Okozhat fájdalmat a stria?

Szabad-e a striával napozni, és hozzáérjünk-e, ha fáj? Fogyás előtt, vagy után foglalkozzunk-e a kezelésükkel? Szinte mindenkinek vannak kérdései a fiúkat és lányokat, az idősebbeket és fiatalabbakat, és főként a kismamákat érintő striával kapcsolatban. Nemrég szakértői rovatot indítottunk a Bio-Oil Facebook oldalán, Dr. Schmelás Attila bőrgyógyász szakorvos a striákkal, kialakulásukkal, kezelésükkel kapcsolatban várta kérdéseiteket. Most pedig itt vannak a válaszok.

Ebben a korábbi cikkünkben Dr. Schmelás Attila bőrgyógyász segítségével már alaposan körüljártuk a striák kialakulásának okait. Köszönjük aktivitásotokat, nagyon sok kérdés érkezett, ezek közül kiemeltük azokat, melyekre korábbi írásainkból nem kaptatok választ. Hamarosan pedig újabb szakértői rovattal jelentkezünk majd.

Kérdések és válaszok:

Ikerterhességet követően, 3 hónapja napi kétszer, háromszor kenve a hasamat még mindig nagyon vastag és lilás striáim vannak. Fog ez még változni?

A stria „alaptermészetébe” beletartozik, hogy idővel spontán is halványodik. Ebből, illetve a kezelésből adódóan is számíthat a halványodásra. A friss, vékony, felszíni striák a kezelésre jobban reagálnak, mint a régebbi és mélyebb csíkok.

Napozás striával

Többen érdeklődtetek arról, hogy striás bőrrel mennyire ajánlatos napozni. Ártalmas-e a napozás, vagy jót tesz a striáknak? Le tud-e barnulni a stria a normál bőrrel együtt?

A stria a környezeténél halványabb színét az okozza, hogy a területében kevesebb a bőr barnaságáért felelős melanocyták (pigmentsejtek) mennyisége. Ennek megfelelően egyrészt nem várható, hogy a stria lebarnuljon, másrészt emiatt nagyobb esélye van a napégésnek. A napozás így csak a bőrtípusnak megfelelő erősségű fényvédő használatával tanácsos.

A striáim sokszor fájnak és rossz hozzá érni. Ez mitől van?

A fájdalom és a rossz érzés feltehetően szubjektív, mert a stria esetében a fájdalomnak semmilyen objektív alapja nincsen.

A már meglévő striákat fogyás előtt vagy után célszerű inkább kezelni?

A meglévő striák kezelése feltétlenül tanácsos fogyás előtt és után is, így tudja a leghatékonyabban elősegíteni a striák javulását.

Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás