7 segítő tanács, hogy hogyan nevelj boldog, sikeres felnőttet gyermekedből

Ha megvizsgáljuk, hogy mit kívánunk gyermekünknek felnőttkorára, a legtöbben azt fogalmazzák meg, hogy szeretnék, ha boldog és sikeres ember válna belőle. Mit tudunk ezért tenni? Mindnyájunknak megvannak a saját tapasztalatainkon alapuló módszereink, de csak 15-20 év múlva derül ki, hogy beválnak-e. Épp ezért érdemes megnézni, mit mondanak a szakértők, azok, akik már bizonyítottak!

Julie Lythcott-Haims nevelési szakértő szerint nemcsak az a szülő okoz kárt gyermekének, aki elhanyagolja, ugyanilyen káros a másik véglet, a túlgondoskodás. A tökéletességre nevelt, túlféltett gyerekeknek nem jut ugyanis elég idejük játékra, nem pihennek eleget, így tinédzserkorukra közönyössé válnak, sokan közülük szorongástól, depressziótól szenvednek. A túlzott segítés lehet, hogy rövidtávon megtérül (pl. jobb érdemjegyet kap a szülő által megírt ötödikes dolgozat) hosszú távon viszont a gyerek önbecsülése látja kárát.

A Julie Lythcott-Haims által elemzett, a Harvard által végzett több évtizedet felölelő, utánkövetéses tanulmányának két legfontosabb megállapítása:

  1. Hinnéd vagy sem, a házimunka nagyon fontos szerepet kap, hiszen az e területen végzett szerepek támogatják a gyereket a tettrekészség és a határozott mentalitás kialakulása érdekében. Vond be ebbe a tevékenységbe, kapjon önálló feladatot, vállalja azért a felelőséget.
  2. A boldogság forrása a szeretet, a gyerekeink akkor tudnak majd másokat is szeretni, ha mi feltétlen szeretetet adunk nekik. Ne a jegyekről érdeklődjünk először, amikor hazaér az iskolából, hanem tegyük le a telefont, figyeljünk rá és az élményeiről kérdezzük, az arcunkon a viszontlátás és őszinte érdeklődés örömével.

A bemutatott másik szakértő, Esther Wojcicki egyik lánya a YouTube ügyvezető igazgatója, másik a 23andMe (egy DNS-vizsgálattal foglalkozó cég) egyik vezetője, a harmadik pedig a San Francisco-i Kalifornia Egyetem tanára. A Wojcicki pedagógus, 36 éve tanít és létrehozott egy világszerte elismert programot. Nemrég összefoglalta egy könyvben gyereknevelési tanácsait, melyek nem egy-egy alkalomra szólnak, hanem inkább szemléletmódot adnak. Szerinte a legfontosabb pillérek: bizalom, tisztelet, függetlenség, együttműködés és kedvesség.  A lényeg: szeresd őket azért, akik, és ne azért, akivé szeretnéd, hogy váljanak. Vagyis előbb bízzunk a gyerekben, aztán lesz megbízható.

Vannak dolgok, amelyekben Wojcicki szerint nagyon következetesnek kell lennünk:

  • A vacsora közös program minden este, ilyenkor egymásra figyelünk, nem a kütyükre
  • Nem kell a gyerekek minden percét betáblázni, hagyjuk nekik önálló szabadidőt
  • A tiniknek munkát kell vállalniuk
  • Használd a humort, amikor csak tudod, nevelj játékosan
  • Ne segíts a házi feladatban!

 

Jó, belátjuk ez utóbbi pont vitatható. Fel kell ismernünk, amikor valóban szüksége van segítségre. A legjobb, ha arra biztatjuk, hogy próbálja meg egyedül megoldani a feladatot, de tudja azt, ha nem boldogul, segíteni fogunk.

 

Esther Wojcicki legfontosabb tanácsai

1. Élj bátran!

Ne azt tanítsd meg gyermekeidnek, hogy a világ veszélyes, inkább azt, hogyan éljen biztonsággal. Mutasd meg neki, hogyan kell átmenni az úttesten, vagy épp egyedül vásárolni.

2. Ne halogasd! 

Tévedés azt gondolni, hogy hat éves kor fölött érdemes elkezdenünk a hétköznapi önállóság tanítását. A legfontosabb szokásokat hároméves korig kell megalapozni.

3. A vita egészséges

Nem jó, ha a veszekedéseknek részese, személője a gyerek, ugyanakkor ne félj a vitától! Nem baj, ha látja, hogy az emberek nem mindig értenek egyet, ráadásul a kulturált konfliktuskezelést és a kompromisszumkészséget ugyanúgy el kell sajátítani, mint mondjuk az olvasás képességét.

4. Adj teret az önállóságnak!

Igaz, hogy több időt vesz igénybe, de hagyd a korosztályának megfelelő dolgokban önállóan cselekedni: egyedül öltözni, ételt készíteni (kezdetben felügyelet mellett), vásárolni.

5. Mértékkel a kütyükkel! 

Wojcicki kétéves kor alatt határozottan ellenzi az okoskészülékek használatát (ebben a tekintetben egyébként nagyjából egységes minden nevelési szakértő). Az ötéves kor feletti gyerekek szüleinek egy olyan szabály bevezetését javasolja, mely szerint a gyerek szabadon eldöntheti, hogy mit csinál egy órán keresztül, de cserébe a következő órában a szülő dönthet arról, hogy mi lesz a program.

6. Maradj hiteles, ismerd el a hibáidat!

Mindannyian hibázunk és a gyerekek ugyanúgy észlelik ezt, mint mi magunk. Többet tanulnak abból, ahogyan kezeled a helyzetet, mint magából a hibából.

7. Nem tudod mindentől megóvni!

Nem vagyunk felelősek gyerekünk érzéseiért. Teljesen mindegy, hogy mennyire vagy odaadó és szereted a gyereked, mindenképpen élik majd kudarcok, igazságtalanságok és emiatt kellemetlenül fogja érezni magát. Próbáld azt megtanítani neki, mit tegyen ilyen helyzetekben!

 


Így mesélj jól a gyerekednek!

Már a történelem kezdete óta a különböző legendák, csodás történetek nagy hatással vannak az emberekre és a közösségekre. A tűz melletti anekdoták később mesekönyvekbe költöztek és szülőként nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az olvasás jótékony hatásával. A mesék segítenek az indulatok, vágyak, frusztrációk feldolgozásában, vigasztalják és megnyugtatják a gyerekeket. Fontos információkhoz jutnak a csodálatos történetekből, amelyek a világképüket és az értékrendjüket egyaránt befolyásolják. A vizsgálatok szerint a mesék a kamaszkorig nyúlóan lenyomatot hagynak a gyerekekben.

Mikortól meséljünk?

Akár már a várandósságod idején is mesélhetsz! A pocaklakók szívesen hallgatják anyukájuk hangját, és az ekkor megismert intonáció később is megnyugtatja őket.  Fontos tudnod, hogy az agy 90%-a 5 éves korig fejlődik ki és a fejlődés nagymértékben segíthető meseolvasással. Bizonyított tény, hogy azok a gyerekek, akiknek sokat olvastak (minimum napi 20 perc), később sokkal jobb eredményeket érnek el az intelligencia teszteken.

 A szavak ereje

Az olvasás stimulálja az agy nyelvi központját. A meséknek hála a gyerekek kommunikációs képessége aktívan fejlődik, nemcsak a szókincsük nő, hanem a kreativitásuk és az önkifejező képességük is, ezáltal a világra is nyitottabbá válnak. A népmesék szerepe kiemelten fontos, nemcsak népünk kulturális gyökereinek megismerése, hanem a bennük hordozott üzenetek miatt is: a legkisebb is sikeres lehet, a szegényember az eszével jut előre…

Ezek a tanulságok a gyermekek számára fontosak és sok bennük lévő feszültséget oldanak.

A mesék szembesítik a gyermeket az alapvető emberi értékekkel, jellemzően a szereplők típusokat képviselnek: van, aki szép és szorgalmas, míg a másik lusta és buta – az egyszerű karakterek könnyebbé teszik a történet megértését. A gyermekek számára egyszerűbb így a szereplőkkel való azonosulás is, a hősök külső és belső csatáin keresztül megtanulják az erkölcsi törvényeket. Épp ezért a mese az érzelmi fejlődés egyik fontos eszköze, de kognitív szempontból is hasznos, hiszen javítja a koncentrációs képességet is.

De mi legyen a gonosszal?
Nincs szülő, aki ne kozmetikázta volna át a meséket a gyermeke kedvéért. Durvának tűnik, hogy a Jancsi és Juliskában az apukájuk és anyukájuk magukra hagyják a gyerekeket az erdőben, vagy hogy a farkas felfalja a nagymamát… Mivel óvni szeretnénk a csemetéinket a szomorú és szerintünk stresszes eseményektől, így sokszor a ,,nem nekik való” részeket kihagyjuk.

Pedig nem véletlenül vannak jelen a mesékben gonosz királynők és szegény sorsú gyermekek – egyrészt sajnos a valódi világnak is vannak árnyoldalai, másrészt kell valami, amitől a gyerek félhet.

Furán hangzik, ugye? A pszichológusok szerint azonban fontos, hogy a gyerek fejében testet öltsön minden rejtett, apró félelme, szorongása, kivetítve ezt egy konkrét gonoszra. Sokszor megfigyelhető, hogy azt a valamit, amitől megijed (legyen ez egy kép, egy hang, bármi) újra és újra előveszi, meghallgatja – így néz szembe a félelmével és dolgozza fel a frusztrációit.

Kedvenc mese
Az, hogy melyik a kedvenc mese, amelyet százszor is felolvastat a gyerkőc a szüleivel, szintén üzenet, amely azt jelenti, abban talál megoldást a szorongásaira vagy épp vágyaira.  Ne mondj hát nemet akkor se, ha már kívülről fújod az egész történetet!

Néhány tipp, hogyan tedd még élvezetesebbé a meseolvasást!

  • Válassz a gyermeked korának megfelelő mesét! Hiába divatos például a Harry Potter, nem ovisoknak, vagy kisiskolásoknak íródott.
  • Elő a klasszikusokkal és a népmesékkel! Az örök igazságok jót tesznek a lelki fejlődésnek.
  • Ha nem az altatás rituáléja közben olvasol, akkor hagyd, hadd rajzoljon közben – ez fejleszti a kreativitását.
  • Figyeld a gyerek reakcióit és próbálj játszani a hangoddal! Imádni fogja, ha a szereplők más-más hangokon szólalnak meg. Ha olyan szó szerepel a történetben, amelyet lehet, hogy nem ismer, kérdezd meg, hogy tudja-e mit jelent. Ha nem, magyarázd el neki!
  • Egy-egy életszituációban hozz fel példaként meséket.  A gyerekek könnyebben megértenek dolgokat, ha más történetén keresztül látják azokat.
  • Ha már tud olvasni, bátorítsd, hogy ő is meséljen neked részeket a kedvenc könyvéből.

Elsős lesz a gyerek – hogyan készíts fel az iskolakezdésre

Az első iskolai év előtt nemcsak a beszerzendő felszerelések hosszú listája miatt aggódunk, hiszen gyermekünk egy teljesen új világba csöppen. Fizikai és szellemi kihívások elé néz, új közegbe és folyamatos teljesítményhelyzetbe kerül, kötöttebb viselkedési elvárásokkal.

Megkönnyítheted az átmenetet, ha néhány dologra odafigyelsz!

Ne rémítsd meg!

Senki sem szeretné megnehezíteni a gyereke dolgát, ugyanakkor sokan, amikor a gyerek kötelességtudata miatt aggódnak, hajlamosak ilyen mondatokkal inteni: „Majd megtudod, ha iskolás leszel”, „Az iskolában már nem játszhatsz ennyit”, „A tanítónéni nem lesz ilyen elnéző”. A gyermekpszichológusok azt javasolják, hogy ne hangsúlyozzuk a gyereknek az iskola nehézségeit, ne keltsünk benne akaratlanul is félelmet, szorongást a sulival kapcsolatban.

Mesélj neki az iskolai élményeidről

Az, hogy te is átélted, amin ő megy keresztül, megnyugtatja és később is bizalommal fordul hozzád a kérdéseivel.  Érdemes a sztorikban a suli pozitív oldalát hangsúlyozni, hogy mennyi új barátja lesz, milyen sok mindent fog megtanulni, mennyire jó lesz, ha már tud egyedül olvasni. Ha kérdez, válaszolj őszintén! Fontos, hogy a rengeteg újdonság ne érje váratlanul. Ha nem ezt elmulasztjuk, sok kellemetlen meglepetéssel szembesülhet a gyermek, ami aztán szorongást, ellenállást válthat ki az iskolával kapcsolatban.

