Minden nő rémálma – Beszéljünk a striáról!

A stria, ez a zavaró bőrprobléma, korra és nemre való tekintet nélkül bárkinél kialakulhat. Sok ember szenved tőle, sokaknál már kamaszkorban megjelenik. Annyiban hasonlít a narancsbőrre, hogy mindkettő kialakulásában szerepet játszik a hajlam. A narancsbőrnél a narancshéjra emlékeztető bőregyenetlenség tapasztalható, a striánál pedig a legjellemzőbb megjelenési forma hegszerű, a bőrtől eltérő színű csíkok képződése.

Stria megelőzése

stria csíkok a feszülés irányára merőlegesek, a bőr kötőszöveti részében alakulnak ki. A bőr alatt található, feszességét szolgáltató kötőszöveti rostok a bőr hirtelen megnyúlása következtében elvesztik rugalmasságukat, elszakadnak, mert nem tudnak ugyanolyan ütemben növekedni, mint a test alsóbb rétegei (pl. zsírszövet, izomszövet). A stria csíkok megjelenésükkor lila vagy vörös színűek, később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. Kialakulhatnak gyors növekedéstől, hirtelen hízástól vagy izomtömeg növekedéstől és nagyon gyakran a várandóság ideje alatt.

A kötőszöveti gyengeséget fokozhatja a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás is, azonban a genetikai meghatározottság is befolyásolja a folyamatot. Ezért, ha valakinek az édesanyja küzdött ezzel a jelenséggel, annak sokkal jobban oda kell figyelnie a megelőzésre. Mivel a női kötőszövet sokkal lazább szerkezetű – hiszen csak így tud alkalmazkodni a terhességhez- ezért ebben a problémában – éppúgy, mint a narancsbőrnél – főleg a nők érintettek. Ugyanakkor a stria gyakrabban előfordul férfiaknál, mint a narancsbőr; különösen a body-builderek körében feltűnő a gyors izomszövet növekedés miatti bőrkirepedezés.

Stria megelőzése

A striák a test bármelyik részén megjelenthetnek, de leggyakrabban az alhas, a combok, a csípő, a derék, valamint a fenék és a mell bőrfelületén alakulnak ki. A várandósság ideje alatt általában a hatodik vagy hetedik hónap környékén jelennek meg.

Hogyan előzhető meg?

A stria megelőzésében és ápolásában segítséget nyújt a bőr fokozott hidratálása, hiszen, ha bőrünk több nedvességet tartalmaz, akkor rugalmasabb lesz, így könnyebben követi testünk változásait.

A nők már több mint 20 éve használják biztonsággal a Bio-Oil-t a terhességi csíkokra és a striákra. Egyedi összetétele hidratálja és rugalmasan tartja a bőrt. A benne levő hatóanyagok rugalmasabbá, elasztikusabbá teszik a bőrszövetet, valamint segíti a bőr természetes önmegújító mechanizmusait.

Egyrészt segít csökkenteni a striák kialakulásának lehetőségét, másrészt rendszeres használat mellett számos bőrproblémára biztosít hatékony megoldást: például segít enyhíteni a feszülő bőr okozta viszkető érzést és segít javítani a hormonális változások okozta egyenetlen bőrfelületeket.

Stria megelőzése

A Bio-Oil egyedi összetétele olyan anyagokat tartalmaz, amelyek a következőkben segítenek:

  • Az A vitamin elősegíti az új kollagén képződését, így hozzájárulva a bőr megújulásához és rugalmasságának megtartásához.
  • Az E vitamin ma a bőrápolótermékekben legeltejedtebben alkalmazott antioxidáns, mely megvédi a bőrt az őt károsító és annak idő előtti öregedését előidéző szabad gyököktől. Emellett segít növelni a bőr külső rétegének nedvességtartalmát, javítani a bőr állagát és rugalmasságát is.
  • Számos gyógynövény kivonatát tartalmazza, növényi olaj formájában: rozmaringot, levendulát, körömvirágot és kamillát. Ezeknek – sok más mellett – gyulladáscsökkentő, bőrpuhító és kondícionáló tulajdonságaik vannak, ami a striák esetében különösen hasznos
  • A Bio-Oil különleges összetevője a PurCellin Oil™, amely csökkenti a készítmény sűrűségét, ezáltal az könnyűvé válik, és nem zsírosít.  Abban segít, hogy a vitaminok és növényi kivonatokban lévő értékes anyagok gyorsabban felszívódjanak és könnyebben bejussanak a bőr mélyebb rétegeibe.

A Bio-Oil használata mellett figyelnünk kell az étrendünkre, így elkerülve a súlyingadozást, ez ugyanis nem tesz jót a bőrnek. Nagyon fontos a testmozgás szerepe is, hiszen ezzel sokat tehetünk bőrünk feszességének megőrzéséért.


Távozzatok mérgek! Tisztítókúra tippek tavaszra

Ha tavasz, akkor méregtelenítés, feltöltődés, regenerálódás – eljött az ideje, hogy megtisztítsd szervezeted a felhalmozódott méreganyagoktól. Adunk néhány hasznos tanácsot, hogyan csináld!

Tavaszi méregtelenítő kúra

Sajnos a szervezet megtisztulása nem spontán folyamat. Csak akkor lenne az, ha az egészséges életmód nagykönyve szerint élsz: elegendő időt töltesz a friss levegőn, kizárólag természetes táplálékot fogyasztasz, fizikailag aktív vagy és kizárod a civilizáció luxusát. Ha azon kevesek közé tartozol, akik így élnek, akkor ne olvass tovább! Ha nem stimmelnek a fent leírtak, akkor ideje tenned a méregtelenítésért!

Vágj bele!

Tarts tisztítókúrát! A rendszeres és helyes böjt elősegíti a megelőzést és számos betegségtől is megszabadíthat, főleg különféle allergiáknál, asztmánál hatékony, valamint az immunrendszer, a bőr, a gyomor, a belek, a szív és az erek megbetegedéseinél is.

Legyél azonban óvatos, a drasztikus kúrák visszafelé is elsülhetnek, sőt, a divatos diéták némelyike nem hogy megtisztítja a szervezetedet a mérgektől, hanem meg is betegíthet!

Léböjt? Csak óvatosan!

Ha nagyon kemény az akaraterőd, céltudatos és kitartó vagy, akkor is legyél körültekintő, ha a léböjtkúrát választod. Ha mindenképpen e mellett teszed le a voksodat, akkor azt csakis orvosi felügyelet, orvossal való konzultáció mellett tedd! Nagyon megterheli a szervezetedet, ha csak napi 400-600 kalóriát fogyasztasz, ha nem juttatsz be kellő mennyiségű folyadékot és ásványi anyagot. Fontos, hogy mozogj mellette eleget, különben komoly megbetegedés is lehet a kúra vége.

Tavaszi méregtelenítő kúra

Tudd, hogy hol a határ!

Nagy veszélyt rejt magában az is, ha túl sokáig alkalmazod a tisztítókúrát. Az ilyen kúrák általában az az egyoldalú táplálkozásról szólnak és ez nagyon kimerítik a szervezetet. Testünk az alapvető tápanyagok megvonására épp ellenkezőleg reagál, mint ami a méregtelenítés szándéka lenne. A kismamák, az idősek és a gyerekek, a szív- és cukorbetegek, vagy más krónikus betegségben szenvedők számára lehet különösen veszélyes egy-egy extrém méregtelenítő kúra.

Hogyan csináld?

Tűzz ki egy 3-4 napos intervallumot, ez bőven elegendő és könnyebben elviselhető, mint egy heti kúra. Fogyassz sok friss zöldséget, gyümölcsöt, juttass minél több növényi rostot a szervezetedbe. Egyél naponta ötször, kis adagokat. Kiemelten ajánljuk a spárgát, a salátákat és kis mennyiégben teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut is ehetsz. A növényi rostok megkötik a vizet és számos káros anyagot, valamint segítenek a szervezetnek ezek kiválasztásában. A rostok jelenlétében lassul a cukrok felszívódása, csökken a vér koleszterinszintje.

Tavaszi méregtelenítő kúra

Nagyon fontos, hogy igyál minél több vizet, natúr gyógyteát a kúra alatt, ugyanis a növényi rostok csak így képesek kellő gyorsasággal megkötni a szervezetben előforduló méreganyagokat, salakokat. Tilos a túlzott sózás, az alkohol, a kávé, kerüld a húsbevitelt és felejtsd el a gyorsételeket. Sportolj a kúra alatt egy órát naponta. A szaunázás extra hatékonnyá teheti a méregtelenítő kúrádat, hiszen meggyorsítja a méreganyagok távozását.

Vágj bele, jót fog tenni a testednek és a lelkednek egyaránt!


Turbózd fel a bőrödet! A legjobb tavaszi praktikák 5 lépésben

Hideg szelek, kevés napfény és vitaminhiány: mind megviselik szervezetünket, hangulatunkat, de még a bőrünket is. Íme, néhány tipp, mellyel élettelivé varázsolhatod kimerült bőrödet.

Arcunk üdesége a téli időszak során csökkent, ellenállóképessége pedig jócskán megfogyatkozott. A zord időjárás, a vitaminokban szegény táplálkozás, a napfény hiánya és a kevés szabadban töltött idő az egész szervezetet megviseli, még az arcbőrünket is: fakóvá, színtelenné válhat tél végére.  Eljött hát az idő, hogy belevágj egy tavaszi szépségápoló kúrába, ne sajnáld az időt egy kiadós arcbőr-regenerálásra!  Adunk néhány tanácsot, amit érdemes megfogadni, ha szép és egészséges arcbőrre vágysz.

Bio-Oil tavaszi praktikák

Első lépés: vitaminraktár feltöltése

Tudom, sokat hallod, de igaz: bőröd állapotát nagyban befolyásolja az életmódod, a helyes táplálkozás, a folyadékbevitel és a sport. Az egészséges, vitaminban és rostban gazdag táplálkozás és a napi másfél-két liter szénsavmentes víz, zöld tea nélkülözhetetlen az egészséges bőr számára.  Ez évszaktól függetlenül érvényes, de tavasszal a megújulás jegyében érdemes tudatosabban táplálkozni, feltölteni a szervezet kiürült vitamin- és ásványianyag-készletét. Töltsd meg kamrádat természetes szépítőszerekkel: idény jellegű zöldségekkel, gyümölcsökkel, ásvány- vagy tisztított vízzel, alacsony zsír- és cukortartalmú tejtermékekkel, magas rosttartalmú sokmagos pékáruval, és mellőzd a fehér lisztből készült dolgokat.

Második lépés: alapos tisztítás

Mielőtt tartóssá válik a napsütés, érdemes kitisztítani az arcbőrödet, hiszen télen a felső hámréteg megvastagszik, ettől a pórusok eltömődnek, így nem hagyják bőrödet lélegezni. A felső hámréteg eltávolítása, a pólusok kitisztítása elengedhetetlen a bőr teljes megújulásához. Ha megteheted, érdemes ellátogatnod a kozmetikushoz tisztító arckezelésre. Ha ez nem lehetséges, akkor alapos gőzölés után bőrradírozással kezeld az arcodat – a mitesszerek, pattanások nyomkodásába jobb, ha nem vágsz bele, nagy károkat, hegeket okozhatsz! A radírozást érdemes hetente egyszer elvégezned, de figyelj arra, hogy utána pakolással, krémekkel feltétlenül pótold vissza a bőrbarát védőanyagokat. A tisztítás a bőr táplálásának és hidratálásának az alapja, mivel a pórusokban lévő szennyeződés gátolja a hatóanyagok felszívódását.  Érdemes figyelned bőröd helyes ápolására, hiszen ez hosszú távú befektetés. Ha odafigyelsz bőröd igényeire, kordában tarthatod a ráncokat és késleltetheted az öregedés jeleinek megjelenését.

Harmadik lépés: váltsd le a krémedet!

Válassz bőrtípusodnak megfelelő, hatóanyagokban gazdag bőrápolót! A Bio Oil A-vitamin tartalmának hála elősegíti az új kollagén termelődését, hozzájárul a bőr megújulásához, rugalmasságának fokozásához, valamint a bőr álagának és tónusának javításához; az E-vitaminnak köszönhetően pedig megvédi a bőrt az idő előtti öregedését előidéző szabadgyökök hatásaitól. Hatékony többek között öregedő, száraz és a vízhiányos bőrre, és segít fenntartani a bőr természetes nedvességtartalmát.

Bio-oil bőröregedés ellen

Negyedik lépés: fényvédelem

Élvezd ki az első tavaszi napsütést, de óvatosan, hiszen ez tartalmazza a legtöbb ibolyántúli sugarat. Időben kezdj el speciális fényvédő krémet használni (általában már március elejétől), mivel a napsugárzás komoly megterhelést jelent a bőrnek. Az UV-A sugarak behatolnak a bőr mélyebb rétegeibe, hozzájárulnak annak idő előtti öregedéséhez. Hatásukra fokozódik a bőr vízvesztése, elmélyülnek a felszíni ráncok, és zavaró pigmentfoltok is megjelenhetnek. A fényvédők csökkentik a napfény káros hatásait, elnyelik az ibolyántúli sugarakat és óvják a bőrt a túlzott vízleadástól, kiszáradástól. A megfelelő készítmény kiválasztásánál figyelembe kell venned bőrtípusodat. Fontos tudnod, hogy a fényvédőtől csak akkor várhatsz megfelelő eredményt, ha minden nap reggeltől késő délutánig a bőrödön van!

Ötödik lépés: mozdulj ki!

A téli bekuckózós időszakot követően a jó idő beköszöntével megnő a szervezet mozgásigénye is. A mozgás endorfint szabadít fel, amely nyugtatja az idegeket, erősíti az immunrendszert, elűzi a mindennapos stressz okozta fáradtságot, jókedvű és mosolygós leszel tőle. Menj futni, biciklizni, előkerülhet a görkori, kirándulj, sétálj egy jó nagyot a napsütésben!

Bio-Oil tavaszi praktikák

 

 


Úgy jó, ahogy vagyok – 7 dolog, amit a magabiztos nőktől tanulhatunk!

Az emberek megítélésében talán még soha nem volt ennyire fontos a külső megjelenés és a szépség, mint napjainkban, de ezzel párhuzamban soha nem volt annyi boldogtalan, önbizalomhiánnyal küszködő nő, mint most.

A szépség hajszolása, a fiatalsághoz való görcsös ragaszkodás épp úgy jellemző társadalmunkra, mint a teljesítménykényszer vagy a túlfogyasztás. Mindez a legtöbb nőre frusztrálóan hat… Te ismersz olyan nőt, aki maximálisan elégedett magával? Valamiért azt gondoljuk, hogy a szép nők tele vannak önbizalommal, pedig ez korántsem igaz, sőt gyakran tapasztalni ennek az ellenkezőjét. Nap mint nap találkozunk önbizalomhiányos szépségekkel és kevésbé szép, de női magabiztossággal teli és ezáltal nagyon vonzó hölgyekkel egyaránt.

Magabiztos vonzó nő

Rengeteg „segítő” cikket találni e témában, hiszen a probléma megoldásért kiált. Egészen elképesztő, milyen tanácsokkal látnak el bennünket a női kiteljesedésünk érdekében. Felhívják például a figyelmet arra, milyen hibáktól kell óvakodnod ahhoz, hogy vonzó nővé válj: ne pletykálj, légy szerény, csendes és a kedvencünk: „Az igazán vonzó nő mindig ura az érzelmeinek”.
Tényleg akkor leszel vonzó, ha sztereotípiákat követsz és elnyomod saját egyéniségedet? Abszurd dolog azt gondolni, hogy ha kivetkőzöl önmagadból, akkor magabiztosabb leszel. Ne dőlj be az ilyen tippeknek! Fontos tudnod azt is, hogy a külső megerősítés nem ad tartós önbizalmat – hiába kapsz bókokat, csak akkor leszel elégedett, ha a saját minőségi kontrollodon jól szerepelsz.

Épp ezért adunk néhány tanácsot, amelyektől garantáltan jobban fogod magad érezni és magabiztossá válsz:

A magabiztosság megszépít

Biztosan találkoztál már olyanokkal, akik nem kimondottan szépek, mégis vonzó személyiségek. Ha belépnek valahová, felfigyelnek rájuk, mindenki szívesen tölti velük az idejét és számtalan hódolójuk van. Az, hogy valakit mennyire találunk vonzónak, nem csak a külső megjelenésétől, hanem a kisugárzásától is függ. A kisugárzás pedig jórészt önbizalomból fakad. Így az önbecsülésed helyreállításával szebbnek láthatod majd magad és boldogabb, teljesebb életet élhetsz.

Legyél tisztában a saját értékeiddel!

Írd össze, mit szeretsz magadban! Ez lehet bármi, a szempilládtól kezdve a főzőtudományodon vagy az intelligenciádon keresztül a humorérzékedig. Ha végignézed a listádat, a sok jó mellett rögtön kisebbnek tűnik majd probléma, ami a külsőddel kapcsolatban zavar.

Sose akarj olyan lenni, mint valaki más!

Felesleges dolog máshoz hasonlítanod magad. Saját magad értékeit kövesd, ha másnak akarsz látszani mint aki vagy, hosszú távon nem leszel sem hiteles, sem magabiztos.

Magabiztos vonzó nő

Tudd, hogy a szépség nem minden

Akik a külső tulajdonságaikban próbálják megtalálni a boldogságot, általában sokkal elégedetlenebbek az életük más területeivel (karrier, párkapcsolat, család, gyerek stb.).

Pozitív gondolkodás

Gondolkodj pozitívan és gondolj magadra is pozitívan! Hidd el, az önbizalom nem a szépség függvénye, sokkal inkább egy életfelfogás, az élet hatékony megközelítése.

Nincsenek tökéletes emberek

Azok is küzdenek problémákkal, akik tökéletesnek tűnnek. Nem gondolnád, de talán épp önbizalomhiányban szenvednek, nem szeretik magukat, vagy épp párkapcsolati problémájuk van. Mindannyian tökéletlenek vagyunk. Mindenkinek van kisebb-nagyobb bőrhibája, görbe lába, kicsi vagy nagy úszógumi a derekán, narancsbőre, túl kicsi vagy épp túl nagy melle. És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik nem futottak be óriási karriert 30-40 éves korukra, vagy azokról, akik még nem mentek férjhez, azokról meg pláne, akiknek neveletlen a gyerekük. Hidd el, lehet ilyen körülmények között is magabiztosnak, boldognak lenni!

Magabiztos vonzó nő

És kezdjük elölről…

A végére hagytuk a legfontosabbat. Ha megkérdeznéd a környezetedben élőket, a szüleidet, a barátaidat, mind tudnának olyan dolgot mondani, amiért igazán odavannak érted. Fontos, hogy Te is szeresd magad, úgy ahogy vagy, hiszen mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai is. Fókuszálj az értékeidre, érezd jól magad a bőrödben, a tökéletlenségedet pedig tanuld meg kezelni és ne hagyd, hogy uralja az életed!


Lelkünk apró jelzései – Miről árulkodik a bőrünk?

Azt mondják, a szem a lélek tükre; ám ez bőrünkre is ugyanúgy igaz, sőt! Ha valami nincs rendben velünk az érzelmeink terén, akkor gyakran ez kívül is meglátszik rajtunk. A bőrünk érzékenyen reagál a lelkünkben dúló viharokra, ezért érdemes mélyebbre ásni, ha valamilyen bőrproblémával küszködünk.

A bőr az idegrendszerrel együtt és ugyanabból a csírahámból fejlődik ki az embrió életének első hetében. Nem véletlen, hogy bőrünk híven leképezi lelkiállapotunkat, érzelmeinket: elpirulunk, elsápadunk, izzadunk, libabőrösek leszünk.

Carl Gustav Jung a bőrbetegségeket „a lélek izzadtságának” nevezte, mint a belső konfliktusok külső megjelenési formáját. Napjainkban egyre inkább elfogadott egy-egy bőrbetegség vizsgálata során (is), hogy lelki síkon keresik a baj okozóját; ha egy bőrprobléma makacsul visszatér, mindenképpen érdemes megfontolni ezt a lehetőséget. Helytelen tehát azt gondolni, hogy a bőr betegségeit elég külsőleg kezelni, a gond általában jóval mélyebben gyökerezik.

A stressz a fő ellenség
Sok tényező befolyásolja a bőrbetegségek kialakulását, ilyenek a veleszületett hajlam mellett a lelki és szociális hatások is. Az ekcémára való hajlam például öröklődik, és bizonyos környezeti hatások előidézhetik a fellobbanását, míg stresszmentes időszakokban nyoma sincs a viszkető foltoknak.

Sok kutatás témája ez a tény, és megállapították, hogy stressz hatására romlik az ekcéma, a pikkelysömör vagy a bőrfesték-hiány állapota, sőt, még a pattanásosság vagy a visszatérő vírusfertőzések esetén is kimutatható volt a stressz provokáló szerepe. Ha van bőrbetegséged, bizonyára személyes tapasztalattal is rendelkezel arról, hogy milyen élethelyzetekben jelentkeztek tüneteid. A nagy feszültséggel járó életszakaszok (például válás, munkahelyváltás) idején sokan küzdenek bőrproblémákkal.

Mit tehetsz a javulásért?
Sokféle bőrbetegség létezik és nemcsak az eredetük vezethető vissza lelki okokra, de a hatásuk is érezhető a lelki síkon. Hiszen a legerősebb önbizalommal rendelkező embert is megingatja, ha bőrproblémákkal szembesül.

Adunk néhány tanácsot, amiket megfogadva sokat javíthatsz bőröd állapotán:

Meditálj
Érdemes elsajátítani olyan módszereket, amelyekkel el tudsz lazulni. Keresd meg a számodra legszimpatikusabbat, jógázz, meditálj, végezz légzőgyakorlatokat – egy a lényeg, lazíts!

Az érintés hatalma
Bőrünk több mint egymilliárd idegpályájával kommunikál agyunkkal. Nagyon sok ingert kapunk így, ilyen például a fájdalom, a meleg és a simogatás, az érintés is. Az érintések nyugtató hatásúak, ezért van például napi öt ölelésre szükségünk. Ha teheted, járj el rendszeresen masszázsra, mert segíti az oxitocin felszabadulását, amely nyugtató, lazító hatással bír. Az önmasszázsnak hasonlóan jótékony hatása van.

Vezesd le a feszültséget!
A legjobb erre a mozgás. Van, aki a futásban találja meg a megnyugvást, van, aki a boxra vagy spinningre esküszik, egy biztos: legjobb a kardio, hiszen ott intenzív mozgást végzel és ez a legjobb feszültséglevezető.

Színterápia
Fontos, hogy jól érezd magad a környezetedben, vedd magad körül neked tetsző tárgyakkal, képekkel. A zöld szín erősíti az idegrendszert és csökkenti a stresszt, ezzel együtt a bőrbetegségek kockázatát is. Helyezz el növényeket, tegyél ki olyan képeket, amelyben a zöld szín dominál, így könnyebben viseled majd a stresszt.

Hintázz!
Gondoltad volna? Az amerikai Rochester Egyetem kutatói rájöttek arra, hogy azok az emberek, akik gyakran hintáznak, sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint azok, akik a heverőn pihennek. Függőágy, lengőfotel, hinta – pihenj ringatózva!


Elmúltál 25? Erre a 7 dologra mindenképp figyelj oda!

Nem mindig a gének hibája!

Ne dőlj be annak, hogy a genetikán áll vagy bukik a bőröd állapota, hiszen az öregedést alapvetően két tényező befolyásolja, és közülük nem a biológiai adottságaink a meghatározóbbak: bőrünk kinézetét csak 20 százalékban a genetikai oknak, míg 80 százalékban az életmódunknak és a bőrápolási rutinunknak köszönhetjük. Ha most te is meglepődtél, akkor biztosan felötlik benned a kérdés: Mit tehetsz a korai bőröregedés ellen?

Íme, 7 szuper tipp, amikkel kis odafigyeléssel is nagy eredményt érhetsz el:

1. Dobd sutba a rossz szokásokat!

Régóta tudjuk, hogy a dohányzás gyorsítja az öregedést, így, ha az egészségedért nem, akkor a bőrödért szokj le! Az alkohol sem tesz jót a bőrödnek, mértékkel fogyaszd csak!

2. Figyelj a vitaminok bevitelére!

Korábban adtunk már tippeket ehhez a blogon, nagyon fontos tényező, különösen az antioxidáns hatású a C, E, A-vitaminok, a Q10- koenzim (ami E-vitamint helyettesíti) fogyasztásával tehetsz sokat a bőrödért.

3. Ne éjszakázz!

A napi alvásszükséglet 7-8 óra, a legjobb, ha este 10-11 között lefekszel, hiszen az alvás este 10 és hajnal 2 között a legpihentetőbb. Tudtad, hogy az sem hasznos, ha túl sokat alszol?

 4. Igyál sok folyadékot!

2 liter folyadékra (lehetőleg vízre) van szükségünk naponta, ez a bőrfeszesség szempontjából is fontos – hiszen, ha sejtjeid elvesztik vízkészleteiket, akkor rugalmatlanná válnak.

5. Ne piszkáld az arcod!

Hagyj fel a szemdörzsöléssel és a pattanások nyomogatásával, gyorsítják az öregedést!

6. Sose feküdj le sminkben!

Mindannyian ismerjük e szabály fontosságát, mégis, mindenkivel előfordul néha, hogy elmulasztja ezt a lépést. Érdemes figyelni rá, bőröd meghálálja!

7. Ne csak az arcbőrre koncentrálj!

Óvd a kezeidet és a nyakadat, dekoltázsodat is, hiszen ezek is árulkodnak a korodról! Ne feledkezz meg a fényvédelmükről, illetve hidratáló táplálásukról! Keveset beszélünk a könyök és a térd bőrfelületéről, pedig érdemes ezeket is extrán kényeztetni, a szakértők szerint ezek a felületek árulkodnak legjobban valódi korunkról.

Le a vízhiánnyal!

 Bár életmódoddal jelentősen lassíthatod az öregedés folyamatát, sajnos megállítani nem tudod.

A folyamat pedig a sejtmegújulás lassulásával kezdődik. Megvastagszik a szaruréteg és veszít rugalmasságából, ráadásul a vastagabb szaruréteg miatt nehezen jut az oxigén a bőrbe. Nő a bőr vízleadása, csökken hyaluronsav mennyisége, így a bőr mélyrétegi vízhiányos és érzékeny lesz.

Mélyrétegi vízhiány esetében nemcsak a hámrétegen, hanem a bőr alsóbb rétegeiben is jelentkeznek vízhiányos tünetek. Erről leggyakrabban a színtelen, sápadt, húzódó, érdes tapintású, mitesszeres bőr árulkodik. Nem árt erre odafigyelni, hiszen ez a folyamat kedvez a mélyebb ráncok kialakulásának. Figyelj folyamatosan bőröd megfelelő ápolásra! Olvass utána a hatóanyagoknak és ne dőlj be a reklámoknak – elárulom, hogy például az elasztin és kollagén tartalmú krémek használata nem igazán hatásos, mivel óriásmolekulákból állnak és ezért nem tudnak felszívódni a bőrbe.

A legfontosabb lépés a vízhiány kezelése, ezt kombináld öregedésgátló hatóanyagokat tartalmazó készítményekkel.

Ideális választás a Bio-Oil, amely hozzájárul a bőr nedvességtartalmának növeléséhez is, így segít kiegyenlíteni a fáradt bőr vonalait és ráncait. Emellett elősegíti az öregedő és a ráncos bőr kisimítását és feszesítését az arcon és a testen egyaránt. Rendszeres használatával jelentős javulás érhető el.

A termék számos olyan összetevőt tartalmaz, melyek puhábbá és simábbá teszik a bőrt:

  • Az E-vitaminnak tudományosan bizonyított bőrjavító hatásai vannak, melyek minden olyan külső hatástól védenek, amik sértik és öregítik a bőr egészséges sejtjeit.
  • Az A-vitamin segíti az új kollagének kialakulását, így rugalmassá teszi a bőrt, míg a körömvirágolaj segít helyrehozni a sebesült bőrsejteket.

A Bio-Oilt a legjobb eredmény érdekében naponta kétszer javasolt alkalmazni, minimum három hónapon keresztül. Körkörös mozdulatokkal masszírozzuk a bőrbe addig, amíg teljesen fel nem szívódik.


Indul a tavaszi fitnessprogram? 5 tuti tipp, hogy a bőröd se lássa kárát!

Legjobb, ha a kezdetektől figyelsz bőrödre, sok kellemetlenséget megspórolsz magadnak. De ha már megtörtént a baj, vagyis a kilóktól való megszabadulás során bőröd jobban megnyúlt, mint gondoltad, akkor se csüggedj! Kívülről és belülről is segítheted bőröd feszesítését pár apró, egyszerű lépéssel.

A következő tippeket érdemes megfogadnod:

  1. Ne vidd túlzásba!

Az ideális fogyás heti 2-3 kiló, ezt nem érdemes túllépni, hiszen a gyors súlyvesztés nem csak a bőröd, hanem a szervezeted szempontjából is káros lehet. Elcsépelt, de fontos tény, hogy a diétát rendszeres mozgással kell támogatni. Ezzel átalakítod az anyagcserédet is, ráadásul így nem az izmodból fogsz fogyni, szebb formák és feszesebb bőr lesz a végeredmény.

  1. Kényeztesd a bőröd!

Rendszeresen használj bőrradír hatású szereket (ezeket elkészítheted otthon is). Ha segítesz testednek megszabadulni az elhalt hámsejtektől, akkor ezzel gyorsíthatod a sejtcserét. Emellett használhatsz bőrfeszesítő készítményt is, tökéletes választás erre a célra a Bio-Oil. A-vitamin tartalma elősegíti az új kollagén termelődését, hozzájárul a bőr megújulásához, rugalmasságának fokozásához, valamint a bőr álagának és tónusának javításához. E-vitamint is tartalmaz, amely antioxidáns, így megvédi a bőrt az idő előtti öregedést előidéző szabadgyökök hatásaitól. Az E-vitamin továbbá növeli a hámréteg nedvességtartalmát, ezáltal a bőrt puhává, simává és rugalmassá teszi.

  1. Ne félj a súlyzóktól!

Elterjedt tévhit, hogy a súlyzós edzések dinamikus tömegnövelést idéznek elő, ezért sokan félnek az alkalmazásuktól. Ne higgy a rémtörténeteknek, nem válsz rögtön body builder-ré! Fogyókúra során és utána is kimondottan ajánlott az edzéstervedbe súlyzós edzést beiktatni, hiszen nem csak a bőrödet feszesíti, de a tested formáinak is jót fog tenni.

  1. Folyadék minden mennyiségben

Mindannyian tudjuk, hogy 2 liter folyadékra (lehetőleg vízre) van szükségünk naponta. Az edzések beiktatásával ez a mennyiség növekszik, ideális esetben 3-5 liter folyadékot kell elfogyasztanod. Ez soknak tűnik, de ha azonos időközönként megiszol egy-egy pohár vizet észre sem veszed, és máris megittad ezt a mennyiséget. Ez nem csak a diétádat támogatja hatékonyan (a sok folyadék teltségérzetet okoz), de bőrfeszesség szempontjából is fontos – hiszen ha sejtjeid elvesztik vízkészleteiket, akkor rugalmatlanná válnak.

  1. Táplálkozz helyesen!

Rengeteg fogyókúra létezik, ezek boncolgatására vannak nálunk hivatottabbak is. Van azonban néhány tudnivaló, amellyel nem árt tisztában lenned étrended összeállítása során.
A bőr feszességét két összetevő határozza meg, az elasztin és a kollagén. Szervezeted ezen összetevőket a fehérje dús élelmiszerekből tudja előállítani, ilyenek a tejkészítmények, húsok, tofu, hüvelyesek. A cink és C-vitamin szintén segít kollagén és elasztin termelésben, így figyelj ezek megfelelő bevitelére is.


Nem is hinnéd, mi mindenre jó!

Wellness akár otthon is

Ami korábban a tejben-vajban fürösztés volt, mára az a wellness! A wellness szó hallatán először a prémium szállodai szolgáltatások, spa központok jutnak eszünkbe, pedig valójában egy életszemlélet, amely javítja fizikai és lelki egyensúlyunkat, fittségünket. Ráadásul otthon is szerezhetsz magadnak wellness élményt…

Télen különösen sok megpróbáltatás éri bőrünket, a hideg, a szél és a fűtött szoba száraz levegője igénybe veszik az arcbőrt. A hidratálásról írtunk már korábban, most a kényeztetésre és testi- és lelki feltöltődésre térünk ki.

Szépítő wellness – testnek, léleknek

Szauna

A finnek szerint: „A szaunában minden méreg elfüstölög és az epe megnyugszik.”

Ha elég ideig vagy bent a szaunában – egyhuzamban kezdőként 4-8 percig, gyakorlottként 8-12 percig – bőrödben és testedben megemelkedik a hőmérséklet. Ezáltal növeli tested ellenálló képességét, segíti a méregtelenítést. Jó hatással van a szívre és a vérkeringésére is, ráadásul az agyra is nyugtatóan hat! Élénkítő hatása van a szervezetre, fokozza az anyagcserét, segíti a méreg- és salakanyagok kiürülését. Szépíti, tisztítja a bőrt is, támogatja a sejtképződést és hűtőfürdővel kombinálva javítja a bőr vérellátottságát, fokozza annak rugalmasságát.

Bugyogd magad boldoggá

A víz hatása a testre és a lélekre egyedülálló. A jakuzzik hidromasszázs vízsugara ellazít, felgyorsítja a vérkeringést, megnöveli a sejtek oxigénellátását. Kiváló stressz oldó, felszabadítja az endorfinokat szervezetben.

Wellness otthon?!

Nem feltétlenül kell szaunával, hidromasszázskáddal rendelkezned ahhoz, hogy wellness élményben legyen részed otthon. Mutatjuk, hogyan csináld!

A legelszántabb zuhanypártiaknak is tanácsoljuk, hogy a hűvösebb hónapokban merüljenek el egy kád forró vízben! Hogy teljes legyen az ellazulás, használj illóolajat, gyújts meg néhány gyertyát, vegyél magadhoz egy csésze teát (esetleg egy pohár vörösbort) és a kedvenc könyvedet, zárd ki a napi gondokat és lazíts!

Mindenképp érdemes legalább heti egy alkalommal beiktatni egy ilyen fürdőzést! Igaz ez akkor is, ha nem érezed magadat túlterheltnek, hiszen lazító hatása mellett a meleg fürdő jót tesz izomfeszültség és merev ízületek esetén is.

otthoni wellness kényeztetés a testnek és léleknek

Figyelj azonban arra, hogy a víz ne legyen túl meleg, hiszen a forró víz már negatív hatásokat okozhat: a bőr elveszíti a természetes olajtartalmának egy részét, veszít a hidratáltságából, felgyorsítja a szívverést, fáradttá tesz.

Wellness után mindenképp szánj időt a bőrápolásra! A Bio-oil segítségével a bőr megőrzi nedvességtartalmát, az ásványi anyagok segítik lassítani a bőr vízvesztésének folyamatát, nyugtatják, puhábbá teszik és simítják a bőrt, így megelőzhető a száraz bőr kialakulása.

 

 


A pasik büszkék rá, a nők rejtegetik – minden, amit tudnod kell a hegekről

Szinte mindenkinek a testén találhatóak hegek, gyerekkori esésből, kisebb-nagyobb műtétből, aknéból, konyhai égési sérülésből vagy akár bárányhimlőből származó, visszamaradt nyomok melyek (elhelyezkedésüktől függően) sok ember életét megkeserítik. Különösen a hölgyek viselik nehezen a hegeket, sokakban komplexusok és önbizalom hiány alakul ki e bőrhiba miatt.

Talán meglepő, hogy mennyiféle heget hagyó sérülés létezik, hiszen amikor hegekről beszélünk, szinte mindannyiunknak a kisebb-nagyobb balesetekből származó sérülések nyomai jutnak eszébe, ezek azonban csak 34%-át okozzák a testünkön keletkező hegeknek. A további hegek műtétek (35%), traumák (15%), plasztikai beavatkozások (10%) és az anyajegy-eltávolítások (6%) eredményei.

hegek, heg kezelése

Vizsgáljuk meg először a hegtípusokat:

 Közönséges hegek: kezdetben sötét és gyulladt, majd lelapul és idővel kevésbé észrevehető, egyszerű vonalba rendeződött hegek.
Atrófiás hegek: bemélyedést és horpadást okoznak a bőr felszíne alatt. Ilyenek például az akne és a bárányhimlő után kialakuló hegek.
Hipertrófiás hegek: ezek a hegek a kollagén-túltermelődésnek köszönhetően kiemelkednek a bőr felszínén, a seb területén alakulnak ki.
Keloid hegek: a hipertrófiás hegekhez hasonlóan ezek is a bőr felszínén alakulnak ki, viszont túlhaladnak a seb területén. Idővel képesek túlnőni a seben és újra megjelenni kivágás után.
Összehúzódásos hegek: általában másod- vagy harmadfokú égési sérülések okozzák, amikor a bőr megfeszül és megnehezíti a mozgást.
Stria: a bőr felső rétege alatt végbemenő szakadás, mely nagy testtömeg-változás során alakul ki. A bőr képtelen lépést tartani a test térfogatának változásával, így megszakad, s miután gyógyulásnak indul, csíkokat hagy a bőrön.

stria és hegek ellen


Az égési sérülésből származó hegek kezelése:

Az égési sérülések okozta hegeket ráadásul gyakran kíséri a bőr érző idegeinek neurózisa, vagyis a pruritis bőrbetegség, ami szinte elviselhetetlen viszketést vált ki az érintett bőrfelületen. A viszketés befolyásolhatja mindennapjainkat és a bőr gyógyulását is, hiszen a folyamatos vakargatással könnyen lekaparhatjuk a már újonnan kialakuló hámréteget. A gyógyszeres kezelés és a bőrápolók jelenthetnek megoldást a pruritis-re.

A Bio-Oilban lévő E vitamin segít eltávolítani a halott sejteket, a körömvirág pedig nyugtató hatással van a bőrre. A formula egésze sokban megkönnyíti az égési heg utókezelését, segít enyhíteni a szárazságot és a viszketést.

A dél-afrikai Vöröskereszt WAR MEMORIAL Gyerekkórháza 2006-ban adott ki egy tanulmányt, melyből kiderül, hogy a Bio-Oil alkalmazása jelentősen csillapította a bőr szárazságát és az intenzív viszketést. A Bio-Oil nemcsak a hegek ápolásában jelentett bizonyított megoldást, hanem a bőrbe történő masszírozással járó fizikai kapcsolat miatt az anyák és gyermekeik közötti kötelék megerősítésében is.

Hegkezelés felsőfokon:

A Bio-Oil segít az új vagy régi hegek ápolásában, legyen szó műtéti hegről, baleseti vagy égési sérülésről, karcolásokról vagy aknéról, illetve bárányhimlőről. Olyan hegek ápolására alkalmas, melyek már begyógyultak és bőr fedi őket. Minél újabb a hegesedés, annál nagyobb javulás várható, viszont a MEDUNSA és a proDERM tanulmányai kimutatják, hogy látható javulást érhetünk el a régi hegeken is a Bio-Oil rendszeres használatával.

A siker titka:

A Bio-Oil A- és E-vitamint tartalmaz, melyek segítenek regenerálni a bőrsejteket, továbbá növelni a bőr nedvességtartalmát, így javítva a heg és az azt körülvevő bőrfelület minőségét és tónusát. A benne lévő növényi kivonatok és olajok segítik enyhíteni a gyulladásos tüneteket és kondicionálni a bőrt. A levendula- és rozmaring-olaj antibakteriális tulajdonságai révén hozzájárul a sérült bőr gyógyulásához. A Bio-Oil egyedülálló formulája, a PurCellin Oil lehetővé teszi, hogy a Bio-Oil könnyen felszívódjon, ezáltal puhává és simává téve a bőrt.

hegek

Használatát orvosok, gyógyszerészek és fizioterapeuták ajánlják. A Bio-Oil nemcsak javít a gyógyuló bőr megjelenésén, hanem sikeresen megőrzi a bőr rugalmasságát a heg minden pontján. A legjobb eredmény érdekében naponta kétszer javasolt alkalmazni, minimum három hónapon keresztül. Körkörös mozdulatokkal masszírozzuk a bőrbe addig, amíg teljesen fel nem szívódik. Használata három hónapig ajánlott.

Sérült bőrfelületen nem alkalmazható – újonnan kialakult hegek esetén a Bio-Oilt csak a seb gyógyulása után lehet elkezdeni használni.

 


El sem hinnéd, mit tesznek a bőröddel a sárga gyümölcsök!

Régóta ismert tény, hogy egészségünk érdekében naponta ötször kell(ene) zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanunk. Tudtátok, hogy a színük is fontos? A legjobb, ha változatosan eszünk a zöldségekből és a gyümölcsökből is egyaránt. Létezik egy kampány „Five a day, the color way” (Naponta ötször, minden színből), mely azért jött létre, hogy emlékeztessen bennünket a különböző színű zöldségek és gyümölcsök fogyasztására, hiszen a szervezetünk így tud hozzájutni minden tápanyaghoz, vitaminhoz. Fontos az is, hogy mindig olyan zöldségeket és gyümölcsöket válassz, amelyeknek éppen szezonja van, legyen az tavasz, nyár, ősz vagy tél. Minél erősebb, élénkebb egy zöldség vagy gyümölcs színe, annál több jótékony hatású színanyagot találhatunk benne. Tedd hát színessé az étrendedet!

Lássuk, melyik szín miről árulkodik!

 A kék és lila:

A kék és lila zöldségekben, növényekben található antocián, illetve fenol nevű vegyi anyagok hatékony öregedésgátlók, jótékony hatással vannak a memória működésére és olyan antioxidánsokat tartalmaznak, amelyek állítólag megelőzik bizonyos ráktípusok kialakulását. Több van belőlük, mint gondolnád: szeder, áfonya, fekete ribizli, aszalt szilva, fekete bodza, lila füge, kékszőlő, szilva, mazsola, lila spárga, vöröskáposzta, lila répa, padlizsán, lila endíviasaláta, lila paprika, lila krumpli, feketegyökér.

Fehér:

A fehér gyümölcsök és zöldségek allicin nevű anyagot tartalmaznak, mely antibakteriális és gombaellenes hatással bír.  Magas kálium- és magnéziumtartalmuk miatt csökkentik a koleszterinszintet, hatékonyak a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a daganatos megbetegedések megelőzésében.

Melyek ezek? Például a karalábé, a tarlórépa, karfiol, csicsóka, hagyma, fokhagyma, gomba, gyömbér, a fehér húsú burgonya, fehér nektarin, a banán és a barna körte.

Sárga és narancssárga:

Nagyon magas a C-vitamin tartalmuk, karotinoidokat és bioflavonoidokat tartalmaznak, emellett nagyon erős antioxidánsok. A sárga és narancssárga zöldségek illetve gyümölcsök erősítik az immunrendszert, a szívet és a látást; óvják a bőrt és megőrzik rugalmasságát. Csökkentik a rák kialakulásának kockázatát. Közéjük tartozik a sárga alma, sárgabarack, sárgadinnye, grépfrút, sárga kivi, citrom, mangó, nektarin, narancs, papaya, barack, sárga körte, datolyaszilva, ananász, mandarin, sárgahúsú görögdinnye, sárga cékla, pézsmatök, sárgarépa, sárga paprika, sárgahúsú burgonya, tök, karórépa, sonkatök, csemegekukorica, édesburgonya, sárga paradicsom, sütőtök.

színes gyümölcsök hatása az egészségre

Piros:

A piros növények színét a likopin és az antocianin nevű anyag adja, mindkettő hatékony antioxidáns, véd a tumoros betegségek ellen, óvja a szem egészségét, javítja a memóriát, csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, a daganatos, illetve kiválasztó szervi betegségek kialakulásának kockázatát, védi a sejteket az öregedéstől. A legmagasabb likopin-tartalma a paradicsomnak van, ide tartozik még például a görögdinnye, gránátalma, eper, piros alma, vérnarancs, málna, szamóca, ribiszke, vörös áfonya, görögdinnye, retek, pirospaprika.

Zöld:

A zöld szín talán a legerősebb egészségvédő színanyag. A zöld gyümölcsök és zöldségek klorofillt tartalmaznak, valamint lutein és indol nevű vegyi anyagok vannak bennük: kalcium tartalmuk miatt erősítik a csontokat, a látást és felveszik a harcot a rákos sejtekkel – nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az egészséges táplálkozás meghatározói.

Zöld ételből is rengeteg van: a kivi, a zöld citrom, zöld alma, a zöld körte, zöldpaprika, az avokádó, a rukkola, spárga, spenót, szinte minden leveles zöldség; továbbá az articsóka, brokkoli, a zöldbab, zöldborsó, a zeller, a fejes káposzta, fejes saláta, uborka, zöldhagyma, és még hosszan sorolhatnánk.

színes zöldségek


Kisminta igénylés
x

Kisminta igénylés

Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

 Adataim marketing célokra felhasználhatóak. Részletek

Vásárlás