
Napozni jó. Barnulni jó. Barnának lenni szép, jobban nézünk ki, jobban mutat a szoknya, világít a szemünk. Mármint én ezt főleg mások elmondásából/látványából tudom, vöröshajú szeplősként ugyanis még életemben nem barnultam le, viszont egész gyerekkoromat permanens leégésben töltöttem, két hű társam Irix és Panthenol volt. Az akkori 8-as, később 12-es faktorú naptejek vajmi keveset értek az igazán érzékeny bőrű gyerekeknek.
Sokszor leégett gyerekként? – kérdezte a napokban a bőrgyógyász. Bólintottam, sokszor, naná. Magának nagyobb esélye van a bőrrákra, figyeljen oda – válaszolta.
De nem csak nekem. Sőt, nem csak a világos bőrű, könnyen égő bőrtípusnak. Lássuk, kinek még?
Például akinek sok, ötvennél több szabályos anyajegye van. Akinek szabálytalan anyajegyei vannak. Akinek a családjában volt már bőrrák. Aki élete során sokat volt napon megfelelő védekezés nélkül. Aki sokszor égett már le. Aki ugyan jól barnul, de éppen ezért nem szokta kenni magát naptejjel.
És sajnos ez nem olyan ritka dolog, az elmúlt hónapokban két ismerősömről is kiderült, hogy bőrrákja van, ráadásul melanóma, a legrosszabb fajta, ami csak lehet. Ha innen nézem, talán nem is olyan nagy baj, hogy korán megtanított az élet, hogy meg se próbáljak lebarnulni. Mert ennyit azért mégsem ér.
Hogyan ne kapj bőrrákot?
A bőrgyógyászok tanácsait bizonyára ismeritek már, de azért vegyük végig. Hogy ne adj nagy esélyt ennek az alattomos betegségnek, ezekre figyelj:
- 10 és 4 között (de 11 és 3 között mindenképp!) maradj az árnyékban!
- Ne égj le!
- Kerüld a szolikat, és sajnos alapvetően a barnulást!
- Használj UV szűrős anyagú ruhákat, és széles karimájú kalapot.
- Mindennapi életedben is használj legalább 15-ös naptejet, ami UVA és UVB sugarak ellen is véd!
- Rendszeresen nézesd végig az anyajegyeidet szakorvossal!
Hát, ebből sajnos nagyjából ki is derült, hogy ha a bőrgyógyászok véleményére vagyunk kíváncsiak, akkor szépen búcsút is inthetünk a napbarnított bőrnek.
Azért nincs minden veszve!
Ha a napozást jobb is takarékra tenni, azért nem kell beletörődni, hogy ezután csak hófehér virgácsokkal szomorkodunk majd egész nyáron. A megoldást a különféle UV mentes barnítókrémek és kezelések jelenthetik.
A szalonokban végzett profi kezelés nagy előnye, hogy egyenletes, és elég meggyőző színt adnak, nem lesz tőlük narancssárga az ember. Nagyjából egy hétig tart a hatás, és azért nem olcsó, legalább 3 ezer forint, de lehet bőven több is.
Az otthoni krémek sokkal olcsóbbak, de ki kell kisérletezni, melyiktől nem lesz az ember sárga, és melyiket mennyire egyenletesen lehet eloszlatni. Én a barnítós testápolókat szoktam egyébként keresni, abból is a világos árnyalatot, abból két-három kenés már pont annyi színt ad, hogy a szoknya normálisan álljon, viszont a fokozatosan kialakuló szín miatt egyenletesebb lesz a színem.