Igen, korán kell majd kelni, tényleg sokáig kell egyhelyben ülni, figyelni kell – de biztasd, hogy menni fog neki, nem kell mitől tartania, te tudod, hogy ő ügyes és igyekezni fog.

Rendezzétek át a kuckóját

A csemete szobáját, szobarészét tegyétek nagyfiúsabbá, nagylányosabbá, ha lehet, legyen íróasztala, széke, valamint az iskolai felszerelések tárolásához polc vagy szekrény.

Kérd ki az ő véleményét is az új holmik beszerzésekor, örömtelivé teszi az iskolakezdést, ha érzi, hogy ő már olyan nagy, hogy választhat magának használati tárgyakat, számít a véleménye.

Vond be az előkészületekbe

Nagy esemény az első tanszervásárlás! Ha teheted, vidd magaddal gyermeked és hagyd, hogy ő válassza ki a neki tetsző füzeteket, kellékeket. Sokat segít a ráhangolódásban az aktív részvétel, engedd, hogy ő ragassza fel a vignettákat, pakolja dobozba a kézműves kellékeket, rendezze be a tolltartóját.

Hogyan lehet oldani a gyerek szorongását?

Fontos, hogy nem minden gyerek tart az iskolától, ugyanakkor szinte mindegyiktől megkérdezik, hogy fél-e a sulitól. Nem célszerű ilyen direkt kérdéssel faggatnod, hiszen óhatatlanul elülteted a fülében a bogarat, hogy az iskola félelmetes dolog. Kérdezd az érzéseiről, beszélgessetek sokat a témáról és figyelj a kérdéseire! Komolyan kell venned az aggodalmait, meglátod, számtalan olyan kérdés merül majd fel benne, amelyre nem gondolsz. Van gyerek, aki a menza miatt aggódik, félve attól, hogy mi lesz, ha leborul a tálcáról az étel. Van, aki azon, hogy hogyan fog visszatalálni az udvarról a terembe és honnan tudja majd, hogy menni kell. Válaszold meg minden kérdését, vedd komolyan az aggodalmait és nyugtasd meg.

Hogyan készüljetek fel iskolakezdésre?

Kell némi átmenet a nyári kalandozások, laza időbeosztás és az iskolai menetrend között. Az utolsó héten fokozatosan hozzátok napról-napra ki kicsit előre a lefekvés idejét, hogy szeptemberre megszokja az új napi ritmust.


Hogyan védd a gyermeked bőrét nyáron?

Évek óta hallgatjuk, hogy 10 és 16 óra között ne menjünk a napra, de lássuk be, nyaralás közben ez nehezen teljesíthető. Gyakori, hogy a gyerekeket nehéz kiimádkozni a vízből és árnyékban tartani is szinte lehetetlen őket.

Ugyanakkor a kicsik bőrének védelmére különösen vigyáznunk kell, mert sajnos a leégés nem csak fájdalmas élmény, amely belerondíthat a nyaralás örömeibe, de a gyerekkorban károsodott bőr később súlyos gondokat is okozhat.

Adunk néhány tippet, hogy mire figyelj, ha szeretnéd elkerülni a bajt!

Nem csak akkor veszélyes, ha hétágra süt!

A káros UV sugárzás egy felhős, hűvösebb napon is jelen van, így ha huzamosabb időt töltötök a szabadban, ilyenkor is kend be magatokat. Ugyanez vonatkozik az árnyékban töltött időre, ott sem vagyunk teljes biztonságban a visszaverődő fénysugarak miatt. Tudnod kell, hogy amíg a felnőttek bőre (bőrtípusól függően) 20 percet bír fényvédelem nélkül védekezni a nap káros sugarai ellen, addig ez a gyerekeknél mindössze 5-10 perc.

Figyelj a gyógyszerekre!

Vannak gyógyszerek, köztük antibiotikumok is, melyek erősíthetik a bőr érzékenységét a nappal szemben. Ha gyermeked bármilyen típusú gyógyszert szed, vagy szedett a nyaralás előtt közvetlenül, egyeztess a gyerekorvossal arról, hogy kell-e speciálisan odafigyelned bármire a nyaralás alatt.

Bébi a napon

A babádat egyéves koráig ne vidd a napra! Szellős ruhában, kalappal vagy sapkával a fején, az árnyékos helyeken játszatok, levegőzzetek nyáron.

Nemcsak a strandon süt

A bőrt nem csak akkor kell védeni, ha a strandra igyekeztek! Séta, bevásárlás, sőt autózás közben is leéghetünk. A ruhából kikandikáló testrészeket fényvédővel kell kenned, akárhová is induljatok. Ha a járműben a babára tűz a nap, akkor a naptej mellett gondoskodj megfelelő árnyékolásról is!

Milyen fényvédőt használj?

A naptej kiválasztásakor ellenőrizd gondosan az összetevőit, hiszen egyáltalán nem mindegy, mit kensz a gyerekek testére. Válassz kimondottan gyermekek számára készült 50 védőfaktoros, vízálló fényvédő készítményt, lehetőleg un. fizikai fényvédőt. A fizikai fényvédők azok, amikben a titanium-dioxid és a cink-oxid a fényvédő összetevők. Azért nevezik őket fizikai fényvédőnek, mert a kémiai szűrőkkel ellentétben nem elnyelik, hanem visszaverik a fénysugarakat, mintha mini- napernyőkkel borítanánk be a bőrünket. Széles spektrumú védelmet adnak, nem irritálnak és biztonságos összetevőnek számítanak.

Nem elég egyszer kenni

Kend be a bőrötöket már 20 perccel a strandra indulás előtt. Ezt a rituálét meg kell ismételned 2 óránként, hiszen a parti homok, a törölközés, a csúszdázás nem kedveznek a vízálló fényvédő krémeknek sem. A legtöbb gyereket nehéz rávenni arra, hogy nyugton tűrje a krémezést. Ilyen esetekben különösen fontos a jó példa, látniuk kell, hogy a szüleik sem mennek fényvédelem nélkül a napra.

Ne hagyj ki semmit!

A fülek, az ajkak, a lábfej és a lábujjak azok a területek, amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Az erős napfény a szemet is károsíthatja, így érdemes a piciket kisgyermekkortól hozzászoktatni a napszemüveg viseléséhez.

Kamasz panasz

Nemcsak a picik, hanem a kamaszok bőre is különleges odafigyelést igényel. A pattanásra hajlamos bőrnek egyáltalán nem mindegy, hogy milyen terméket használtok. Léteznek kimondottan aknés bőr számára készült naptejek, amelyek szabályozzák a bőr faggyútermelését.


Így növeld a gyermeked önbizalmát!

Fontos, hogy gyermekünk higgyen a képességeiben és abban, hogy el tudja érni azt, amit szeretne. Ha úgy érzi, hogy jól csinálja a dolgait, akkor értékes, szerethető emberként fog magára gondolni, hinni fog magában. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy boldog, magabiztos felnőtté váljon.

 

A szülők szerepe meghatározó

Gyermekeink önmagukat is rajtunk keresztül ismerik meg, a szülő által közvetített, a gyerekről alkotott vélemény az identitásukat alapjaiban határozza meg. A „Mekkora kópé vagy” „Mindig elrontod” mondatoknak hála a gyerek elkönyveli magát a szülő által közvetített kategóriába.  Épp ezért fontos, hogy hangsúlyozd a jó tulajdonságait is, nem kell attól tartanod, hogy beképzelt, vagy öntelt lesz. Hiszen kitől várhatnák el az erősségeik, értékeik hangsúlyozását, ha nem tőlünk? Biztonságot és nyugalmat, magabiztosságot ad számukra a szülő elismerése. Tehát ne kritizáld, inkább a jó tulajdonságait emeld ki, hiszen olyanná válik, amilyennek látod őt!

Az alapok

A lelki kiegyensúlyozottsághoz nagyon fontos, hogy kiszámítható és biztonságos környezet vegye őket körül. Ehhez következetes szabályok, napi rutinok kellenek, hiszen egy ismerős helyzetben a gyerekek bátrabban viselkednek, eredményesebbek lesznek feladathelyzetben.

A pozitív énkép kialakulása során a barátok is nagy szereppel bírnak, hiszen a gyerek ezekben a kapcsolatokban tapasztalja meg, hogy kíváncsiak rá a többiek, élvezik a társaságát. Szülőként fontos feladatod a gyerek szocializációjának támogatása: bátorítsd, hogy legyen udvarias, empatikus, figyeljen másokra.

onbizalom_noveles

A leghatékonyabb önbizalomnövelő módszerek:

1.Bátoríts

Könnyű dicsérni, amikor valamit jól csinál, de mi van akkor, amikor valami nem sikerül neki? Bizony, ilyenkor a szülő vigaszként szánt dicsérete akár frusztráló is lehet. Ilyenkor inkább bátorítsd, hogy ne adja fel, mondd el neki, hogy nem ő az egyetlen, akinek nem sikerül minden elsőre. Buzdítsd, hogy a kitartó munka meghozza majd a gyümölcsét. Tudatosítsd benne, hogy a kudarc is a fejlődés része és nem kell tökéletesnek lennie. Ez ösztönözni fogja arra, hogy a saját maga képességeihez mérten alakítsa ki az elvárásait és a teljesítménytudtát.

2. Mit ne tegyél?

Vigyáznod kell arra, hogyan kommunikálsz, mert a hirtelen felindulásból odavágott mondatok nagy kárt tehetnek. A gyerekek lelke rendkívül érzékeny, egy számukra bántó mondat vagy mások előtti megalázó szituáció törést okozhat.  Ne szégyenítsd meg a gyereket és ne szidd, ha valamit elront. Sokkal célravezetőbb, ha ilyenkor elmondod, hogy mit tehetett volna másképp, hogyan lehetne legközelebb ügyesebb. Nehéz mindig higgadtnak maradni, de megéri!

3. Dicsérj jól

Ha minden apróságért odavetsz (sokszor oda sem figyelve) egy-egy „ügyes vagy” mondatot, egy idő után gyereked már nem fogja komolyan venni az elismerő szavaidat.

Dicsérj úgy, hogy a gyermek érezze, hogy figyelsz rá és valóban elismered őt. Például, ha összepakolt a szobájában, mondd neki, hogy „Jól van, látom hogy a labdát és az építőkockákat is összepakoltad, igazán szorgalmas vagy”.

onbizalom_noveles

4. Támogasd akkor is, ha hibázik

Nem volt elég türelme valamihez? Kapkodott, izgult, hibázott? Ha kiabálsz vele, letolod ilyen helyzetben, akkor ronthatod a kudarctűrő képességét. Ez könnyen rossz irányba terelheti a fejlődését, a gyerek kiborul, haragszik magára, sőt, elkönyveli, hogy ügyetlen. Úgy tudsz a legtöbbet segíteni a gyermekednek, ha azt közvetíted felé, hogy ha valami nem sikerül elsőre jól, akkor nem dől össze a világ. Vedd rá, hogy végig gondolja, mit rontott el, hiszen legközelebb majd másképp csinálja és előbb vagy utóbb a nehezebb feladatokkal is boldogul majd, hiszen megtanul figyelni a buktatókra.  Ha sikerül neki valami, bármennyire sietsz, ne oldd meg helyette a feladatot, hanem segítsd, hogy ő oldja meg! Ezer ilyen apró szituáció akad egy nap: az öltözés, a pakolás, a fésülködés – ha sietségünkben átvesszük tőle a feladatot, elveszíti a motivációját.

5. Hozd döntési szituációkba

Az, hogy önálló döntéseket hozhat, szintén önbizalomerősítő szereppel bír. Engedd, hogy korosztályának megfelelő döntéseket hozzon! Kezdj apró dolgokkal, pl. hogy milyen fagyit szeretne, vagy melyik ruhát vegye fel.

onbizalom_noveles

6. Értékeld a fejlődést

Engedd, hogy új helyzetekben is kipróbálja magát! Fontos a te reális megítélésed, tisztában kell lenned a képességeivel, annyit várj el tőle, amennyit valóban meg tud tenni. Ne akard megkímélni, bízz abban, hogy az érzelmi támogatásoddal boldogulni fog a feladattal. Bízz benne, ne tarts állandó kontroll alatt és ne hasonlítsd másokhoz! A fejlődését önmagához viszonyítva ítéld meg, és dicsérd, ha valamiben jobban teljesít, mint korábban. Külön figyelj arra, hogy ne csak az eredményt értéked, hanem a kitartását, szorgalmát is!


Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás