Így mozogj szülés után!

Sokféle vélemény és tévhit terjedt el a köztudatban arról, hogy szabad vagy sem és ha igen, mikortól és mit sportolni egy kismamának. Ezt a témát járjuk most körbe és adunk néhány praktikus tanácsot, hogyan csináld!

Hogyan mozogj szülés után

A várandósság sok szempontból megterheli a testedet. A hasad nagy méretváltozáson megy át, a baba növekedésével belül is átrendeződnek a dolgok, feljebb kerül a gyomor és a tüdő és megváltozik az erek rugalmassága is. A gerinced hónapokon keresztül nagy megterhelésnek van kitéve a megnövekedett súly és a testegyensúly megváltozása miatt, illetve a medence is kitágul. Maga a szülés is megterhelő testileg, lelkileg egyaránt, így nem kell magad rosszul érezned attól, ha a szülőszobából nem egyből a fitneszterembe vágysz. Instagram uralta világunkban persze látni olyan elvetemült fitnesz-lédiket, akik már másnap a taposógépről posztolnak, de tudd, hogy ez nem feltétlenül egészséges.

Ugyanakkor pár héttel a szülés után sokakban felébred a vágy, hogy visszanyerjék régi formájukat. Hogyan és mikor kezdj hozzá ehhez? Megmutatjuk, hogy milyen mozgásformák ajánlottak és mire kell figyelned!

Mikor kezdj hozzá?

Ez rögtön egy olyan kérdés, amelyben nincs közmegegyezés. Függ a fizikai állapotodtól, attól, hogy gyors vagy nehéz szülésed volt, esetleg császárod.  Érezned kell, hogy mit bír a tested, és türelmesnek kell lenned. Gondold végig, hogy 40 hétig tartott a szervezetednek, míg teljesen átalakult és kalkuláld be, hogy ugyanennyi idő kell ahhoz is, hogy visszakapd a várandósság előtti állapotodat. Figyeld a tested jelzéseit, ne erőltesd túl magad és ne állíts magad elé irreális elvárásokat!

Az első 6 hét

Általában az első 6 héten van tiltólistán a mozgás. Érdemes ezt betartani, ugyanakkor, ha már fizikailag jól érzed magad, a 3.-4. héttől tehetsz babáddal kisebb-nagyobb sétákat, de mindig csak annyit mozogj, amennyi jól esik. Ha más mozgásra vágysz, akkor a gerinc- és a gátizomtorna javallott. Ebben az időszakban kíméld magad, ne most kezdd el a felkészülést a maratonra.

A szoptatás ideje alatt

A 6. hét után kérd ki az orvosod véleményét és ha nem tiltja meg valamilyen okból a testmozgást, akkor elkezdheted a mérsékelt edzéseket, de ügyelj arra, hogy ne terheld túl magad. Hetente akár ötször is végezhetsz aerob (de nem megerőltető) testmozgást. Az általánosságban javasolt mozgásformák az intenzív séta, a baba-mama torna, tai chi, jóga. Edzettségi szintedtől függően a pilates és az alakformáló aerobik is szóba jöhet akkor, ha az ízületek és a gátizom már megerősödött. Nagyon fontos, hogy a fokozatosság elvét kövesd, ne terheld túl magad, figyelj a tested jelzéseire. Szervezetedet hozzá kell szoktatnod a terheléshez és ezt nem szabad túl nagy dózisokban adagolni.

Hogyan mozogj szülés után

Mikor szabad elkezdeni a hasizomgyakorlatokat?

Mivel a has változik leginkább, ezért a legtöbb kismama a hasizomgyakorlatoknak érzi leginkább szükségét.  A terhesség alatt rés nyílik a has izomzatán, mely a szülés után 6-8 héttel zárul be. Amíg nem győződtél meg arról, hogy megtörtént, semmiképp se végezz hasizomgyakorlatokat! Fontos, hogy kivárd, amíg teljesen regenerálódik a hasad, hiszen a túl korán végzett, megterhelő hasizomgyakorlatok sok problémát okozhatnak. Ha bezárultak a hasizmok, akkor először a plank-et (alkartartás) és annak variációit ajánlják a szakemberek hasprések és felülések helyett, így elkerülheted a kicsavart testhelyzeteket, amelyek gátolhatják az izmok regenerálódását.

Tévhit vagy valóság?

Sok olyan vélemény és mítosz terjedt el, melyeket találkozni fogsz amikor mozogni kezdesz. Jöjjön az igazság!

A szülés utáni első hónapokban fokozottan kell figyelni az ízületekre.

Igaz! A terhesség alatti erőteljes a relaxin termelődés, emiatt még lazák a szalagok, ezért magas a sérülésveszély.

A mozgástól megváltozik az anyatej íze, mennyisége

A normális mennyiségű mozgás önmagában nem befolyásolja az anyatej mennyiségét és összetételét. Kerüld azonban a komolyabb izomlázat, mert a tejsavtermelés miatt valóban megváltozhat az anyatej íze, és erős megterhelés hatására az anyatej termelődése is csökkenhet.

Hogyan mozogj szülés után

A has soha többé nem lesz sima

A gyerekvárás nyomai lassan tűnnek el és a legtöbbeknek tenniük kell érte.  Tornával és életmódváltással azonban visszanyerheted korábbi formádat, de csak miután készen állsz rá. A striákba sem kell beletörődnöd, a Bio-Oil hatékony segítség a striák elleni küzdelemben, különleges összetételének köszönhetően segít javítani a striák kinézetét.


Első karácsony a babával

Nagy mérföldkő egy család életében az első karácsony a babával, először átélni ezt anyaként csodálatos élmény. Ugyanakkor nem könnyű feladat megbirkózni friss anyukaként az ajándékvásárlás, sütés-főzés, takarítás, díszítés feladataival a baba körüli teendők mellett. Adunk néhány tippet, hogyan lehet az első közös karácsonyotok igazán örömteli!

A baba is élvezheti!

Sokan mondják, hogy nem kell a nagy hajcihő, pici még úgysem ért semmit az egészből a gyerek. Tévedés! Nyilván nem érti még az ünnep kulturális gyökereit, ugyanakkor számára is élményt jelent. Az ünnepi fények, illatok, a feldíszített karácsonyfa színes üveggömbjei mind-mind érdekesek a baba számára. Ha nagyon pici még, akkor ne felejtsd el, hogy az újszülöttek csak közelre látnak, ezért vidd oda a fa mellé, emeld fel a díszekig, hogy onnan csodálhassa az izgalmas, színes- fényes díszeket.

Első karácsony a babával

Valószínűleg élvezni fogja a karácsonyi zenét, a mézeskalács és a bejgli illatát és bizonyos szintig a rokonlátogatást is, hiszen biztosan mindenki dédelgetni fogja, és minden baba szeret kézben, ölben lenni.

Figyeld a jelzéseit!

A túl sok inger egy idő után túlterheltté teszi a babát, aki bár kíváncsi, de egy idő után elfárad.  Ilyenkor aztán az addig boldog baba hirtelen hihetetlenül nyűgössé tud válni.  Figyelj oda a viselkedésére, ha ásít, kerüli a tekinteteket, hátra feszíti a fejét, akkor vélhetően fáradt már, ilyenkor fektesd be az ágyába. Ha vendégségben vagytok, beszéljétek meg előre, hogy hol lesz lehetőséged némi kis magányra lelni a picivel.

Biztosan van már tapasztalatod azzal kapcsolatban, hogyan reagál arra a pici, ha sokan vannak körülötte. Bár a babák általában szeretik, ha sokan rajongják őket körül, néhány dolgot azonban kimondottan nem szeretnek. Ilyen például az erős parfüm, a szúrós szakáll. Ne hagyd ki a számításból azt a tényt, hogy az öt-hat hónapos babák már meg tudják különböztetni az ismerős és az idegen arcokat – ez együtt jár azzal, hogy nem akarnak ritkán látott vagy ismeretlen emberekkel együtt lenni, ezt érdemes tiszteletben tartanod.

Első karácsony a babával

Minek örülne a baba? 

Ha még nagyon pici, akkor is készüljünk valami aprósággal. A csecsemő még nem érti a lényeget, de később eszmei értéke lehet pihepuha kisállatnak, vagy hóemberes rugdalózónak, amit első karácsonyára vettünk neki. A csecsemők általában az élénk színű, de puha játékokat kedvelik. Ne zsúfold tele a kiságyát a sok új játékkal, inkább tégy félre néhány darabot. Ha a rokonok tőled kérnek tanácsot a baba ajándékával kapcsolatban, kérj olyasmit, amit az elkövetkező évben használhat majd.

Fél évesen már biztosan élénken érdeklődik a karácsonyfa iránt – veszélyesen élénken, hiszen nem könnyű távol tartani a fától a már kúszó-mászó babát. Ne légy csalódott, ha nem ajándékok kötik le a figyelmét, hanem mondjuk az égősor nyűgözi le.

Csak lazán!

Ideje megbarátkoznod a gondolattal, hogy nem idén fogsz díjat nyerni a legszebben feldíszített lakás, vagy a legkifinomultabb karácsonyi menü versenyén. A legfontosabb, hogy jól érezzétek magatokat! Ezért a célért az is belefér, hogy ne te főzd az ünnepi menüt. Kérj segítséget! Ha teheted, ne vidd magaddal a kicsit az ajándékvadászat rögös útjaira, a tömeg, a bacik, a hangzavar nem épp bababarát közeg. Apa, nagymama felügyelete mellett hagyd otthon pár órára, amíg te zavartalanul intézed bevásárlásaidat.

A saját igényeidre is figyelj, biztos jól esne nyugodtan elmajszolni pár szelet bejglit a családtagjaiddal beszélgetve, anélkül, hogy a figyelmedet ketté kellene osztanod. A nagyszülők, nagynénik, egyéb családtagok biztosan örömmel dajkálják majd babádat, amíg te is hátra dőlsz egy kicsit nosztalgiázni a rokonokkal a régi emlékeket felemlegetve.

Első karácsony a babával

Teremts tradíciót!

Biztosan vannak olyan karácsonyi rituálék, melyeket még gyerekkorodból őríztél meg, például hogy csengőszóra gyűltök össze a fa köré, vagy a Mennyből az angyal éneklése, ünnepi gyertyagyújtás, stb.

Tarts meg a szívednek kedves szokásokat és teremts mellé újakat, legyenek azok programok, gesztusok, vagy épp egy csak karácsonykor felszolgált fincsi desszert.

Emlék születik

Az első karácsony különleges élmény, örökítsd meg! Ha van kedved és időd, a fotókon túl is gondolkodhatsz, felkerülhet egy évszámmal ellátott új dísz minden évben a karácsonyfára, vagy készíthetsz ünnepi albumot, melyben a karácsonyok emlékeit gyűjtitek.


8 tipp a tökéletes kismama fotókhoz

A várandósság csodálatos élmény, izgalmas és kétségtelenül feledhetetlen. Örök emlék az anyukának és a babának is, ha fotók születnek erről az időszakról. Ezért is van, hogy egyre többen szeretnék megörökíteni gyönyörű, profi fotókon ezt az időszakot. Adunk néhány tanácsot, hogyan hozd ki magadból a legtöbbet akkor is, ha most éppen elégedetlenebb vagy a testeddel. A legbiztosabb praktikákat osztjuk meg veletek!

8 tipp a tökéletes kismama fotókhoz

Összeszedtünk nektek 8 igazán hasznos tippet a felkészüléshez.

1. Időzítés

Gyakorlatilag bármikor sor kerülhet rá, vannak azonban olyan időpontok, amelyek -nem véletlenül -közkedveltek. Az egyik divatos időpont az első trimeszter vége, amikor publikussá válik a babavárás. A pároddal közös fotókkal kreatív módon hozhatjátok a nagyvilág tudomására a jó hírt:

Ezeken a fotókon még nem a pocak van a középpontban, hanem a közös öröm és nem is feltétlenül kell profi fotográfus segítségét igénybe venni az elkészülésükhöz. A másik ajánlott időpont a 7. hónap, ilyenkor már nagy a pocakod, de még könnyebben mozogsz és a legtöbb kismama ilyenkor van a legjobb formában. (Ne feledd, fotóst foglalni ennél jóval korábban kell, ne halaszd az utolsó pillanatra!) Nem érdemes a fotózást az utolsó hónapra hagyni, mert ilyenkor már nagyobb eséllyel fellép a vizesedés és a bőrelváltozások zavarhatnak. Ha szeretnéd, hogy bőröd szép maradjon, érdemes a terhesség korai szakaszától használnod a Bio-Oil-t, hogy megelőzd a striák kialakulását, de a már kialakult terhességi csíkok küllemén is sokat javít a Bio-Oil.

2. Számít a helyszín!

A fotóssal egyeztetve olyan helyszínt válassz, amely gyakorlati szempontból (átöltözés, fények, stb.) is megfelelő, és ahol te is kényelmesen érzed magad. Egészen más hangulatú képek készülhetnek annak függvényében, hogy szabadtéri vagy műtermi helyszínt választasz. Lehet, hogy a saját otthonodban vagy kertedben tudod elengedni magad, akkor ott készüljenek el a képek. Sok fotóstúdióban nagyon szép, alkalomra szabott enteriőr vár, és vedd figyelembe azt is, hogy a műtermi világítás könnyebben kiszámítható, mint a szabadtéri. Ha külső helyszín mellett döntesz, mindenképpen számolnod kell azzal, hogy lehet hívatlan közönséged, akik alaposan megbámulnak. Stúdióba a nap bármely szakaszában tudsz menni, szabadtéren reggel vagy a naplemente előtti időszakban érdemes fotózni.

8 tipp a tökéletes kismama fotókhoz

3. A fotós kiválasztása

Nézz szét az interneten! Először is keress olyan hangulatú képeket, amelyek neked különösen tetszenek. Ne csak a pózokat, hanem a hátteret és a hangulatot is figyeld! Ha ez megvan, akkor kezdj el specifikusan kutakodni, nézd meg a fotósok referencia képeit, és ha úgy látod, hogy egy fotós stílusa megegyezik a tieddel, akkor már meg is találtad az ideális fotográfust!

4. A ruha

Sok profi fotós rendelkezik ruhákkal, de ettől persze érdemes neked is készülnöd. Ne rejtsd el azt, amit szeretnél megörökíteni, kerüld a bő ruhadarabokat, hiszen most a pocakod a lényeg. Sokan szeretik megmutatni teljesen a hasukat, ha közéjük tartozol, akkor gondolkodhatsz bátran rövid topban, kigombolható blúzban. Ha szégyenlősebb típus vagy, akkor szerencsés választás egy mell alatt elvágott fazonú ing vagy top, vagy egy feszülős felső is. Mutatós és közkedvelt a tüllszoknya, ez szűk felsővel és rövid toppal is látványos kellék lehet. Amit érdemes kerülnöd: az apró mintás, vékony csíkos anyagok fotón nagyon zavaróak a szemnek, és nagy minták, rikító színek sem szerencsések fotózáskor. Válassz inkább letisztult darabokat, hiszen ezáltal jobban tündökölsz majd te és a pocakod. Ugyanakkor merj elrugaszkodni a hétköznapoktól, a fotózás jó alkalom arra, hogy olyan különleges ruhakölteménybe bújj, amelybe máskor nincs lehetőséged.

5. Kellékek

Mindenképpen érdemes magaddal vinni pánt nélküli (testszínű vagy fehér és fekete) melltartót, a ruhák jó része ezekkel mutat majd szépen. Készíts be a bőröndödbe személyes kiegészítőket is, mint például egy kiscipő, ultrahang fotó vagy bármi, ami hozzátok, a babához kötődik.

8 tipp a tökéletes kismama fotókhoz

6. Smink és frizura:

Mivel szeretnéd a legjobb formádat mutatni, ezért elengedhetetlen a jó frizura és a szép smink, hiszen ezek magabiztosabbá tesznek és a fotókon is kiemelik szépségedet. Érdemes ilyenkor profi sminkest felkérni, hiszen a kamera előtt más smink érvényesül jól, mint amilyet a hétköznapokban használni szoktál.

Konty vagy lobonc? Ne tűzd fel! Ha a hajad hosszú, érdemes kibontott frizurával készülnöd, mert szépen mutat a fotókon. Ne feledkezz meg a manikűrről, sőt a pedikűrről sem, hiszen a kézfejed szinte minden képen jól látható lesz és bizony a lábfejed is sokszor előbukkan.  Ha az édesapával együtt álltok kamera elé, akkor az ő kézfejével is törődjetek többet a fotózás előtti napokon.

7. A pózok

Bízz a fotósodban! Teljesen felesleges előre görcsölnöd a pózokon, ő tudni fogja, mi áll jól neked, mi lesz kényelmes és mutatós egyszerre. Könnyebben oldódik a kezdeti feszültség, ha a fotózást a pároddal közös beállításokkal kezditek, és később a közös babaváró képek különösen kedvesek lesznek a számotokra. Lazíts! Ne takargasd magad, a fotós úgyis tudja, milyen szögből fotózzon, mi áll jól neked. Mivel sok kép készül, nem gond, ha nem mindegyik sikerül 100%-osra, és ne felejtsd el, hogy létezik retusálás is… Nyugi, ez most a te pillanatod! Csukd be a szemed, tedd a pocidra a kezedet, hangolódj rá a babára és mosolyogj!

8. Érezd jól magad

A legfontosabb dolog, hogy Te jól érezd magad a bőrödben és bízz magadban! Ha szépnek érzed magad, az a képeken is átjön. Mosolyogj, nevess, élvezd ki, hogy a fotózáson minden rólad szól!


Gyerekkel a napon: 6 dolog, amire mindenképp figyelj oda!

Nyaralás közben gyakori, hogy a gyerekeket nehéz kiimádkozni a vízből. Többek között ennek is köszönhetően előfordul, hogy bőrük leég. Ez nem csak fájdalmas élmény, amely belerondíthat a nyaralás örömeibe, de sajnos a gyerekkorban károsodott bőr később súlyos gondokat okozhat.

Adunk néhány tippet, hogy mire figyelj, ha szeretnéd elkerülni a bajt!

A gyerekek bőre különösen érzékeny, így még nagyobb szükségük van a fényvédelemre, mint a felnőtteknek. Az ő bőrük védekezőmechanizmusai és a bőr pigmentációja még nem fejlődött ki eléggé, így az ultraviola sugarak a bőr mélyebb rétegeit is elérhetik. Tudnod kell, hogy amíg a felnőttek bőre (bőrtípusól függően) 20 percet bír fényvédelem nélkül védekezni a nap káros sugarai ellen, addig ez a gyerekeknél mindössze 5-10 perc.  11 és 15 óra között kerüljétek a strandokat, hiszen ilyenkor a legerősebb a napsütés.

Ne vidd napra a bébit!

Egy éves korukig egyáltalán ne tedd ki őket közvetlen napfénynek! Szellős ruhában, kalappal vagy sapkával a fejükön az árnyékos helyeken játszatok, levegőzzetek nyáron.

Nem csak a napon!

Sokakban él az a tévképzet, hogy az árnyékban nem lehet leégni. Pedig bizony az árnyék sem nyújt megfelelő biztonságot, ott is szükség van a fényvédő krémek használatára. A naptej kiválasztásakor ellenőrizd gondosan az összetevőit, hiszen egyáltalán nem mindegy, mit kenünk a gyerekek testére. Válassz kimondottan gyermekek számára készült 50 védőfaktoros, vízálló fényvédő készítményt, lehetőleg un. fizikai fényvédőt. A fizikai fényvédők azok, amikben a titanium-dioxid és a cink-oxid a fényvédő összetevők, azért nevezik őket fizikai fényvédőnek, mert a kémiai szűrőkkel ellentétben nem elnyelik, hanem visszaverik a fénysugarakat, mintha mini- napernyőkkel borítanánk be a bőrünket. Széles spektrumú védelmet adnak, nem irritálnak és biztonságos összetevőnek számítanak.

Fontos a rendszeresség!

Nehéz arra rávenni a gyerekeket, hogy bekend őket, ha azt látják, hogy a szüleik fényvédelem nélkül mennek a napra. Mutass jó példát! Nem elég a strandon bekenned a bőrötöket, napozás előtt 20 perccel tedd meg ezt. Ismételd meg 2 óránként, hiszen a parti homok, a törölközés, a csúszdázás nem kedveznek a vízálló fényvédőkrémeknek sem.

Kell a D-vitamin

Igen, a szervezetnek szüksége van D-vitaminra, de ez nem jelenti azt, hogy ne védjük a bőrünket. Gyűjtsétek be a D vitamint kora délelőtt és az esti napsütésben, amikor nem kockázatos fényvédelem nélkül a napra merészkedni.

Kamaszok

A kisgyermekek mellett a kamaszok bőre is különleges odafigyelést igényel, hiszen a pattanásra hajlamos bőrnek nem mindegy, milyen terméket használtok. Keressetek olyat, amelyik kimondottan aknes bőr számára készült, és szabályozza a bőr faggyútermelését. A tinédzserek arcbőrét öt óránként töröljétek át arctisztító kendővel (számtalan verziója kapható), mert a melegben kitágult pólusokba könnyebben bejuthatnak a finomszemcsés szennyeződések.

A ruha a lényeg

A megfelelő ruházat kiválasztására is fektess figyelmet. Lehetőleg ne adj a gyerekekre sötét és szoros ruhákat, inkább jól szellőző, világos pamut ruhadarabokat válassz nekik. Nagy melegben öltöztesd át őket gyakran!


Minden nő rémálma – Beszéljünk a striáról!

A stria, ez a zavaró bőrprobléma, korra és nemre való tekintet nélkül bárkinél kialakulhat. Sok ember szenved tőle, sokaknál már kamaszkorban megjelenik. Annyiban hasonlít a narancsbőrre, hogy mindkettő kialakulásában szerepet játszik a hajlam. A narancsbőrnél a narancshéjra emlékeztető bőregyenetlenség tapasztalható, a striánál pedig a legjellemzőbb megjelenési forma hegszerű, a bőrtől eltérő színű csíkok képződése.

Stria megelőzése

stria csíkok a feszülés irányára merőlegesek, a bőr kötőszöveti részében alakulnak ki. A bőr alatt található, feszességét szolgáltató kötőszöveti rostok a bőr hirtelen megnyúlása következtében elvesztik rugalmasságukat, elszakadnak, mert nem tudnak ugyanolyan ütemben növekedni, mint a test alsóbb rétegei (pl. zsírszövet, izomszövet). A stria csíkok megjelenésükkor lila vagy vörös színűek, később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. Kialakulhatnak gyors növekedéstől, hirtelen hízástól vagy izomtömeg növekedéstől és nagyon gyakran a várandóság ideje alatt.

A kötőszöveti gyengeséget fokozhatja a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás is, azonban a genetikai meghatározottság is befolyásolja a folyamatot. Ezért, ha valakinek az édesanyja küzdött ezzel a jelenséggel, annak sokkal jobban oda kell figyelnie a megelőzésre. Mivel a női kötőszövet sokkal lazább szerkezetű – hiszen csak így tud alkalmazkodni a terhességhez- ezért ebben a problémában – éppúgy, mint a narancsbőrnél – főleg a nők érintettek. Ugyanakkor a stria gyakrabban előfordul férfiaknál, mint a narancsbőr; különösen a body-builderek körében feltűnő a gyors izomszövet növekedés miatti bőrkirepedezés.

Stria megelőzése

A striák a test bármelyik részén megjelenthetnek, de leggyakrabban az alhas, a combok, a csípő, a derék, valamint a fenék és a mell bőrfelületén alakulnak ki. A várandósság ideje alatt általában a hatodik vagy hetedik hónap környékén jelennek meg.

Hogyan előzhető meg?

A stria megelőzésében és ápolásában segítséget nyújt a bőr fokozott hidratálása, hiszen, ha bőrünk több nedvességet tartalmaz, akkor rugalmasabb lesz, így könnyebben követi testünk változásait.

A nők már több mint 20 éve használják biztonsággal a Bio-Oil-t a terhességi csíkokra és a striákra. Egyedi összetétele hidratálja és rugalmasan tartja a bőrt. A benne levő hatóanyagok rugalmasabbá, elasztikusabbá teszik a bőrszövetet, valamint segíti a bőr természetes önmegújító mechanizmusait.

Egyrészt segít csökkenteni a striák kialakulásának lehetőségét, másrészt rendszeres használat mellett számos bőrproblémára biztosít hatékony megoldást: például segít enyhíteni a feszülő bőr okozta viszkető érzést és segít javítani a hormonális változások okozta egyenetlen bőrfelületeket.

Stria megelőzése

A Bio-Oil egyedi összetétele olyan anyagokat tartalmaz, amelyek a következőkben segítenek:

  • Az A vitamin elősegíti az új kollagén képződését, így hozzájárulva a bőr megújulásához és rugalmasságának megtartásához.
  • Az E vitamin ma a bőrápolótermékekben legeltejedtebben alkalmazott antioxidáns, mely megvédi a bőrt az őt károsító és annak idő előtti öregedését előidéző szabad gyököktől. Emellett segít növelni a bőr külső rétegének nedvességtartalmát, javítani a bőr állagát és rugalmasságát is.
  • Számos gyógynövény kivonatát tartalmazza, növényi olaj formájában: rozmaringot, levendulát, körömvirágot és kamillát. Ezeknek – sok más mellett – gyulladáscsökkentő, bőrpuhító és kondícionáló tulajdonságaik vannak, ami a striák esetében különösen hasznos
  • A Bio-Oil különleges összetevője a PurCellin Oil™, amely csökkenti a készítmény sűrűségét, ezáltal az könnyűvé válik, és nem zsírosít.  Abban segít, hogy a vitaminok és növényi kivonatokban lévő értékes anyagok gyorsabban felszívódjanak és könnyebben bejussanak a bőr mélyebb rétegeibe.

A Bio-Oil használata mellett figyelnünk kell az étrendünkre, így elkerülve a súlyingadozást, ez ugyanis nem tesz jót a bőrnek. Nagyon fontos a testmozgás szerepe is, hiszen ezzel sokat tehetünk bőrünk feszességének megőrzéséért.


Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás