Története

A feltaláló

A Bio-Oil egy Dél-Afrikában élő német vegyész, Dieter Beier életműve.
Dieter Beier az 1970-es évek közepén kezdte kutatatni személyes indíttatásból az olaj alapú bőrápoló termékeket a Union Swiss akkori tulajdonosaként. A Union Swiss ekkor forgalmazta a VITAMOL nevű svájci bőrápoló családot licensz megállapodás alapján, amely több mint 25 termékével egyike volt a világ első vitaminnal dúsított bőrápoló családjának. Közülük mindegyik krém volt, egyet kivéve, amely olaj.

Dieter abban az időben havonta utazott üzleti útra Zimbabwébe, ahol sokat szenvedett az ottani éghajlat miatt szárazzá és viszketővé vált bőrétől. Azért, hogy enyhítse bőr panaszait, Dieter kipróbálta a VITAMOL összes termékét, és azt tapasztalta, hogy egyedül az olaj volt számára hatásos. Az összes többi csak súlyosbította a panaszát. Dieter tapasztalataival úgy tűnik, hogy mások is egyetértettek és az olaj volt a VITAMOL legjobban fogyó terméke. Dieter úgy döntött tehát, hogy kutatásba kezd az olaj felhasználását illetően, nemcsak azért, hogy a száraz bőrproblémán segítsen, hanem hogy gyógyírt találjon egyéb bőrkárosodásokra is.

Kutatásának eredményeként dobták piacra a Bio-Oilt 1987-ben, amelyet azóta változatlan formában forgalmaznak már világ több mint 90 országában.

A termék azonban kezdetben nem volt rögtön sikeres, mivel ebben az időben a bőrápolók piacát a krémek és a testápolók uralták, így egy probléma-megoldó bőrápoló olaj furcsaságnak számított. Sok kiskereskedő vonakodott bevenni a Bio-Oilt a kínálatába, mivel nem tudta eldönteni, hogy mely termékek mellé tegye ki a polcra.
Dieter Beier azonban nem adta fel. A kutatásaiból pontosan tudta, hogy az olaj ideális közeg a bőrápolás számára: a víz-alapú krémekkel és testápolókkal ellentétben az olaj alapú termékek egy közel-oxigénmentes környezetet hoznak létre aktív összetevőik számára.

Bio-Oil_photography_justin_and_david_letschert_01_low_res
Justin és David Letschert, tulajdonosok

Minden vitamin és más természetes kivonat képes megőrizni egy ideig a hatékonyságát az olajban anélkül, hogy tartósítószert adnának hozzá. Ezért Dieter elképzelése a Bio-Oil megalkotásakor az volt, hogy vitaminokat és növényi kivonatokat kever össze egy bázisolajba, amely gyorsan felszívódik és nem hagy a bőrön olajos nyomot. A növényi kivonat használata onnan jutott Dieter eszébe, hogy érdeklődött a homeopátia iránt.
A könnyű bázisolaj alkalmazása azon a megfigyelésén alapult, hogy a fogyasztók csak abban az esetben használnak olajat ha az gyorsan felszívódik.

A kutatása alatt Dieternek a leghosszabb ideig nem a vitaminok és a növényi kivonatok kiválasztása tartott, hanem a számukra otthont adó megfelelő bázisolaj megtalálása, amely könnyű, a bőrre kenve nem zsíros, illetve nem vész el belőle a hatóanyag.

A Bio-Oil 14 éven keresztül csendesen ült a dél-afrikai boltok polcain. A hívei hűségesek voltak hozzá, a legtöbb fogyasztó viszont nem is hallott róla. Ez a helyzet akkor változott meg, amikor Dieter eladta a Bio-Oilt két testvérnek, Justin and David Letschertnek 2000-ben.

Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás