Túl sokat idegeskedsz? 5 árulkodó jel, hogy lazítanod kellene

Sokszor vagy feszült, néha úgy érzed, felrobbansz az idegességtől, a legkisebb gond is nyomasztóan hat rád és úgy érzed, szükséged lenne egy kis kikapcsolódásra? Megmutatjuk, melyek a stressz jellemző tünetei.

Túl sokat stresszelsz? 5 árulkodó jel, hogy lazítanod kéne

Sokak életét teszi tönkre a stressz. Ne hagyd, hogy veled is ez történjen! A stressz lelki nyavalyának tűnik, ugyanakkor a sejtfolyamatok szintjén avatkozik be a szervezeted működésébe. Befolyásolja sok egyéb mellett az érzékelésedet és az anyagcserédet, ennek hozományként a következő panaszaid lehetnek:

  1. Alvászavar

Bár nem tigrisek elől menekülünk, mégis az életünkben előállt stresszhelyzetekre szervezetünk ugyanúgy reagál, mint közvetlen veszély esetén. Ösztöneink „harcolj vagy menekülj” üzemmódba kapcsolnak. Épp ezért sok esetben az alvászavar hátterében felgyülemlett, megoldatlan feladatok állnak. Előfordulhat, hogy belekerültél egy helyzetbe, és fogalmad sincs a megoldásról, vagy éppen nagyon aggaszt valami. Márpedig az ilyen helyzetek erőteljes érzéseket generálnak, amik sajnos alvásproblémákhoz is vezethetnek. Ilyen érzések például a harag, düh, félelem, szorongás, fenyegetettség-érzés (egzisztenciális félelmek), bűntudat, lelkiismeret-furdalás valami miatt. Az alvászavar velejárója érthető módon az álmosság, a krónikus fáradság és a koncentráció zavar – ezek valamennyien szintén jellemző stressz tünetek.

  1. Hajhullás

Ha a hajhullásod kezd szembeötlő lenni, hajad látványosan ritkul, akkor vizsgáld meg, hogy lelki okok állnak-e a háttérben. Egy tartósan negatív élethelyzet, boldogtalanság, depresszió, diszfunkcionális kapcsolatainkhoz való ragaszkodás egyaránt okozhat fokozatos és jelentős hajveszteséget. Leggyakrabban a belső félelmeket tekintik a hajhullásért felelősének, szakértők szerint kimondatlan aggályaink, tartós szorongás esetében testünk a hulló hajszálakkal jelzi: a lelkünknek segítségre van szüksége. A magasra szökő stresszhormonszint gyulladást idéz elő a szervezetben, akadályozza többek között a fejbőr vérellátását és a pigment termelést is. Ezért lehetséges az is, hogy rossz hír, hirtelen trauma hatására valaki egy óra alatt megőszül.

Túl sokat stresszelsz? 5 árulkodó jel, hogy lazítanod kéne

  1. Szapora pulzus

Kicsi korunk óta tudjuk, hogy stresszhelyzetben „kalapálni kezd” a szívünk. Felgyorsult életvitelünknek hála könnyen előfordulhat, hogy egyik stresszhelyzetből a másikba csöppenünk. Bár a stressz többnyire lelki jellegű, mégis ugyanazok az ősi reflexek lépnek működésbe, mint ha fizikai veszély leselkedne ránk: szívverésünk szaporább lesz, vérnyomásunk megemelkedik, kapkodni kezdjük a levegőt. Ha ilyen tüneteid vannak feltétlenül fordulj kardiológushoz és emellett próbálj ki stresszlevezető technikákat!

  1. Fejfájás

A feszültség nem csak az idegpályákon jelentkezik, hanem a váll- és nyakizmok folyamatos megfeszítéséhez vezet – mindezek ellen az idegsejtek fellázadnak és fájdalomérzettel jelzik a központnak, hogy baj van. Ne nyúlj rögtön a fájdalomcsillapító után, próbáld magad orvosolni a bajt! Igyál néhány pohár vizet, lazítsd el vállaidat (már ettől jobban fogod érezni magad) és gondold át higgadtan a problémádat.

  1. Gyakori megbetegedés

Ismered a mondást, hogy „taknyos menyasszonyt még nem látott a világ”? Ha boldog, kiegyensúlyozott vagy, jó eséllyel elkerül az influenza is. Stressz hatására szervezeted másodrendűvé teszi immunrendszered szolgálatát, hiszen előbb kell biztosítania például az oxigénellátást, mint a kórokozókkal szembeni fellépést. Így sajnos sokkal nagyobb valószínűséggel gyűjtesz be minden környezetedben előforduló vírust és bacit, mint mások.

Túl sokat stresszelsz? 5 árulkodó jel, hogy lazítanod kéne

Úgy érzed, stresszes vagy? Tapasztalsz magadon hasonló tüneteket? Látogass el oldalunkra a jövő héten is, mutatunk néhány tippet a stressz legyőzéséhez!

 


Naptej 10 parancsolat: erre figyelj, hogy ép bőrrel megúszd a jó időt

Azt gondolod, hogy 50 védőfaktorral mindentől biztonságban vagy? Ha csak a faktorszám alapján veszel naptejet, simán leéghetsz! Itt a nyár, magas az UV, összeszedtük, mi mindenre kell ügyelned, hogy ép bőrrel megúszd a nyaralást.

Tévhitek és tények a naptejekről

1. UVA és UVB

Fontos tudni, hogy az UVB- sugárzás a bőr leégését okozza, az UVA pedig a bőröregedésért felelős és mindkettő veszélyes.

Fényvédőfaktor (SPF): 6-os a legalacsonyabb faktorszámú termék, a korábban rendkívüli népszerűségnek örvendő 2-es és 4-es faktorszámú fényvédő termékek már nem kaphatók. Az SPF értéke mindig az UV-B sugárzás elleni védelem mértékére vonatkozik. Azt jelöli, hogy a naptej használatával mennyivel növelheted bőröd károsodása nélkül a napon eltölthető percek számát. Vagyis, ha naptej nélkül 10 percig tartózkodhatsz a napon anélkül, hogy leégnél, akkor egy 20-as faktorú krémmel ezt 200 percre növelheted. Ezt az időtartamot azonban sok tényező csökkentheti, ezekről az 5-ös pontban részletesen írunk.

UV-A-védelem (UV-A-PF): az UV-A faktorszám általában az SPF érték egyharmada, vagyis egy 30-as faktorszámú naptej UV-A faktorszáma 10-es. Használj széles spektrumú UV-A sugárzással szemben védelmet nyújtó naptejet, ezt jelölik a termékek csomagolásán.

2. Faktorszám

Ez bőrtípustól is függ, de a bőrgyógyászok ajánlása szerint legalább 30-40 faktoros naptejet érdemes venni.

3. Ne spórolj a naptejjel!

Sokszor nem a faktorszámmal van a baj, hanem annak helytelen alkalmazásával. A naptejek hivatalos ajánlása szerint a bőr minden négyzetcentiméterére 2 milligramm krémnek kell kerülnie – így alkalmazva egy 100 ml-es naptej egy négytagú család esetében egy hétvégi balatoni nyaralására elég.  Ehhez képest sokszor két szezon alatt sem fogy el egy naptej a családoknál…
Ez sajnos azt jelenti, hogy átlagos krémhasználattal csak a töredékét visszük fel a szükséges mennyiségnek a bőrünkre, így a fényvédőhatás is csökken.

4. Figyeld a szavatosságot!

A naptejnek is van lejárati dátuma és akár meg is romolhat. A meleg és az oxigén hatására elveszíti hatékonyságát és gombák kezdenek szaporodni benne. Ezért sem éri meg spórolni a naptejjel, ne tartogasd a következő szezonra!

5. Vízálló?

Hááát… Ami laboratóriumi körülmények között működik, az az életben nem mindig. A parti homok, a törölközés, a csúszdázás nem kedveznek a vízálló termékeknek. 2 óránként mindenképp érdemes újra bekenned magad!

naptej

6. Ne menj napra a déli órákban!

Fontos, hogy amikor magas az UV-sugárzás, ne tartózkodj a napon. Ha valami miatt muszáj a déli órákban a napra menned, akkor védd a fejedet kalappal, és minél nagyobb felületen takard a testedet könnyű, légáteresztő ruhával, a szabadon maradt területeket pedig mindig kend be vastagon naptejjel.

7. Nem mindegy, hol vagy!

Arra is figyelj, hogy milyen területre mész, mennyi ott az aktuális UV-sugárzás.  A sugárzás ráadásul területenként sem állandó. A magyar UV-sugárzási indexet az OMSZ oldalán tudod nyomon követni (http://met.hu/idojaras/humanmeteorologia/uv-b/).

8. Készülj fel a napra!

A fényvédő krémek többségének fél órára van szüksége a csomagolásukon feltüntetett védelem kialakításához. Ennek köszönhetően, ha a strandon kened be magad az érkezésed után, akkor fél óráig védtelen marad a bőröd.

9. Gyermek fényvédelem

Gyermeked számára vásárolj olyan terméket, amit kifejezetten az ő számára fejlesztettek ki. Érdemes úgynevezett „sunscreen” napvédőt keresned, amelyek fizikai alapon működnek: réteget képeznek a bőrön, amelyek elnyelik az UV-A sugarakat, mielőtt azok elérik az irhát. Ha gyermeked még bébi, ne vidd a napra, még fényvédővel sem.

naptej

10. A naptej és a D-vitamin

A fényvédő krémek azáltal, hogy megvédenek az UVB-sugaraktól, az általuk képződő D-vitamintól is megfosztanak bennünket. Mivel a D-vitamin nagyon fontos szervezetünk számára, ezért kora délelőtt vagy az esti napsütésben érdemes fél órát eltölteni naptej nélkül a szabadban.  Ennyi idő alatt megfelelő mennyiségű D-vitamin termelődik, a leégés veszélye nélkül.

+1 Napozás előtt sose!

Mielőtt napozni mennél mindenképp kerüld a gyantázást és a pattanások nyomkodását! Ilyenkor ugyanis sérül a hámréteg, ezek a részek pigmentálódhatnak, ha erős napfény éri őket.


Éld az álmaid! 5 lépcső, ami a céljaidig vezet

Szalad az idő, már az év felénél járunk. Általában ezekben a hónapokban kezdünk visszapillantani az újévi fogadalmakra, ilyenkor érdemes újra végig gondolni az idei célkitűzéseket. Mindannyian tudjuk, hogy a legmelegebb hónapokban mindenben lazítunk kicsit és mire észbe kapunk, már nyakunkon az utolsó negyedév… Ha fontosak számodra a céljaid, akkor lényeges, hogy rendszeresen újraértékeld, mit tettél eddig az elérésük érdekében.

Éld az álmaid! 5 lépcső, ami a céljaidig vezet

Mutatunk 5 módszert, amelyek segítségével könnyebben megvalósíthatod a céljaidat!

KICSIBEN KEZDD

Igaz a mondás, hogy merj nagyot álmodni, de néha az általunk megfogalmazott céloktól megrémülünk és elérhetetlennek tűnnek, különösen, ha hatalmas erőfeszítést igényelnek. Bontsd fel kisebb részekre a nagy célokat, hiszen a kitűzött részeredményeket könnyebb elérni. Így kevésbé valószínű, hogy túlterheltnek érezed majd magad és motiváltabb leszel, ráadásul gyorsabban jutsz sikerélményhez. Ha kis kihívásokra bontod, akkor a nagy célod eléréséig sem tűnik olyan hosszúnak az út.

NE MAJD, MOST

Ez az a tanács, amely teljesen megváltoztatja az életedet. A legtöbb ember csak várja, hogy a dolgok megtörténjenek vele, úszik az árral. Ha elkezdesz irányítani, célratörően és tevékenyen cselekedni, hatalmas változást fogsz észlelni! Amikor kitüzöd a céljaidat, ne ülj le és várakozz arra, hogy megtörténjenek a dolgok és semmiképp sem siránkozz, mert nem jönnek az eredmények! Változtasd meg a hozzáállásodat és hamarosan látni fogod az eredményeket: olyan életet élhetsz, amiről álmodtál.

Éld az álmaid! 5 lépcső, ami a céljaidig vezet

LÉGY PROFI SZERVEZŐ

A hétköznapi dolgok szervezése kapcsán az emberek két csoportba sorolhatók: vannak, akik nagyon utálják és vannak, akiknek csuklóból megy. Az apró csúszások, rendszertelenségek hamar egy irány nélküli káoszhoz vezetnek. Ha felismered a szervezettség fontosságát és mindent az életedben rendszerezel, határidőkhöz kötsz, akkor egy áttekinthető, megnyugtató képet kapsz, ami ráadásul hamar rutinná válik. Pontosan fogod látni, hogy hogy állsz a munkával és milyen határidőket kell tartanod, de a magánéleti kötelező feladatid (rezsi, bevásárlás, orvosi vizsgálatok stb.) is kevésbé fognak nyomasztani, ha tudatosan élsz és előre tervezel. Keress egy olyan rendszert, amely számodra jól működik és ragaszkodj hozzá. Garantáltan pozitív eredményeket fogsz tapasztalni és tuti, hogy csodálkozol majd, hogy miért nem tetted meg ezt előbb.
 Éld az álmaid! 5 lépcső, ami a céljaidig vezet

CSAK CSINÁLD

Sokan nem szeretik hallani, de a célok elérése kemény munkát igényel. Sajnos nincs egy trükk sem, ami segít neked egy éjszaka alatt 20 kg-t fogyni, vagy elég pénzt keresni ahhoz, hogy korán visszavonulj és valami trópusi helyre költözhess. Miután a céljaidat kis lépésekre bontottad, cselekedned kell! Minél keményebben küzdesz, annál közelebb leszel ahhoz, hogy elérd céljait és élvezd a sikereidet! Előfordulhat, hogy hosszú nappalok és éjszakák lesznek a hátad mögött, de a végén érzed majd, hogy megérte a befektetett idő és energia.

ÜNNEPELJ MEG MINDEN GYŐZELMET

Fontos, hogy a kemény munka és a célra való fókuszálás mellett szakíts időt arra is, hogy ünnepelj. Ez nem csak azért jó, mert segít fenntartani motivációt, hanem mert ha értékeled a kis sikereket is, akkor boldogabb leszel és könnyebben tudsz megküzdeni a feladatokkal. Igenis nagy ügy a legkisebb siker is! Rendszeresen emlékeztesd magad arra, milyen eredményeket értél el, mennyire jól teljesítettél. Légy büszke magadra, amiért ügyes vagy, kitartó és szorgalmasan teszel a céljaidért. Nagyon keményen dolgozol. Megérdemled.


Kínoz az allergia? 7 étel, amivel küzdhetsz ellene!

Itt a tavasz, zöldellnek a fák, csiripelnek a madarak, virágba borul minden és… bizony újra eljött a pollen-allergia szezon! Hiába szép az idő, ilyenkor nem tudod kiélvezni, mert viszket a szemed, tüsszögsz és állandóan náthásnak érzed magad.  Segítünk, hogy felvehesd a harcot az allergiával és mutatunk néhány ételt, amelyekkel sokat tehetsz tüneteid enyhítéséért.

Kínoz az allergia? 7 étel, amivel küzdhetsz ellene!

Nem árt tudni, hogy az allergia civilizációs betegség, melynek kialakulásában nagy szerepet játszik az életmódod: a sok stressz, kevés mozgás és a helytelen táplálkozás legyengíti szervezetedet. Allergia esetén az immunrendszer működése nem megfelelő, vagyis sokat javíthatsz állapotodon az immunrendszered támogatásával. Kerüld azokat az élelmiszereket, melyekben tartósítószerek, szintetikus színezékek és aromák találhatóak, hiszen ezek megmérgezik emésztőrendszerünket, ezen keresztül pedig sejtjeinket, ennek tünetei lehetnek az emésztési gondok, a bőrproblémák, az allergia, vagy akár a fejfájás, pszichés zavar is.

A helyes étrend sokat segíthet, hogy jobb legyen a közérzeted, hiszen vannak ételek, amelyek immunrendszer-erősítő tápanyagokat tartalmaznak, ráadásul segíthetnek a szájüregi- és légzőszervi fertőzések legyőzésében is, melyek az allergia rendszeres velejárói.

Mutatunk néhány ételt, amely segíthet enyhíteni allergiás tüneteidet:

 Torma
Baktérium és vírusölő hatása közismert, Jellegzetes illatát az illóanyag tartalma adja, belélegzése segít a légutak tisztán tartásában. Gyorsan megszünteti az orrfolyást, elősegíti a torok és orr nyálkahártyájának tisztaságát.

Mogyorófélék
Magas a magnézium és E-vitamint tartalmuk. A magnézium segít a tüdőfunkció növelésében és védelmet nyújt az asztmás légzés ellen, mely tüdőgyulladást okoz.  Az E-vitamin immunerősítő és csökkenti a felső légúti gyulladások kialakulásának kockázatát.

Fokhagyma
Nem csak vámpírok ellen hatásos… Megnyitja a légutakat, enyhíti az asztma és az allergia tüneteit. A benne lévő allicin jó hatással van a hörgőkre, segíti megelőzni a légutak begyulladását.

Kínoz az allergia? 7 étel, amivel küzdhetsz ellene!

Gyömbér
Rengeteg pozitív hatása van, segít többek között a tüdő egészségének megőrzésében, a légutak felszabadításában, az asztmás tünetek enyhítésében.

Gyümölcsök: Alma, szőlő, narancs, paradicsom
Antioxidánst és C-vitamint tartalmaznak, védelmet nyújtanak az allergia és az asztma ellen (az asztmás betegek közel fele allergiás is).

Petrezselyem
Csökkenti a hörgőkre ható ingereket így, ha köhögés kínoz, megoldást nyújt. Enyhíti az allergiás tüsszögést is!

Tengeri halak
Ebben a kategóriában a legtöbb honfitársunk nem teljesít jól, nagyon alacsony a halfogyasztás Magyarországon – pedig a tengeri halakban és az algában megtalálható omega-3 zsírsavak, DHA és EPA csökkentik a testben a gyulladásokat.

Kínoz az allergia? 7 étel, amivel küzdhetsz ellene!
Természetesen nem minden esetben tudod helyes táplálkozással, életmódváltással elkerülni az allergiás tüneteket, különösen akkor nem, ha súlyos reakcióid vannak. Feltétlenül konzultálj orvosoddal ilyen esetben, ne várd a megváltást kizárólag a táplálkozástól! Illetve akik valamilyen étel-allergiában szenvednek, azok különösen figyeljenek, hogy csak olyan élelmiszert fogyasszanak, amely számukra nem okoz allergiás reakciót!


Itt a tavasz! 15 tipp, hogy kiélvezd minden percét!

Hivatalosan és visszavonhatatlanul itt a tavasz! A hosszú, rendíthetetlen tél után végre süt a nap, csicseregnek a madarak virágba borult minden 😊 A tavasz sokak kedvenc évszaka, a hideg, színtelen tél után a természettel együtt mi is megtelünk élettel, energiával, lelkünkből is tovatűnik a borongás.  Mutatunk 15 tippet a tavasz kimaxolására, hogy garantáltan felfedezz és élvezz minden pillanatot!

élvezd a tavaszt

1.Engedd be otthonodba is a tavaszt, vásárolj friss virágokat!

2. Látogass el a piacra, szívd magadba a tarka kavalkádot és élvezd ki a tavasz ízeit!

3. Hagyj magadnak egy kis szabadidőt, tölts egy délutánt a parkban és nem ciki hintázni, ha kedved szottyan rá!

4. Sétálj egyet este a naplementében!

5. A melegebb tavaszi napokkal eljön a hideg italok ideje is, jutalmazd magad egy nagy kancsó jeges teával!

tavaszitippek

6. Ültess néhány növényt az ablakodba/erkélyedre/kertedbe, különleges öröm a tavaszi kertészkedés.

7. Szelektáld ki a gardróbod és itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak, jó érzés, mikor tiszta és átlátható az otthonod!

8. Kényeztesd magad az új szezon tiszteletére néhány új ruhával, cipővel.

9. Egyél a szabadban! Élvezd a tavaszi ízeket a napsütésben, garantáltan feltöltődsz az élménytől!

tavaszitippek

10. Eljött a szabadtéri programok ideje, mehetsz túrázni, sportolni, de lassan indul a fesztiválok, szabadtéri kulturális rendezvények szezonja is.

11. Hagyj magadnak időt egy lassú, élvezetes reggelire! Ülj ki a teraszra, vagy tárd ki az ablakot, kortyolgasd a reggeli italodat és értékel, hogy végre nem kell rohannod

12. Eljött a könnyű olvasmányok ideje, dőlj hátra egy jó könyvvel és lazíts!

13. Sétálj egyet a belvárosban, barangolj az üzletekben, töltődj fel a vizuális ingerekkel!

14. Próbálj ki egy új receptet, friss, szezonális alapanyagokból!

tavaszitippek

15. Vegyél ki egy délutánt, és csinálj valami újat! Szervezz magadnak egy kis kalandot, legyen az canopy, tájkép festés, tai chi bármi, amit még nem próbáltál és kedved van hozzá!


Találd meg a színeidet! Te melyik típusba tartozol?

Kezdjük először is azzal, hogy miért jó megtalálni a saját színeinket. Egyrészt fontos, hogy harmóniában légy – ha eléred ezt a megjelenésed tekintetében, az támogatja a magabiztosságodat és segít a belső összhangot is elérni. Nyilván üzensz is a külsőddel, lehetsz tőle nőiesebb, fiatalosabb, karcsúbb – a jól megválasztott színek sokat változtatnak a megjelenéseden. Élénkítik az arcszínt, ragyogóbbá teszik a tekintetet, kiemelik a hajszínt. Mutatunk néhány praktikát és segítünk kinyomozni, hogy milyen színtípusba tartozol!

Találd meg a színeidet!

A tavasz színtípus

A tavasz színtípus képviselői olyanok, mint egy tavaszi, pasztellszínű virágcsokor: megjelenésük friss és üde. A bőrük barack színű, a hajuk pedig aranyló vagy vörös. Szemszínük általában világos, élénken ragyogó.

Ha ebbe a típusba tartozol, akkor a következő színek garantáltan jól állnak neked: pasztell- és a pezsgőszín, barack, krém, türkizkék, halványzöld, bézs, drapp.

Találd meg a színeidet!

A nyár színtípus

A napsugár által perzselt forróságtól a színek lágyak, finomak, akár a nyár végi mező. A hajuk többnyire világos, szőke vagy dióbarna. A bőrük rózsás, a szemük inkább lágy, mint élénk színű.

E típus képviselőjeként a halványabb színeket válaszd, mert azok jobban kiemelik az arc szépségét és ragyogóvá teszik megjelenésedet. Biztosan beválnak a következő színek: hamuszürke, babakék, törtfehér, liláskék, halvány rózsaszín.

Találd meg a színeidet!

Az ősz színtípus

Az őszi erdő csodálatos színeit idézik az ősz színtípus tagjai. A hajuk vörös vagy meleg barna, gesztenye színű, tincseik sokszor napszívtának tűnnek. Bőrük lehet sárgás-arany vagy sápadtan áttetsző, amit szeplők tarkíthatnak. A szemük inkább lágy, mint élénk színű.

Ha ebbe a típusba tartozol, ezeket a színeket viseld bátran: barna, olíva, rozsdabarna, elefántcsont, burgundi, tevebarna, okkersárga, drapp, olajzöld, rozsdabarna, bordó, arany és narancssárga. Ezek hangsúlyozzák ki tökéletesen a színeiteket.

Találd meg a színeidet!

A tél színtípus

Az ebbe a típusba tartozó hölgyek erős kontrasztokkal rendelkeznek, akárcsak Hófehérke (bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér és a haja fekete, akár az ében).

A hajuk mindig hideg tónusú, bőrük hófehér, rózsás, néha aranyló. A szemük élénk színű, tiszta, mint a jegeskék, ibolyakék, mélykék, sötétzöld, sötétbarna. Ha ebbe a típusba tartozol, akkor az élénk, hangsúlyos színek állnak neked a legjobban. Nyugodtan öltözködhetsz kontrasztosan, és azon kevesek közé tartozol, akik megtehetik, hogy feketébe vagy hófehérbe öltözzenek, mert téged nem sápasztanak ezek a színek. A gardróbod összeállításánál is vedd figyelembe ezeket a szempontokat, a legelőnyösebb színek számodra  a Ferrari piros, királykék, a neonszínek és persze fekete no meg a hófehér.

Találd meg a színeidet!


Hízás, fogyás, várandósság egy fitness világbajnok szemszögéből

Németh Dorottya kétszeres fitness világbajnok, Európa bajnok, hatszoros magyar bajnok mesélt nekünk arról, hogyan küzdött meg 30 kilós túlsúlyával és mit csinál másképp most, a babavárás időszakában.

Sokan azt gondolják, hogy egy fitness világbajnoknak könnyű tartania a súlyát és soha nem tapasztalta a túlsúlyosok életét…

Egyáltalán nem így van. 18 évesen nyertem az első világbajnoki címemet, majd, amikor a versenysportot abbahagytam, 30 kg-t híztam. Így pontosan tudom, milyen túlsúllyal élni, mozogni és azt is, lelkileg milyen gátakat kell tudnod átlépni ahhoz, hogy ne törődj bele abba, hogy pufi vagy és elkezdj küzdeni, magadért, az egészségedért. Nekem sikerült, a második világbajnoki címemet ezt a túlsúlyt ledolgozva szereztem.

Hízékony vagy? 30 kg-t felszedni sem egyszerű…

Nagyon! Elég, ha egy krémesre gondolok és máris két kilót hízok. 11 évesen kezdtem el a gyerek fitnesst és azzal együtt a versenydiétákat is. 16 évesen lettem először magyar bajnok felnőtt kategóriában, 18 évesen pedig világbajnokságot nyertem. Ezután szedtem fel 30 kg-t, és ehhez egyáltalán nem kellett sok. A Testnevelési Egyetem elvégzése után elkezdtem edzőként dolgozni, sokkal kevesebb időm volt magamra, az addigi napi 3 edzésem a nullára csökkent, 6 alkalom helyett csak kétszer-háromszor tudtam enni naponta, ráadásul ebből az egyik az esti étkezés volt. Így hiába figyeltem arra, mit eszem, csak jöttek a kilók…. Általános eset, hogy a versenysportolókra az aktív időszak után felszalad néhány kiló, számítottam erre, de 30 kg-ra azért nem voltam felkészülve. Zavart. Szégyelltem magam, de egy idő után beletörődtem abba, hogy pufi vagyok.

Mi vett rá végül, hogy szembe szállj a kilóiddal?

Ekkora súlyfelesleg mindenkinek nehéz lelkileg is, de különösen kínos az én szakmámban, ráadásul volt világbajnokként. Ekkor már edzőként is nagy szakmai sikereim voltak, így duplán kellemetlen volt a helyzet.  Versenyzőket készítettem fel, nemzetközi bíró lettem – mindezt úgy, hogy a rengeteg gyönyörű testű kolléga között ott álltam 30 kg túlsúllyal. Sokan cikiztek és támadtak a súlyom miatt, de voltak persze támogatóim is. Nagyon sokat köszönhetek Buranits Ildikónak, a WBPF Világszövegség európai főtitkára, aki sokat győzködött arról, hogy 23 évesen nem kell visszavonulni, sok minden van még bennem, amit ki kell bontakoztatnom. Végül magam miatt, az egészségem miatt döntöttem az életmódváltás mellett és örülök, hogy megéltem ezt a mélypontot is, és fel tudtam állni belőle.

Visszatértél a versenydiétákhoz?

Nem! 11 éves korom óta kőkeményen diétáztam, eszem ágában sem volt visszatérni a fotoszintetizáláshoz. Hízékony alkat vagyok, mindig figyelnem kellett arra, hogy mit eszem. Sokszor 10 kg-kat jojóztattam két verseny között, de akkor még ez nagyon gyorsan ment, két hét alatt leadtam a verseny utáni „kényeztető” habzsi dőzsik eredményét. Egyáltalán nem akartam az önsanyargatást újrakezdeni, más utat kerestem. Fokozatos diétába kezdtem, sőt, inkább életmódváltásnak nevezném. Megtanultam a kedvenc ételeimet diétásan elkészíteni és nagyon hamar meglett az eredmény, 4 hónap alatt 20 kilót fogytam. Az utolsó 10 kg azonban sokkal jobban ragaszkodott hozzám, fél év volt mire ledolgoztam magamról és csak azután tudtam elkezdeni a versenyfelkészülést. Ilyen hosszú út megtétele után nyertem a második világbajnoki címemet 26 évesen.

Ahhoz már drasztikus fogyókúra kellett?

Az sajnos nem megy másképp, csak versenydiétával – sokat kell enni, sokszor, de egyhangúan. Az, hogy számodra mi a megfelelő diétás étrend, az nemcsak egyénenként változik, de szezonálisan is, ami bevált nálad egyszer, az fél év múlva nem biztos, hogy be fog. Nagyfokú önismeret kell hozzá és bármi a célod ne feledd, eléréséhez 70% az étrend, 30 % a mozgás jelentősége. Ezért van az, hogy egy edzőnek a célodnak megfelelő étrendet is kell írnia számodra, legyen akár regenerálódás, akár feszesítés, izmosítás a célod.

Hogy lettél sztáredző? Te edzed többek között Király Viktort, hozzád járt kismamaként Pásztor Anna…

Úgy kezdődött, hogy megosztottam a saját történetemet és ezzel sokan tudnak azonosulni. Attól, hogy megtapasztaltam és legyőztem a durva túlsúlyt, ismerem az érzést, amit átélnek, tudom, milyen gyötrelmes az út és azt is, melyek a leghatékonyabb feladatok, hitelessé váltam. Kidolgoztam egy módszert, ami mindenkinél működik, rengeteg átalakulás fűződik a nevemhez. A többiek sikere is buzdító, súlyfelesleggel küszködő anyukák nyertek motivációt sorstársaik átalakulásából, most pedig valóban már több ismert ember hozzám jár a Sun Palace Fitness & Spa-ba. Különböző emberek, különböző célokkal.

Hogy viselte a bőröd a súlyingadozást?

Szerencsés bőrtípusom van, kreol és rugalmas, ráadásul 6-7 liter vizet iszom naponta, így a hízást-fogyás során nem volt problémám vele. Most viszont kismamaként változik a bőröm is. Bár nem híztam sokat – a harmadik trimeszter elején 6 kg-nál járok – de érzem, hogy szárazabb a bőröm, és sajnos stria kezdeményeket is találtam magamon. Sokan ajánlották erre a problémára a Bio-Oilt, remélem, nálam is olyan hatékony lesz 😊

Mennyire változtatta meg a várandóság az életmódodat?

Nem hagytam abba az edzéseket, de sokkal lazábban és kevesebbet edzek. Nem emelek nagy súlyokat és ha kellemetlen nem érzem az adott mozdulatot, akkor abbahagyom. Az étkezésemen nem változtattam, cukrot és lisztet továbbra sem eszem. Nem vagyok kívánós, sőt, a lelassult emésztés miatt kevesebbet tudok enni, mint korábban.

Mit tanácsolnál a kismamáknak – eddzenek a várandóság ideje alatt, vagy nem?

Könnyebben viseled a terhességet és a szülés is könnyebb lesz, ha mozogsz a várandóság időszakában. Ha eddig nem edzettél, akkor ne ebben az időszakban kezdj súlyzós edzésekbe. Sétálj, menj el kismama jógára, óvatosan terheld és erősítsd magad.
Ha rendszeresen edzettél, akkor ne hagyd abba, de legyél sokkal óvatosabb, finomabb, figyeld a szervezeted jelzéseit.  Ha feszül, húzódik a hasad, rosszul esik az edzés, azonnal hagyd abba. Hasizom erősítést egyáltalán nem szabad végezni és a súlyzós gyakorlatokat pedig kizárólag edző felügyeletével és kis súlyokkal végezz – egy szakember pontosan tudja, milyen gyakorlatokat szabad csinálnod és mit nem.


Minden nő rémálma – Beszéljünk a striáról!

A stria, ez a zavaró bőrprobléma, korra és nemre való tekintet nélkül bárkinél kialakulhat. Sok ember szenved tőle, sokaknál már kamaszkorban megjelenik. Annyiban hasonlít a narancsbőrre, hogy mindkettő kialakulásában szerepet játszik a hajlam. A narancsbőrnél a narancshéjra emlékeztető bőregyenetlenség tapasztalható, a striánál pedig a legjellemzőbb megjelenési forma hegszerű, a bőrtől eltérő színű csíkok képződése.

Stria megelőzése

stria csíkok a feszülés irányára merőlegesek, a bőr kötőszöveti részében alakulnak ki. A bőr alatt található, feszességét szolgáltató kötőszöveti rostok a bőr hirtelen megnyúlása következtében elvesztik rugalmasságukat, elszakadnak, mert nem tudnak ugyanolyan ütemben növekedni, mint a test alsóbb rétegei (pl. zsírszövet, izomszövet). A stria csíkok megjelenésükkor lila vagy vörös színűek, később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. Kialakulhatnak gyors növekedéstől, hirtelen hízástól vagy izomtömeg növekedéstől és nagyon gyakran a várandóság ideje alatt.

A kötőszöveti gyengeséget fokozhatja a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás is, azonban a genetikai meghatározottság is befolyásolja a folyamatot. Ezért, ha valakinek az édesanyja küzdött ezzel a jelenséggel, annak sokkal jobban oda kell figyelnie a megelőzésre. Mivel a női kötőszövet sokkal lazább szerkezetű – hiszen csak így tud alkalmazkodni a terhességhez- ezért ebben a problémában – éppúgy, mint a narancsbőrnél – főleg a nők érintettek. Ugyanakkor a stria gyakrabban előfordul férfiaknál, mint a narancsbőr; különösen a body-builderek körében feltűnő a gyors izomszövet növekedés miatti bőrkirepedezés.

Stria megelőzése

A striák a test bármelyik részén megjelenthetnek, de leggyakrabban az alhas, a combok, a csípő, a derék, valamint a fenék és a mell bőrfelületén alakulnak ki. A várandósság ideje alatt általában a hatodik vagy hetedik hónap környékén jelennek meg.

Hogyan előzhető meg?

A stria megelőzésében és ápolásában segítséget nyújt a bőr fokozott hidratálása, hiszen, ha bőrünk több nedvességet tartalmaz, akkor rugalmasabb lesz, így könnyebben követi testünk változásait.

A nők már több mint 20 éve használják biztonsággal a Bio-Oil-t a terhességi csíkokra és a striákra. Egyedi összetétele hidratálja és rugalmasan tartja a bőrt. A benne levő hatóanyagok rugalmasabbá, elasztikusabbá teszik a bőrszövetet, valamint segíti a bőr természetes önmegújító mechanizmusait.

Egyrészt segít csökkenteni a striák kialakulásának lehetőségét, másrészt rendszeres használat mellett számos bőrproblémára biztosít hatékony megoldást: például segít enyhíteni a feszülő bőr okozta viszkető érzést és segít javítani a hormonális változások okozta egyenetlen bőrfelületeket.

Stria megelőzése

A Bio-Oil egyedi összetétele olyan anyagokat tartalmaz, amelyek a következőkben segítenek:

  • Az A vitamin elősegíti az új kollagén képződését, így hozzájárulva a bőr megújulásához és rugalmasságának megtartásához.
  • Az E vitamin ma a bőrápolótermékekben legeltejedtebben alkalmazott antioxidáns, mely megvédi a bőrt az őt károsító és annak idő előtti öregedését előidéző szabad gyököktől. Emellett segít növelni a bőr külső rétegének nedvességtartalmát, javítani a bőr állagát és rugalmasságát is.
  • Számos gyógynövény kivonatát tartalmazza, növényi olaj formájában: rozmaringot, levendulát, körömvirágot és kamillát. Ezeknek – sok más mellett – gyulladáscsökkentő, bőrpuhító és kondícionáló tulajdonságaik vannak, ami a striák esetében különösen hasznos
  • A Bio-Oil különleges összetevője a PurCellin Oil™, amely csökkenti a készítmény sűrűségét, ezáltal az könnyűvé válik, és nem zsírosít.  Abban segít, hogy a vitaminok és növényi kivonatokban lévő értékes anyagok gyorsabban felszívódjanak és könnyebben bejussanak a bőr mélyebb rétegeibe.

A Bio-Oil használata mellett figyelnünk kell az étrendünkre, így elkerülve a súlyingadozást, ez ugyanis nem tesz jót a bőrnek. Nagyon fontos a testmozgás szerepe is, hiszen ezzel sokat tehetünk bőrünk feszességének megőrzéséért.


Távozzatok mérgek! Tisztítókúra tippek tavaszra

Ha tavasz, akkor méregtelenítés, feltöltődés, regenerálódás – eljött az ideje, hogy megtisztítsd szervezeted a felhalmozódott méreganyagoktól. Adunk néhány hasznos tanácsot, hogyan csináld!

Tavaszi méregtelenítő kúra

Sajnos a szervezet megtisztulása nem spontán folyamat. Csak akkor lenne az, ha az egészséges életmód nagykönyve szerint élsz: elegendő időt töltesz a friss levegőn, kizárólag természetes táplálékot fogyasztasz, fizikailag aktív vagy és kizárod a civilizáció luxusát. Ha azon kevesek közé tartozol, akik így élnek, akkor ne olvass tovább! Ha nem stimmelnek a fent leírtak, akkor ideje tenned a méregtelenítésért!

Vágj bele!

Tarts tisztítókúrát! A rendszeres és helyes böjt elősegíti a megelőzést és számos betegségtől is megszabadíthat, főleg különféle allergiáknál, asztmánál hatékony, valamint az immunrendszer, a bőr, a gyomor, a belek, a szív és az erek megbetegedéseinél is.

Legyél azonban óvatos, a drasztikus kúrák visszafelé is elsülhetnek, sőt, a divatos diéták némelyike nem hogy megtisztítja a szervezetedet a mérgektől, hanem meg is betegíthet!

Léböjt? Csak óvatosan!

Ha nagyon kemény az akaraterőd, céltudatos és kitartó vagy, akkor is legyél körültekintő, ha a léböjtkúrát választod. Ha mindenképpen e mellett teszed le a voksodat, akkor azt csakis orvosi felügyelet, orvossal való konzultáció mellett tedd! Nagyon megterheli a szervezetedet, ha csak napi 400-600 kalóriát fogyasztasz, ha nem juttatsz be kellő mennyiségű folyadékot és ásványi anyagot. Fontos, hogy mozogj mellette eleget, különben komoly megbetegedés is lehet a kúra vége.

Tavaszi méregtelenítő kúra

Tudd, hogy hol a határ!

Nagy veszélyt rejt magában az is, ha túl sokáig alkalmazod a tisztítókúrát. Az ilyen kúrák általában az az egyoldalú táplálkozásról szólnak és ez nagyon kimerítik a szervezetet. Testünk az alapvető tápanyagok megvonására épp ellenkezőleg reagál, mint ami a méregtelenítés szándéka lenne. A kismamák, az idősek és a gyerekek, a szív- és cukorbetegek, vagy más krónikus betegségben szenvedők számára lehet különösen veszélyes egy-egy extrém méregtelenítő kúra.

Hogyan csináld?

Tűzz ki egy 3-4 napos intervallumot, ez bőven elegendő és könnyebben elviselhető, mint egy heti kúra. Fogyassz sok friss zöldséget, gyümölcsöt, juttass minél több növényi rostot a szervezetedbe. Egyél naponta ötször, kis adagokat. Kiemelten ajánljuk a spárgát, a salátákat és kis mennyiégben teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut is ehetsz. A növényi rostok megkötik a vizet és számos káros anyagot, valamint segítenek a szervezetnek ezek kiválasztásában. A rostok jelenlétében lassul a cukrok felszívódása, csökken a vér koleszterinszintje.

Tavaszi méregtelenítő kúra

Nagyon fontos, hogy igyál minél több vizet, natúr gyógyteát a kúra alatt, ugyanis a növényi rostok csak így képesek kellő gyorsasággal megkötni a szervezetben előforduló méreganyagokat, salakokat. Tilos a túlzott sózás, az alkohol, a kávé, kerüld a húsbevitelt és felejtsd el a gyorsételeket. Sportolj a kúra alatt egy órát naponta. A szaunázás extra hatékonnyá teheti a méregtelenítő kúrádat, hiszen meggyorsítja a méreganyagok távozását.

Vágj bele, jót fog tenni a testednek és a lelkednek egyaránt!


5 tipp a tökéletes közös nyaraláshoz!

Blog FB Insta 4

A nyaralás az év legjobb része, igaz? És barátokkal nyaralni a legjobb! Vagy mindenki összeveszik mindenkivel, házasságok és évtizedes barátságok mennek tönkre? Bármelyik lehet igaz, de egy kis felkészüléssel könnyen elérhetjük, hogy a vakáció életre szóló élmény, ne pedig egy rettentő rémálom legyen.

Lássuk, mit tehetünk ezért!

  1. Válasszuk meg okosan az útitársainkat

Csapatban nyaralni buli, viszont egyáltalán nem mindegy, kivel indulunk útnak. A közös nyaraláshoz érdekes módon nem feltétlenül elegendő, hogy valakivel amúgy, a hétköznapokban jóban vagyunk. Sőt, lehet, hogy jobb útitársunk lehet egy olyan ismerős, akivel kevésbé vagyunk közel, mint a legjobb barátnőnk. A titok ugyanis a hasonló napirend, hasonló szokások, hasonló pénztárca szentháromsága.

  1. Hasonló napirend

Ha mi szeretünk nyaraláskor sokáig lustálkodni, későn és kényelmesen reggelizni, Anna barátnőnk és családja viszont a kakasokkal kel, és már kora reggel szeret az első betervezett látványosságnál lenni, abból mindenkinek csak bosszúság származhat. Mi egyfolytában úgy érezzük, sürgetnek, és sietnünk kell, ők egyfolytában úgy érzik, várnak ránk, nem fér bele minden, amit beterveztek. Aztán este mi még mennénk egy kört a korzón, innánk egy pohár helyi bort, miközben Anna már lefordul a székről, és alig várja, hogy alhasson. Könnyű belátni, hogy bármennyire szeretjük is Annát, ez nem egy ideális kombináció. Nem lehetetlen, de nagy rugalmasságot kíván mindkét féltől, és elég sok külön programot. Lehet, hogy sokkal jobban járunk Katával, akivel kevésbé régen ismerjük egymást, de a bioritmusunk inkább szinkronban van.

  1. Hasonló szokások

ez akkor értékelődik fel nagyon, amikor viszonylag kis gyerekes családok utaznak együtt. Nem is gondolnánk, mennyi felesleges feszkó keletkezhet egyáltalán nem fontos apróságokból. Mint például abból, ha nálunk nem probléma, ha a gyerek minden reggel nutellás kenyeret reggelizik, Juli szerint viszont ez nem oké. Persze Juli gyereke azonnal be fog próbálkozni, Juli pedig abban a kínos helyzetben találja magát, hogy vagy enged, és kukázza saját elveit, vagy ellentart, viszont akkor egyrészt folyton küzdenie kell a gyerekkel, másrészt burkoltan minket is kritizál azzal, hogy szerinte nem oké a mindennapi nutellás kenyér. És most még csak a reggelinél tartunk. A gyereknevelés roppant kényes terep, ha valakivel nagyon eltér az értékrend, azzal inkább csináljunk sok közös játszóterezést és délutáni vendégséget, de soha, soha ne nyaraljunk együtt.

De csak felnőttekkel is szerencsés, ha hasonló dolgok érdekelnek bennünket, abból nem lesz jó közös nyaralás, ha Éva minden nap egy nagyobb gyalogtúrára indulna, Hanga a boltokat járná, mi viszont reggeltől estig a strandon süttetnénk a hasunkat a nappal.

  1. Hasonló pénztárca

Ez elég egyszerű. Ha nekünk nem mindegy, mi mennyibe kerül, Klárinak nem számít a pénz, és szeretné végigenni a tartomány összes Michelin csillagos éttermét, szívesen fizetne be privát jacht kirándulásra, és ki nem hagyná a legmárkásabb boltokat, akkor ne menjünk vele nyaralni. Neki is kellemetlen lesz, nekünk pláne.

  1. Rugalmasság, és annak tudata, hogy nem vagyunk összenőve

Akármennyire jól passzolunk is össze nyaralótársainkkal, előállhat az a helyzet, amikor mégis kétfelé húznánk azt a szekeret. Mi már mennénk vacsorázni, ők még beugranának egy múzeumba. Mi még felmennénk a kilátóba, ők már fáradtak, és hazafelé vennék az irányt. Ők kifizetnék azt a 40 eurót egy szerintük jó programra, mi nem szeretnénk. Ilyenkor lazítsunk, és nyugodtan váljunk ketté. Sőt, ha attól félünk, ez nem egyértelmű, a nyaralás elején rögtön tisztázzuk is, hogy mindenki bátran csinálja a saját dolgát.

Ha ezeket betartjuk, könnyen megtalálhatjuk azokat az ideális útitársakat, akikkel akár évtizedekig gyűjthetjük közösen az élményeket. Már csak sokat kell fotózni, és akkor tényleg életreszóló emlékeket szerzünk. Bónusz tipp, ha beüt egy váratlan rossz helyzet, pech, kisebb baleset, mindig fényképezzünk, sokszor ezek lesznek a legjobb közös sztorik!


Kisminta igénylés
x

Kisminta igénylés

Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

 Adataim marketing célokra felhasználhatóak. Részletek

Vásárlás