szervezet védelmi reakcióját, és még gyorsabb szarutermelésre késztetjük vele.

A szaru eltávolítása után – de még jobb, ha minden nap – érdemes alaposan bekenni a lábfejeket, erre tökéletesen megfelel a Bio-Oil. Hetente egyszer-kétszer bátrabbak is lehetünk, és használhatunk több olajat is, ilyenkor a kenegetés után húzzunk a lábunkra zoknit, reggel pedig csodálkozzunk az eredményen!

Hetente érdemes lábradírt is alkalmazni, amit olajból és sóból állíthatunk elő házilag. Ezzel a durva textúrájú keverékkel kell alaposan ledörzsölni a láb bőrét, hogy szép puhává váljon.

Körömápolás

Bármennyire is hívei vagyunk a természetes szépségnek, a tapasztalat azt mutatja, hogy a lakkozott körmök mindig sokkal ápoltabb, finomabb benyomást keltenek, mint a natúr. A lábkörmök lakkozása egyébként igen egyszerű és hálás feladat: ha a kezünkön nem is bír ki néhány napnál többet a lakk, a lábunkon – mivel jóval ritkábban éri víz – akár hetekig is tökéletes marad a festés. Néhány szabályt azonban itt is érdemes betartani, hogy tényleg szép legyen a végeredmény!

Először is a kéz- és a lábkörmök színének nem kell megegyezniük (sőt, ma már ujjanként lehet más-más színűre festeni a körmöket). Ez tehát ne akadályozzon minket semmiben, csak bátran az árnyalatokkal!

A körömlakkok száradási ideje eltérő, maradjunk abban, hogy miután felkentük, még órákig ne bújjunk zokniba, vagy zárt cipőbe! Sőt, ha egy mód van rá, ne is éjszakára lakkozzunk, mert ahhoz, hogy tökéletesen megkeményedjen a lakk, 4-5 órára is szükség van, és nem túl szép, ha a takaró nyomot hagy benne.

Ha a lábköröm felszíne nem egyenletes, sokat javíthatunk a helyzeten egy kis csiszolással, lakkozás előtt pedig használjunk alaplakkot, ami kiegyenlíti a barázdákat!

Végül pedig egy egyszerű trükk a lábbőr és a köröm egészségéért: ha viszketést érzünk a lábfejen, vagy a körmöknél, ami a strandidőszakban nem is annyira lehetetlen, ne várjuk meg, amíg elfajul a helyzet, hanem ecetes vattával törölgessük át a lábunkat, ezzel megelőzhető a bőr gombásodása.


Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás