Okozhat fájdalmat a stria?

Szabad-e a striával napozni, és hozzáérjünk-e, ha fáj? Fogyás előtt, vagy után foglalkozzunk-e a kezelésükkel? Szinte mindenkinek vannak kérdései a fiúkat és lányokat, az idősebbeket és fiatalabbakat, és főként a kismamákat érintő striával kapcsolatban. Nemrég szakértői rovatot indítottunk a Bio-Oil Facebook oldalán, Dr. Schmelás Attila bőrgyógyász szakorvos a striákkal, kialakulásukkal, kezelésükkel kapcsolatban várta kérdéseiteket. Most pedig itt vannak a válaszok.

Ebben a korábbi cikkünkben Dr. Schmelás Attila bőrgyógyász segítségével már alaposan körüljártuk a striák kialakulásának okait. Köszönjük aktivitásotokat, nagyon sok kérdés érkezett, ezek közül kiemeltük azokat, melyekre korábbi írásainkból nem kaptatok választ. Hamarosan pedig újabb szakértői rovattal jelentkezünk majd.

Kérdések és válaszok:

Ikerterhességet követően, 3 hónapja napi kétszer, háromszor kenve a hasamat még mindig nagyon vastag és lilás striáim vannak. Fog ez még változni?

A stria „alaptermészetébe” beletartozik, hogy idővel spontán is halványodik. Ebből, illetve a kezelésből adódóan is számíthat a halványodásra. A friss, vékony, felszíni striák a kezelésre jobban reagálnak, mint a régebbi és mélyebb csíkok.

Napozás striával

Többen érdeklődtetek arról, hogy striás bőrrel mennyire ajánlatos napozni. Ártalmas-e a napozás, vagy jót tesz a striáknak? Le tud-e barnulni a stria a normál bőrrel együtt?

A stria a környezeténél halványabb színét az okozza, hogy a területében kevesebb a bőr barnaságáért felelős melanocyták (pigmentsejtek) mennyisége. Ennek megfelelően egyrészt nem várható, hogy a stria lebarnuljon, másrészt emiatt nagyobb esélye van a napégésnek. A napozás így csak a bőrtípusnak megfelelő erősségű fényvédő használatával tanácsos.

A striáim sokszor fájnak és rossz hozzá érni. Ez mitől van?

A fájdalom és a rossz érzés feltehetően szubjektív, mert a stria esetében a fájdalomnak semmilyen objektív alapja nincsen.

A már meglévő striákat fogyás előtt vagy után célszerű inkább kezelni?

A meglévő striák kezelése feltétlenül tanácsos fogyás előtt és után is, így tudja a leghatékonyabban elősegíteni a striák javulását.


Te tudod, hogyan véd meg a naptej?

1

Vörös hajú, szeplős, tejfehér bőrű gyerek voltam egy olyan korban, amikor a maximum védelmet a 8-ás faktorú Fabulon jelentette. A nyarakat vizes trikóban és permanens leégésben töltöttem. Aztán életem első görög nyaralásán új barátot szereztem, a napkiütéseket. Ritka kellemetlen dolog, pár napon belül ki is kísérleteztem, hogy a „sunblock” naptej az én haverom, az egyetlen, amivel tengerparton is létezni tudok. De nagyon sokáig nem gondolkodtam el rajta, mi a sunblock, mi a sunscreen, és egyáltalán: hogyan védenek meg a naptejek?

 

Mit csinál a nap a bőrrel?

 

Az UV sugárzás 290 és 400 nanométer közötti hullámokkal bombázza a bőrt, annak idő előtti öregedését (UV-A) és bőrrákot (UV-B) okozva. A sugarak energiája naptej nélkül a bőrben található zsírokba és fehérjékbe jut, ott szabadgyököket képez, amik pedig károsítják a sejtek működését, például a DNS-t. Rövidtávon ez az ártalom gyulladásos tüneteket okoz, az erek kitágulnak – ettől lesz vörös a bőr -, az immunrendszer pedig elárasztja az égett területet a citokin nevű fehérjével. A citokin miatt lesz elviselhetetlen a leégett vállon a táska pántja, a zuhany vízsugara, illetve nagyjából bármi, ami hozzánk ér. A test így közli velünk, hogy helló, megsérültem.

Mivel a bőr folyamatosan megújul, a sugárzás miatti DNS mutációk is könnyen továbbadódnak, így alakulhat ki a bőrrák. A bőrt ért napfény káros hatásait a test nem felejti el, azok egy életen át összeadódnak, a bőrrák ezért nem csak a hozzám hasonló hófehéreket fenyegeti, hanem a jól barnulókat is.

 

Mit csinál a naptej?

 

A naptejek szerves és szervetlen alkotóelemekből állnak, ezek kémiai és fizikai védelmet nyújtanak. A szerves – vagyis szénatomokól álló – molekulák a napsugárzás UV sugarait szétszórják, és részben hőenergiává alakítják.

 

A szervetlen hatóanyag cink- vagy titánium-dioxid lehet, ezek a bőr felszínéről visszaverik az UV sugarakat, így az el sem éri a sejtjeinket. Ez utóbbit jelöli a csomagoláson a sunblock (napot blokkoló) felirat, és ez magyarázza meg azt, miért ez kell a szuperérzékeny bőrnek. A sunblock naptejek használóit régebben könnyű volt felismerni a testüket borító vastag fehér bevonatról, de ez ma már nincs így, a kutatóknak sikerült a korábbinál sokkal apróbb molekulákat előállítani, ami nem képez fehér páncélt a bőrön. A legtöbb naptej manapság már egyesíti a kémiai és a fizikai védelmet.

 

Mit jelent a faktor, vagyis az SPF?

 

Az SPF a sun protecting factor, magyarul a napvédelmi faktor rövidítése, és azt jelenti, hogy az adott naptej hányszorosára növeli azt az időt, amit károsodás nélkül napon tölthetünk. Esetemben az alapszorzó a tengerparton nagyjából 5 perc, vagyis egy ötvenes naptejjel bő 4 órám van, ha jól használom.

 

A napozás hat parancsolata

 

  1. UV csúcsban (10 és 2 között, illetve amikor az árnyékod kisebb, mint te) ne napozz!
  2. Legalább 30-as, széles spektrumú, UV-A és UV-B ellen is védő naptejet használj!
  3. Nagyjából 2 óránként (és úszás után) kend újra magad, a faktorok által biztosított maximális védelem csak így lesz meg
  4. Borús időben is kend be magad, a felhők gyakran csak a sugárzás 20 százalékát szűrik ki, a maradéktól még bőven le tudsz égni!
  5. Kerüld el a szolikat!
  6. Rendszeresen ellenőrizd és ellenőriztesd az anyajegyeidet! Az időben felismert bőrrák jellemzően jól gyógyítható, ne hanyagold el a szűréseket!

Sokkoló tények a terhességi csíkokról

Mi az, ami növelheti a striák kialakulásának valószínűségét? Most összeszedtük nektek ebben a cikkben, amihez Dr. Schmelás Attila bőrgyógyász szakorvos segítségét is kértük.

Először is rengetegen gondoljuk azt, hogy ha egészségesen táplálkozunk és mellette sportolunk is, akkor valamennyire besegíthetünk abba, hogy elkerüljük a csíkok kialakulását a bőrünkön. Arra azonban nincs tudományos bizonyíték, hogy ez a módszer valóban működik – de azért lássuk be, ártani nem árthat, már csak az egészségünk szempontjából sem.

A kor mellett egyéb tényezőkön is múlik, hogy lesz-e rajtunk stria, ilyen például a családi előfordulás: ha anyukánknak és a nagymamánknak is volt, akkor elég valószínű, hogy mi sem ússzuk meg. Befolyásolja még a csíkok kialakulását a terhesség előtti és a szülés előtti súlyunk, vagyis a terhesség alatti súlygyarapodás.

A stria leggyakrabban az első terhesség 6. és 7. hónapjában alakul ki, de ha ekkor megússzuk őket, sajnos az sem jelenti azt, hogy a későbbi babaváráskor már semmiképp nem jelenhetnek meg rajtunk. Dr. Schmelás Attila szerint a terhességi striák kialakulását örökletes tényezők, hormonális hatások és a bőr feszülése hozza létre, azt azonban nem ismerjük, hogy az örökletesség pontosan mire vonatkozik, illetve hogy milyen öröklésmenetet (domináns, recesszív, esetleg poligénes) követ.

A kamaszokat is érinti

A kamaszkorban kezdődnek azok a hormonális változások, amelyek következtében a tinik növekedésnek indulnak, magasságuk, súlyuk, testarányaik megváltoznak, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy rajtuk is megjelenjenek a striák. Lányokban 10-16 éves kor között jelennek meg ilyen csíkok a hason, a combokon, a csípőkön, a felkarokon, a melleken, illetve a farpofákon, különböző felmérések szerint 35-70 százalék közötti gyakorisággal. Fiúknál a striák általában néhány évvel később, 14-20 éves kor között jelennek meg. Leginkább a farpofákon, a combokon, a vádlikon, a háton láthatók, különböző felmérések szerint 15-40 százalék közötti gyakorisággal.

pregnant-1245703_1280De térjünk a lényegre: hogyan előzhetjük meg a striák kialakulását?

Szakértőnk szerint semmiféle tudományos bizonyíték nincs arra, hogy az étkezés és mozgás befolyásolná a striák kialakulását. Ezért ha meg akarjuk előzni az ilyen csíkok megjelenését, a feltételezett okok közül csak a bőr feszülését tudjuk befolyásolni.

„A megelőző célú kezelések eredményei ellentmondásosak” – mondta el Dr. Schmelás Attila. – „Nagy számban forgalmaznak olyan krémeket, olajokat, amelyeknek a gyártójuk hatásosságot tulajdonít, de erre vonatkozó vizsgálatot nem végzett. Számos szerről (olívaolaj, mandulaolaj) tartja magát a legenda, hogy használatukkal megelőzhető a stria kialakulása, de a tudományos igényű vizsgálatok ezt cáfolták. A Magyarországon elérhető szerek közül egyedül a Bio-Oil ilyen irányú hatásosságáról van bizonyíték. Kettősvak, randomizált, placebo kontrollos, 8 hétig tartó vizsgálat szerint jelentősen javította a striák megjelenését.”


Barnulni klassz! De csináld okosan, nehogy bőrrák legyen a vége!

vacation-2218989_1280

Napozni jó. Barnulni jó. Barnának lenni szép, jobban nézünk ki, jobban mutat a szoknya, világít a szemünk. Mármint én ezt főleg mások elmondásából/látványából tudom, vöröshajú szeplősként ugyanis még életemben nem barnultam le, viszont egész gyerekkoromat permanens leégésben töltöttem, két hű társam Irix és Panthenol volt. Az akkori 8-as, később 12-es faktorú naptejek vajmi keveset értek az igazán érzékeny bőrű gyerekeknek.

Sokszor leégett gyerekként? – kérdezte a napokban a bőrgyógyász. Bólintottam, sokszor, naná. Magának nagyobb esélye van a bőrrákra, figyeljen oda – válaszolta.

De nem csak nekem. Sőt, nem csak a világos bőrű, könnyen égő bőrtípusnak. Lássuk, kinek még?

Például akinek sok, ötvennél több szabályos anyajegye van. Akinek szabálytalan anyajegyei vannak. Akinek a családjában volt már bőrrák. Aki élete során sokat volt napon megfelelő védekezés nélkül. Aki sokszor égett már le. Aki ugyan jól barnul, de éppen ezért nem szokta kenni magát naptejjel.

És sajnos ez nem olyan ritka dolog, az elmúlt hónapokban két ismerősömről is kiderült, hogy bőrrákja van, ráadásul melanóma, a legrosszabb fajta, ami csak lehet. Ha innen nézem, talán nem is olyan nagy baj, hogy korán megtanított az élet, hogy meg se próbáljak lebarnulni. Mert ennyit azért mégsem ér.

strand, barnulás, napozás, nyár, leégés, bőrvédelem, bőrápolás

Hogyan ne kapj bőrrákot?

A bőrgyógyászok tanácsait bizonyára ismeritek már, de azért vegyük végig. Hogy ne adj nagy esélyt ennek az alattomos betegségnek, ezekre figyelj:

  1. 10 és 4 között (de 11 és 3 között mindenképp!) maradj az árnyékban!
  2. Ne égj le!
  3. Kerüld a szolikat, és sajnos alapvetően a barnulást!
  4. Használj UV szűrős anyagú ruhákat, és széles karimájú kalapot.
  5. Mindennapi életedben is használj legalább 15-ös naptejet, ami UVA és UVB sugarak ellen is véd!
  6. Rendszeresen nézesd végig az anyajegyeidet szakorvossal!

Hát, ebből sajnos nagyjából ki is derült, hogy ha a bőrgyógyászok véleményére vagyunk kíváncsiak, akkor szépen búcsút is inthetünk a napbarnított bőrnek.

Azért nincs minden veszve!

Ha a napozást jobb is takarékra tenni, azért nem kell beletörődni, hogy ezután csak hófehér virgácsokkal szomorkodunk majd egész nyáron. A megoldást a különféle UV mentes barnítókrémek és kezelések jelenthetik.

A szalonokban végzett profi kezelés nagy előnye, hogy egyenletes, és elég meggyőző színt adnak, nem lesz tőlük narancssárga az ember. Nagyjából egy hétig tart a hatás, és azért nem olcsó, legalább 3 ezer forint, de lehet bőven több is.

Az otthoni krémek sokkal olcsóbbak, de ki kell kisérletezni, melyiktől nem lesz az ember sárga, és melyiket mennyire egyenletesen lehet eloszlatni. Én a barnítós testápolókat szoktam egyébként keresni, abból is a világos árnyalatot, abból két-három kenés már pont annyi színt ad, hogy a szoknya normálisan álljon, viszont a fokozatosan kialakuló szín miatt egyenletesebb lesz a színem.


Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás