8 tipp, hogy öröm legyen a családi nyaralás

Kisgyerekekkel fárasztóak a hétköznapok. Az egész család megviselten és fáradtan várja a nyaralást, hogy végre közösen kikapcsolódjatok és feltöltődjetek. A vakáció azonban könnyen tortúrává válhat… A legtöbb szülő ismeri és féli azt az élményt, amikor ideges, fáradt vagy unatkozó gyerekeket cipel egyik helyről a másikra, a megálmodott vidám kikapcsolódás helyett. Hogyan tudod ezt elkerülni? Erre adunk néhány tippet!

  1. Vond be a gyerekeket a tervezésbe!

Megnyugtatja a gyerekeket, ha tudják, hogy mi vár rájuk, ráadásul így az örömteli várakozásan is jobban tudnak osztozni. Akár apróbb döntéseket is hozhatnak, kérd ki a véleményüket, hogy pl. azon a napon cirkuszba vagy kalandparkba menjenek. Így sokkal jobban várják majd az utazást és könnyebben tudnak alkalmazkodni a nyaralás során előálló körülményekhez is. Adj nekik előre apróbb feladatokat, válasszák ki a könyvet, amit az utazás alatt olvastok majd, a nagyobbak pedig az interneten böngészhetnek a helyi programlehetőségek után.

  1. Beszélj meg minden részletet a srácokkal

A legjobb, ha A-tól Z-ig végig beszélitek, hogy mi fog történni. Lehetnek olyan szituációk, amelyek számukra félelmetesnek tűnnek, mint például a reptéren a biztonsági ellenőrzés. Magyarázd el, hogy a mindenhová magával cipelt plüssállatától egy kicsit el kell majd válnia, mert a kis kedvenc beutazik a szalagon egy alagútba, ahol lefényképezik, de 1 perc múlva majd visszatér kis gazdájához.

  1. Nem hajt a tatár

Nem kell betervezned az utazás minden percét! Ha túlzsúfolod a napjaitokat, attól ideges és teljesítménykényszeres leszel, pedig mindannyian tudjuk, hogy a családi nyaraláson adódhatnak hátráltató tényezők, mint mondjuk egy gyomorrontás vagy egyszerűen pár esős nap. Úgy kalkuláld a tervet, hogy legyen benne néhány láblógatós, laza nap – könnyebb így mindenkinek. A feszített tempótól és a sok ingertől gyerekek és felnőttek egyaránt fáradtak és ettől feszültek lesznek, ti pedig lazítani készültök. Csábító, hogy a lehető legtöbbet kihozzátok a nyaralásból, de a túl sok ember és tevékenység túlterhelheti gyermekeket, inkább érjetek haza kisimultan, mint fáradtan és idegesen!

  1. Csomagolj külön zacskókba

Ha nem jut mindenkinek külön bőrönd, akkor is érdemes a srácok cuccait külön-külön zacskókba tenni, így könnyebb előrántani a megfelelő rövidnacit, amikor szükség van rá.

  1. Vigyél rágcsálnivalót

Megkönnyíti az utazást, ha a gyerekeknek van mit majszolni közben. A italról se feledkezz meg, praktikusabb a cukros löttyök helyett ásványvizet csomagolni, hiszen az üdítők nem oltják annyira a szomjat és így sokkal több fogy belőlük – és ezzel egyenes arányban nő a kényszerpihenők száma is az utazás alatt.

  1. Ha autóval indultok nyaralni: 

Ne csúcsidőben induljatok el és mindenképpen nézzétek meg az útvonaltervezőt indulás előtt. Kellemetlen beszorulni egy nagy dugóba egy egyébként is hosszú út során. Tartsatok kisebb-nagyobb pihenőket, ha lehet olyan helyen, ahol tudnak a gyerekek is szaladgálni kicsit. Pakoljatok az útipoggyászba könyveket, társasjátékokat, de készülhetsz hangos könyv CD-kel is, hogy gyorsabban teljen az idő.

  1. Utazás repülővel:

Ha lehet, csekkoljatok be interneten és nézd meg előre, várható-e késés. Hagyj elég időt a biztonsági kapun való átjutásra, nézelődésre, mosdóra.

A repülőn mindig hideg van. Készüljetek pulóverrel vagy pléddel, hogy ne megfázással induljon a nyaralás.

Ugyan a picik ingyen utazhatnak a mama ölében, mégis biztonságosabb és kényelmesebb, ha a baba az autósülésben utazik.

  1. A nyaralás aranyszabályai

A megérkezés napjára már ne tervezz semmit, pihenjétek ki az út fáradalmait.

Lazíts kicsit a szabályaidon. Az élmények hatására felfokozott gyerekeknél gyakran előfordul, hogy kimarad a délutáni alvás, vagy éppen a nagyobbak is elalszanak délután a kocsiban a fáradtságtól.

Lazítsatok és érezzétek jól magatokat! Vidám és pihentető nyaralást kívánunk!

Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás