7 segítő tanács, hogy hogyan nevelj boldog, sikeres felnőttet gyermekedből

Ha megvizsgáljuk, hogy mit kívánunk gyermekünknek felnőttkorára, a legtöbben azt fogalmazzák meg, hogy szeretnék, ha boldog és sikeres ember válna belőle. Mit tudunk ezért tenni? Mindnyájunknak megvannak a saját tapasztalatainkon alapuló módszereink, de csak 15-20 év múlva derül ki, hogy beválnak-e. Épp ezért érdemes megnézni, mit mondanak a szakértők, azok, akik már bizonyítottak!

Julie Lythcott-Haims nevelési szakértő szerint nemcsak az a szülő okoz kárt gyermekének, aki elhanyagolja, ugyanilyen káros a másik véglet, a túlgondoskodás. A tökéletességre nevelt, túlféltett gyerekeknek nem jut ugyanis elég idejük játékra, nem pihennek eleget, így tinédzserkorukra közönyössé válnak, sokan közülük szorongástól, depressziótól szenvednek. A túlzott segítés lehet, hogy rövidtávon megtérül (pl. jobb érdemjegyet kap a szülő által megírt ötödikes dolgozat) hosszú távon viszont a gyerek önbecsülése látja kárát.

A Julie Lythcott-Haims által elemzett, a Harvard által végzett több évtizedet felölelő, utánkövetéses tanulmányának két legfontosabb megállapítása:

  1. Hinnéd vagy sem, a házimunka nagyon fontos szerepet kap, hiszen az e területen végzett szerepek támogatják a gyereket a tettrekészség és a határozott mentalitás kialakulása érdekében. Vond be ebbe a tevékenységbe, kapjon önálló feladatot, vállalja azért a felelőséget.
  2. A boldogság forrása a szeretet, a gyerekeink akkor tudnak majd másokat is szeretni, ha mi feltétlen szeretetet adunk nekik. Ne a jegyekről érdeklődjünk először, amikor hazaér az iskolából, hanem tegyük le a telefont, figyeljünk rá és az élményeiről kérdezzük, az arcunkon a viszontlátás és őszinte érdeklődés örömével.

A bemutatott másik szakértő, Esther Wojcicki egyik lánya a YouTube ügyvezető igazgatója, másik a 23andMe (egy DNS-vizsgálattal foglalkozó cég) egyik vezetője, a harmadik pedig a San Francisco-i Kalifornia Egyetem tanára. A Wojcicki pedagógus, 36 éve tanít és létrehozott egy világszerte elismert programot. Nemrég összefoglalta egy könyvben gyereknevelési tanácsait, melyek nem egy-egy alkalomra szólnak, hanem inkább szemléletmódot adnak. Szerinte a legfontosabb pillérek: bizalom, tisztelet, függetlenség, együttműködés és kedvesség.  A lényeg: szeresd őket azért, akik, és ne azért, akivé szeretnéd, hogy váljanak. Vagyis előbb bízzunk a gyerekben, aztán lesz megbízható.

Vannak dolgok, amelyekben Wojcicki szerint nagyon következetesnek kell lennünk:

  • A vacsora közös program minden este, ilyenkor egymásra figyelünk, nem a kütyükre
  • Nem kell a gyerekek minden percét betáblázni, hagyjuk nekik önálló szabadidőt
  • A tiniknek munkát kell vállalniuk
  • Használd a humort, amikor csak tudod, nevelj játékosan
  • Ne segíts a házi feladatban!

 

Jó, belátjuk ez utóbbi pont vitatható. Fel kell ismernünk, amikor valóban szüksége van segítségre. A legjobb, ha arra biztatjuk, hogy próbálja meg egyedül megoldani a feladatot, de tudja azt, ha nem boldogul, segíteni fogunk.

 

Esther Wojcicki legfontosabb tanácsai

1. Élj bátran!

Ne azt tanítsd meg gyermekeidnek, hogy a világ veszélyes, inkább azt, hogyan éljen biztonsággal. Mutasd meg neki, hogyan kell átmenni az úttesten, vagy épp egyedül vásárolni.

2. Ne halogasd! 

Tévedés azt gondolni, hogy hat éves kor fölött érdemes elkezdenünk a hétköznapi önállóság tanítását. A legfontosabb szokásokat hároméves korig kell megalapozni.

3. A vita egészséges

Nem jó, ha a veszekedéseknek részese, személője a gyerek, ugyanakkor ne félj a vitától! Nem baj, ha látja, hogy az emberek nem mindig értenek egyet, ráadásul a kulturált konfliktuskezelést és a kompromisszumkészséget ugyanúgy el kell sajátítani, mint mondjuk az olvasás képességét.

4. Adj teret az önállóságnak!

Igaz, hogy több időt vesz igénybe, de hagyd a korosztályának megfelelő dolgokban önállóan cselekedni: egyedül öltözni, ételt készíteni (kezdetben felügyelet mellett), vásárolni.

5. Mértékkel a kütyükkel! 

Wojcicki kétéves kor alatt határozottan ellenzi az okoskészülékek használatát (ebben a tekintetben egyébként nagyjából egységes minden nevelési szakértő). Az ötéves kor feletti gyerekek szüleinek egy olyan szabály bevezetését javasolja, mely szerint a gyerek szabadon eldöntheti, hogy mit csinál egy órán keresztül, de cserébe a következő órában a szülő dönthet arról, hogy mi lesz a program.

6. Maradj hiteles, ismerd el a hibáidat!

Mindannyian hibázunk és a gyerekek ugyanúgy észlelik ezt, mint mi magunk. Többet tanulnak abból, ahogyan kezeled a helyzetet, mint magából a hibából.

7. Nem tudod mindentől megóvni!

Nem vagyunk felelősek gyerekünk érzéseiért. Teljesen mindegy, hogy mennyire vagy odaadó és szereted a gyereked, mindenképpen élik majd kudarcok, igazságtalanságok és emiatt kellemetlenül fogja érezni magát. Próbáld azt megtanítani neki, mit tegyen ilyen helyzetekben!

 


Így szerettessük meg olvasást a gyerekekkel

A könyvek szeretete gyerekkorban kezdődik, ezért különösen nagy a szülők felelőssége abban, hogy olvasó, könyvszerető kicsiket neveljenek. Arról már írtunk nemrég, hogy milyen jótékony hatással bír, ha olvasol gyermekeidnek, most azt vizsgáltuk meg, hogyan szerettetheted meg velük az olvasást.

Kütyükkel terhelt világunkban nem egyszerű kihívás képernyőmentes, dologtalan boldog időtöltésre rávenni a gyerekeket, pedig ezáltal válhat életük korlátlanná, színessé és teljessé. A legjobb fejlesztő tevékenység az önálló játék: ilyenkor kapnak teret a saját gondolataik és a motorikus képességeik is rohamosan fejlődnek. Az olvasás szeretete jó eszköz az önálló tevékenységre nevelésre, a gondolatok és érdeklődési területek szabad kibontakoztatására, emellett fejleszti a kreativitást, az asszociációs képességet, az empátiát.

Mitől lesz okos a gyerek?

A legtöbb szülő nagy hangsúlyt fektet gyermekei intelligenciájának növelésére. Sok módszer és elképzelés kering arról, mivel segíthetjük őket az okosodásban. Fejlesztőjátékok, zenei foglalkozások, vitaminok, komolyzene, speciális tornák – iparágak épülnek arra, hogyan támogassuk gyermekeinket az életben való boldogulásban, képességeik maximális kibontakoztatásában. Nyilván (szinte) minden módszernek meg van a maga értelme sőt, minden foglalkozás mozgatja az agyat, így hasznos tevékenységekről beszélünk. Ugyanakkor jó, ha tudod, hogy a legegyszerűbb és leghatékonyabb módja gyermeked értelmi képességeinek fejlesztésére az olvasás. Az a gyerek, amelyik többet olvas, az jobban teljesít az iskolában, könnyebben veszi az akadályokat és sajátítja el az új ismereteket.

Ami kötelező, az nem élmény

Felső tagozatban a legtöbb gyerek már csak a kötelező olvasmányokat olvassa el (már ha egyáltalán…) A vizsgálatok ijesztő eredményeket mutatnak, a legfrissebb felmérések szerint a nyolcadik osztályosok csupán 18%-a érte el a szövegek értelmezéséhez és feldolgozásához szükséges negyedik szintet, amely az erre való képesség minimumát jelöli. Az ötödik szintet már csak minden huszadik gyerek teljesítette.

Az olvasás szórakoztató

 Az olvasás szeretete nem kisgyermekkorban alakul ki.  Az alapokat ott rögzítjük, hogy az óvodások, kisiskolások örömmel hallgatják meséinket. Ugyanakkor kemény munkát kell fektetni abba, hogy az önálló olvasás élmény szintre jusson és lássuk be, annyi más szórakozási lehetőség van… Épp ezért a szülők részéről odafigyelést, időt és energiát igényel, hogy eljuttassák gyerekeiket arra a szintre, ahol az olvasás kikapcsolódássá válik.

Hogyan tudod elérni, hogy gyermeked megszeresse az olvasást? Íme, néhány ötlet, melyek segítenek ebben:

 1. Olvass

Olvass te is, könyvet, e-bookot, újságot, verset, szakmai írásokat, bármit, csak olvass – a jó példa ragadós.  Olvass föl a saját könyvedből vicces, érdekes, izgalmas részeket. Ez jó kis csali, mert így látja a gyerkőc, hogy miért kedveled az olvasást. Olvass gyermekednek is, ragadjatok meg minden alkalmat erre: olvassatok várakozás közben, hétvégén kiszakítva a napból egy kis nyugiidőt, összebújva a kanapén a hosszú téli estéken, no és persze az elengedhetetlen esti mesét se bízd a televízióra. Akkor se hagyd abba az olvasást, ha már gyermeked is tud olvasni, így ébren tudod tartani érdeklődését a mesék iránt, addig is, amíg önállóan is képes lesz hosszabb szövegeket elolvasni.

2. Járjatok könyvtárba

Nemcsak költséghatékonyság miatt érdemes rászoknotok erre, hanem az élmény miatt is. Szabadon kutakodhat, barangolhat az óriási könyvespolcok között, könyveket lapozgathat és választhat magának új történeteket. Erősítsd benne a tudatot, hogy olvasni menő!

3. Biztosíts időt, lehetőséget a gyerekeknek, hogy belemélyedjenekaz olvasásba.

4. Hadd válasszon ő

Ha már tud olvasni a gyerek, engedd, hadd döntse el ő, hogy mit olvas, még ha számodra nem is teljesen szimpatikus a választása. Emellett persze adj a kezébe jó könyveket, minél több műfajban, jöhetnek a sci-fik, fantasy-k, történelmi regények, útleírások, képregények.

5. A nagy tesó

Engedd és bátorítsd, olvasson kisebb testvéreinek. Ez felelősségteljes, komoly “feladat”, kicsinek, nagynak egyaránt nagy élmény és mindkettőjükre motiválóan hat.

 

6.Élő gasztro show

Közös főzéskor engedd, hogy a gyerek olvassa föl a receptet, így az ő tudása nélkülözhetetlen része lesz közös munkátoknak.

7. Beszédtéma

A közösen elolvasott történeteket nézzétek meg filmen is, majd beszéljétek meg: mi volt a különbség, mi az, amit másképpen képzelt el a könyv alapján, mint ahogy a filmben volt.

8. Ne kényszerítsd

Ha kényszeríted gyermekedet az olvasásra, akkor könnyen az ellenkező hatást éred el és megutálja a könyveket. A fent leírt módszerekkel hatékonyabb leszel, mint a „muszáj mindennap félórát olvasni, punktum!” kijelentésekkel.

 


Így mesélj jól a gyerekednek!

Már a történelem kezdete óta a különböző legendák, csodás történetek nagy hatással vannak az emberekre és a közösségekre. A tűz melletti anekdoták később mesekönyvekbe költöztek és szülőként nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az olvasás jótékony hatásával. A mesék segítenek az indulatok, vágyak, frusztrációk feldolgozásában, vigasztalják és megnyugtatják a gyerekeket. Fontos információkhoz jutnak a csodálatos történetekből, amelyek a világképüket és az értékrendjüket egyaránt befolyásolják. A vizsgálatok szerint a mesék a kamaszkorig nyúlóan lenyomatot hagynak a gyerekekben.

Mikortól meséljünk?

Akár már a várandósságod idején is mesélhetsz! A pocaklakók szívesen hallgatják anyukájuk hangját, és az ekkor megismert intonáció később is megnyugtatja őket.  Fontos tudnod, hogy az agy 90%-a 5 éves korig fejlődik ki és a fejlődés nagymértékben segíthető meseolvasással. Bizonyított tény, hogy azok a gyerekek, akiknek sokat olvastak (minimum napi 20 perc), később sokkal jobb eredményeket érnek el az intelligencia teszteken.

 A szavak ereje

Az olvasás stimulálja az agy nyelvi központját. A meséknek hála a gyerekek kommunikációs képessége aktívan fejlődik, nemcsak a szókincsük nő, hanem a kreativitásuk és az önkifejező képességük is, ezáltal a világra is nyitottabbá válnak. A népmesék szerepe kiemelten fontos, nemcsak népünk kulturális gyökereinek megismerése, hanem a bennük hordozott üzenetek miatt is: a legkisebb is sikeres lehet, a szegényember az eszével jut előre…

Ezek a tanulságok a gyermekek számára fontosak és sok bennük lévő feszültséget oldanak.

A mesék szembesítik a gyermeket az alapvető emberi értékekkel, jellemzően a szereplők típusokat képviselnek: van, aki szép és szorgalmas, míg a másik lusta és buta – az egyszerű karakterek könnyebbé teszik a történet megértését. A gyermekek számára egyszerűbb így a szereplőkkel való azonosulás is, a hősök külső és belső csatáin keresztül megtanulják az erkölcsi törvényeket. Épp ezért a mese az érzelmi fejlődés egyik fontos eszköze, de kognitív szempontból is hasznos, hiszen javítja a koncentrációs képességet is.

De mi legyen a gonosszal?
Nincs szülő, aki ne kozmetikázta volna át a meséket a gyermeke kedvéért. Durvának tűnik, hogy a Jancsi és Juliskában az apukájuk és anyukájuk magukra hagyják a gyerekeket az erdőben, vagy hogy a farkas felfalja a nagymamát… Mivel óvni szeretnénk a csemetéinket a szomorú és szerintünk stresszes eseményektől, így sokszor a ,,nem nekik való” részeket kihagyjuk.

Pedig nem véletlenül vannak jelen a mesékben gonosz királynők és szegény sorsú gyermekek – egyrészt sajnos a valódi világnak is vannak árnyoldalai, másrészt kell valami, amitől a gyerek félhet.

Furán hangzik, ugye? A pszichológusok szerint azonban fontos, hogy a gyerek fejében testet öltsön minden rejtett, apró félelme, szorongása, kivetítve ezt egy konkrét gonoszra. Sokszor megfigyelhető, hogy azt a valamit, amitől megijed (legyen ez egy kép, egy hang, bármi) újra és újra előveszi, meghallgatja – így néz szembe a félelmével és dolgozza fel a frusztrációit.

Kedvenc mese
Az, hogy melyik a kedvenc mese, amelyet százszor is felolvastat a gyerkőc a szüleivel, szintén üzenet, amely azt jelenti, abban talál megoldást a szorongásaira vagy épp vágyaira.  Ne mondj hát nemet akkor se, ha már kívülről fújod az egész történetet!

Néhány tipp, hogyan tedd még élvezetesebbé a meseolvasást!

  • Válassz a gyermeked korának megfelelő mesét! Hiába divatos például a Harry Potter, nem ovisoknak, vagy kisiskolásoknak íródott.
  • Elő a klasszikusokkal és a népmesékkel! Az örök igazságok jót tesznek a lelki fejlődésnek.
  • Ha nem az altatás rituáléja közben olvasol, akkor hagyd, hadd rajzoljon közben – ez fejleszti a kreativitását.
  • Figyeld a gyerek reakcióit és próbálj játszani a hangoddal! Imádni fogja, ha a szereplők más-más hangokon szólalnak meg. Ha olyan szó szerepel a történetben, amelyet lehet, hogy nem ismer, kérdezd meg, hogy tudja-e mit jelent. Ha nem, magyarázd el neki!
  • Egy-egy életszituációban hozz fel példaként meséket.  A gyerekek könnyebben megértenek dolgokat, ha más történetén keresztül látják azokat.
  • Ha már tud olvasni, bátorítsd, hogy ő is meséljen neked részeket a kedvenc könyvéből.

Elsős lesz a gyerek – hogyan készíts fel az iskolakezdésre

Az első iskolai év előtt nemcsak a beszerzendő felszerelések hosszú listája miatt aggódunk, hiszen gyermekünk egy teljesen új világba csöppen. Fizikai és szellemi kihívások elé néz, új közegbe és folyamatos teljesítményhelyzetbe kerül, kötöttebb viselkedési elvárásokkal.

Megkönnyítheted az átmenetet, ha néhány dologra odafigyelsz!

Ne rémítsd meg!

Senki sem szeretné megnehezíteni a gyereke dolgát, ugyanakkor sokan, amikor a gyerek kötelességtudata miatt aggódnak, hajlamosak ilyen mondatokkal inteni: „Majd megtudod, ha iskolás leszel”, „Az iskolában már nem játszhatsz ennyit”, „A tanítónéni nem lesz ilyen elnéző”. A gyermekpszichológusok azt javasolják, hogy ne hangsúlyozzuk a gyereknek az iskola nehézségeit, ne keltsünk benne akaratlanul is félelmet, szorongást a sulival kapcsolatban.

Mesélj neki az iskolai élményeidről

Az, hogy te is átélted, amin ő megy keresztül, megnyugtatja és később is bizalommal fordul hozzád a kérdéseivel.  Érdemes a sztorikban a suli pozitív oldalát hangsúlyozni, hogy mennyi új barátja lesz, milyen sok mindent fog megtanulni, mennyire jó lesz, ha már tud egyedül olvasni. Ha kérdez, válaszolj őszintén! Fontos, hogy a rengeteg újdonság ne érje váratlanul. Ha nem ezt elmulasztjuk, sok kellemetlen meglepetéssel szembesülhet a gyermek, ami aztán szorongást, ellenállást válthat ki az iskolával kapcsolatban.

Igen, korán kell majd kelni, tényleg sokáig kell egyhelyben ülni, figyelni kell – de biztasd, hogy menni fog neki, nem kell mitől tartania, te tudod, hogy ő ügyes és igyekezni fog.

Rendezzétek át a kuckóját

A csemete szobáját, szobarészét tegyétek nagyfiúsabbá, nagylányosabbá, ha lehet, legyen íróasztala, széke, valamint az iskolai felszerelések tárolásához polc vagy szekrény.

Kérd ki az ő véleményét is az új holmik beszerzésekor, örömtelivé teszi az iskolakezdést, ha érzi, hogy ő már olyan nagy, hogy választhat magának használati tárgyakat, számít a véleménye.

Vond be az előkészületekbe

Nagy esemény az első tanszervásárlás! Ha teheted, vidd magaddal gyermeked és hagyd, hogy ő válassza ki a neki tetsző füzeteket, kellékeket. Sokat segít a ráhangolódásban az aktív részvétel, engedd, hogy ő ragassza fel a vignettákat, pakolja dobozba a kézműves kellékeket, rendezze be a tolltartóját.

Hogyan lehet oldani a gyerek szorongását?

Fontos, hogy nem minden gyerek tart az iskolától, ugyanakkor szinte mindegyiktől megkérdezik, hogy fél-e a sulitól. Nem célszerű ilyen direkt kérdéssel faggatnod, hiszen óhatatlanul elülteted a fülében a bogarat, hogy az iskola félelmetes dolog. Kérdezd az érzéseiről, beszélgessetek sokat a témáról és figyelj a kérdéseire! Komolyan kell venned az aggodalmait, meglátod, számtalan olyan kérdés merül majd fel benne, amelyre nem gondolsz. Van gyerek, aki a menza miatt aggódik, félve attól, hogy mi lesz, ha leborul a tálcáról az étel. Van, aki azon, hogy hogyan fog visszatalálni az udvarról a terembe és honnan tudja majd, hogy menni kell. Válaszold meg minden kérdését, vedd komolyan az aggodalmait és nyugtasd meg.

Hogyan készüljetek fel iskolakezdésre?

Kell némi átmenet a nyári kalandozások, laza időbeosztás és az iskolai menetrend között. Az utolsó héten fokozatosan hozzátok napról-napra ki kicsit előre a lefekvés idejét, hogy szeptemberre megszokja az új napi ritmust.


A diszlexia ellenszere?! – Az úszás áldásos hatásai

Nem is gondolnád, mennyi mindenben fejlődik gyermeked az úszástanulás során! Az úszás hatásai talán az egyik legpozitívabbak az összes sportág közül, nemcsak a test, hanem a psziché szempontjából is.

1. Tanulási zavarok megelőzése, kezelése

Sok-sok tanulási zavar (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) hátterében a korai szenzomotoros tevékenység (a környezetből érkező ingerek sorával szerzett tapasztalatok) hiánya áll.  Az ingerek a csecsemő mozgásos tapasztalatszerzései révén válnak tanulássá, így fejlődnek képességei (fizikai és mentális), amelyekre élete végéig szüksége lesz. Az úszással jól kezelhetőek a visszamaradt csecsemőkori reflexek, fejlődik a gyerekek testsémája, testtudata, nagy- és finommozgásai, koordinációs képességei – összefoglalva fejlődnek a tanulási képességeik.

diszlexia_ellenszere

2. Mozgásfejlődés 

Sok gyereknél előfordul, hogy növekedésük idején a mozgásfejlődés fontos mozzanatai közül egyet vagy többet valamiért kihagytak (például nem kúsztak), vagy egy-egy szakasz csak rövid ideig tartott náluk. Ezek kimaradását azért kell utólag korrigálni, mert nélkülük a grafomotoros mozgások (rajzolás, írás), és sok mozgásra épülő mentális tevékenység, pl. az olvasás készsége is csorbát szenvedhet. Épp ezért a tanulási zavarok megelőzésében kulcsfontosságú feladata van a sokrétű mozgásfejlesztésnek, és az egyensúly-gyakorlatoknak, melyek növelik a koncentrációs képességet is. Ezek fejlesztését minden sportág támogatja, de az úszás kiemelten hasznos mozgásforma: a légzés és a kar- láb mozdulatok összehangolása fokozott koncentrációt igényel, és minden izmot megmozgat. A vízben végzett gyakorlatok más mozgásélményt biztosítanak, mint a szárazföldi mozgás. Mások a látási, hallási információk, a felhajtóerő miatt más a mozgás-kivitelezés. Szabadabb ízületi mozgást enged, könnyebb az izomtevékenység, más a tájékozódás, a tapintás, mint a szárazföldön, mindezeknek hála finomodik a koordináció, és javul az egyensúlyérzék is. Az úszás fejleszti a gyerekek motoros, értelmi képességeit, hatására a kicsik ügyesebbek, mozgásuk összehangolt lesz és bonyolult fizikai feladatok megoldására lesznek képesek.

3. Intenzív izommunka

Az úszás az állóképesség próbája is. A víz ellenállása miatt az úszás sokkal intenzívebb munkát igényel, mint a szárazföldi sportok, ráadásul a teljes izomzatot megmozgatja, beleértve a belső izmokat is. Mégis, az intenzitás ellenére kevésbé megterhelő, mint a medencén kívüli sportok, mert a víz felhajtóereje miatt kevesebb súly terheli a testet, így kíméli az ízületeket.

diszlexia_ellenszere

4. Kiemelten fontos: kisiskolásoknak és a kamaszoknak

Az első iskolai években és kamaszkorban szinte kötelező a rendszeres úszás. A kicsiknél az ülő életmód és a már bemutatott fejlesztő hatások miatt; a kamaszoknál pedig a tartáshibák megelőzése szempontjából hasznos mozgásforma. Serdülőkorban a test gyorsabban fejlődik, mint az izomzat, ez pedig akár gerincferdüléshez is vezethet.

5. Élettani hatások

Az úszás javítja a szív- és a keringési rendszer működését, a fokozott izommunka pedig magas szintű légzőrendszeri működést eredményez. Az allergiás, asztmatikus megbetegedések megelőzésében jelentős szerepe van a vízben való foglalkozásoknak. Az úszás hatására az élettani funkciók felgyorsulnak, az immunrendszer hatékonyabban védekezik a betegségekkel szemben. A vízi mozgás révén megvastagodnak, továbbá hosszanti irányban is növekednek a fiatal csontok, gyarapszik a csontsűrűség. Az úszás révén nő a csontszilárdság, ezek teherbíró képessége, illetve kedvezőbbé válik a csontok ásványi anyag tartalma.

diszlexia_ellenszere

6. Pszichológiai hatások

Az úszás által eredményesen fejleszthetjük az önfegyelmet, a kitartást, a bátorságot, az akaraterőt, a küzdeni tudást, a fájdalomtűrést, továbbá reális önértékelést alakíthatunk ki. Növeli az étvágyat és az alvásigényt, segíti az önbizalom, illetve a pozitív testtudat kialakulását. Az úszás összességében javítja a kedélyállapotot és a tanuláshoz szükséges stressz-tűrést.


Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás