Tények és érdekességek, amiket nem tudtál a balkezességről
A Föld népességének csaknem 10 százaléka balkezes, mégis rengeteg tévhit terjed azokról, akiknek nem a jobb kezük az ügyesebb. Utánajártunk a balkezeseket övező tényeknek és tévhiteknek, cikkünkből megtudhatod, hogy miért lesz valakiből balkezes? Igaz-e, hogy a balkezes gyerekek rosszabb tanulók? Valóban kreatívabbak?
1. Mitől lesz valaki balkezes?
Bármilyen furcsa, nincs egyértelmű válasz erre a kérdése. Azt biztos, hogy a genetikának szerepe van a balkezesség kialakulásában, de nem annyira kézenfekvő módon, mint például a haj-és szemszín tekintetében. Ha mindkét szülő balkezes, akkor is csak körülbelül negyven százalék eséllyel lesz a gyermekük balkezes, sőt még az is előfordulhat, hogy egypetéjű ikrek közül az egyikük bal-, a másik pedig jobbkezes lesz.
A magzati és a korai életszakasz is befolyásoló tényező. Stresszes, traumatikus terhesség hatására nagyobb eséllyel születnek balkezes gyerekek. Azok az anyukák, akik 40 éves koruk felett esnek teherbe nagyobb valószínűséggel hoznak világra balkezes gyerekeket, míg a huszonéves anyukák gyermekei között nagyon ritka a balkezesség. A kézhasználatot befolyásolja többek között a születési testsúly, a születési évszak is.
2. A kutyád jobb- vagy balmancsos?
Vicces, de logikus: a kutyák és a macskák között is vannak „balkezesek”. Egy tanulmány szerint négylábú kedvenceink is preferálják egyik mancsukat a megoldandó feladatok során. A macskák 36-46 százaléka balmancsos, míg a kutyák 31-53 százalékánál dominál a bal mancs használata.
3. Előnyük van a sportokban
Igaz az a nézet, hogy a balkezesek bizonyos sportágakban nagy előnnyel indulnak. A tenisz, az ökölvívás, a vívás, a pingpong, sőt, a legtöbb labdajáték során jól jön a balkéz domináns használata, hiszen az ellenfelek jobbkezesekhez vannak szokva, így egy balkezessel játszani nehezebb feladat, kiszámíthatatlanabb helyzet. Sokat emlegetett példa Rafael Nadal teniszező, aki bár kétkezes (!), de komoly versenyelőny számára, hogy a teniszben a bal keze az erősebb.
Kevéssé ismert tény, hogy ballábasság is létezik. A focisták esetében például ez óriási előnyt jelent. Érdekesség, hogy a balkezesség nem feltétlenül jár együtt a ballábassággal.
4. Milyen életkorra alakul ki a jellemző kézhasználati?
Szülői kérdőíves felmérés válaszai alapján azt állapították meg, hogy hároméves korra már a kicsik többsége egyértelműen az egyik kezét használja szívesebben. Azonban körülbelül a gyerekek egynegyede továbbra is felváltva használja a kezeit, így nem jelenthető ki egyértelműen a kézdominancia kialakulása a kisgyermekkorban.
5. A balkezesek rosszabb tanulók
Ez az állítás részben igaz. Egyes vizsgálatok megerősítették, hogy a balkezeseknek nehezebben megy az iskola. Egy, 11 évesnél fiatalabb gyerekek körében végzett ausztrál kutatásban a balkezes gyerekek számos területen gyengébben teljesítettek. Rosszabbul számoltak, gyengébb volt a szókincsük, nehezebben olvastak és írtak, mint jobbkezes társaik. Nem hagyhatjuk ugyanakkor figyelmen kívül azt a tényt, hogy az iskolák alapvetően a jobbkezes gyerekek oktatására rendezkedtek be. Így a balkezesek rosszabb eredményei nem feltétlenül a rosszabb képességeik miatt vannak, hiszen sok technikai nehézséggel kell szembenézniük.
6. A balkezesek kreatívabbak
Széles körben elterjedt ez a nézet, de nem bizonyított tény. Bár sok művész balkezes, eddig nem sikerült egyértelműen megállapítani a balkezesség és a kreativitás összefüggését. A legközelebb a bizonyításhoz egy, a Journal of American Psychology folyóiratban publikált kutatás járt, mely szerint a balkezesek jobbak abban, hogy egy adott problémára többféle megoldási lehetőséget találjanak.