8 meglepő dolog, ami árt a bőrnek

Minden este lelkiismeretesen lemosod a sminked, nem jársz szoliba és használsz hidratáló krémet? Még többet tehetsz a bőrödért, ha a következő apróságokra is odafigyelsz!

1. Az ülés

Ki gondolná? Pedig a sok ülés bizony rosszat tesz a bőrünknek is. Tanulmányok szerint feszesebb, egészségesebb azoknak a bőre, akik hetente kétszer legalább 30 percet sportoltak, mint azoknak, akik nem edzenek. A monitor, a számítógép, sőt a mobiltelefon fénye miatti hunyorgás sem tesz jót, ennek hatására megereszkedhet a bőr a szemünk környékén.

2. A túlzott arctisztítás

Nem lobbizunk az arctisztítás ellen, de vigyázz arra, hogy ne vidd túlzásba! A bőrünk természetes védőréteggel bír, amely nemcsak védi, hanem hidratálja is. A túlzott és a nem megfelelő tisztítással lemosod ezt a természetes védőréteget, így kiszáradhat és könnyebben ráncosodhat bőröd. A kíméletes arctisztításhoz kerüld a szappanos lemosást, használj inkább hidratáló arclemosót.

3. A mobiltelefon

Sokat hallhatsz arról, hogy nem egészséges, ha éjjel-nappal veled van a telefonod. Most kiderül, hogy akár bőröregedést is okozhat az állandó mobilozás. Mivel a telefont mellmagasságban, vagy még lejjebb tartjuk, így a fejet és nyakat lefelé kell dönteni, ráadásul a bolhabetűk silabizálása közben még hunyorítunk is. Ez sajnos nem tesz jót a bőrünknek. Ha a mobilt szemmagasságban tartod, akkor az arcod el tud lazulni és már sokat tettél a ráncmegelőzésért.

4. A napszemüveg

Mindig legyen nálad napszemüveg és a legkisebb napsütés esetén is kapd elő a táskádból, különben észre sem veszed és hunyorgsz…  Válassz olyan típust, ami megfelelően véd az UV sugarak ellen, hiszen a szem és a bőr mechanikai védelme is fontos.

Ha nem hordod a látásjavító szemüvegedet, akkor is hunyorogni fogsz, ettől pedig sajnos korábban megjelennek, és hamar elmélyülnek a szemkörnyéki ráncok.

Érdekes és kevésbé ismert tény, hogy a szemüvegnek nemcsak a lencséje, hanem a kerete is fontos. Kiderült ugyanis, hogy a szemüvegek fémkerete visszaveri a napfényt a szem körüli érzékeny bőrre, ami szintén nem tesz jót a ráncmegelőzésnek.

5. A szívószál

Környezetvédelmi szempontok és a bőröd miatt is – felejtsd el! Ha szívószállal szürcsölöd kedvenc italodat, közben észrevétlenül ráncolod a homlokodat, ráadásul a szád környékén is ráncok alakulhatnak ki. Ne féltsd a rúzsod, igyál inkább pohárból!

6. Ki mint veti ágyát

Azt már mindenki tudja, hogy a megfelelő mennyiségű alvás hiánya nyomot hagy a bőrön. Az sem mindegy azonban, hogyan alszol! Ha hason, vagy alvás közben sokat forgolódsz, a párnába fúrod az arcod az sajnos nyomot hagy a bőrödön. Az alvási szokásokon nehéz változtatni, de már az is sokat segít, ha az ágyneműdet lecseréled szaténra vagy selyemre, ugyanis ezek jóval kíméletesebbek a bőrödhöz, mint a pamut!

7. Ránc vagy bajusz?

Gyantázod a szemöldököd és a szád feletti pihéket? Inkább ne tedd! A meleg anyagtól felpuhult bőr rángatása főbűn, amelyet nem lehet hosszú távon megúszni következmények nélkül. Marad a csipesz és a szőkítés.

8. Mindennapos cicaszemek

Tegye fel a kezét az, aki tud tusvonalat húzni úgy, hogy nem húzza közben kifelé a másik kezével a szemhéját! Hm… Senki? Sajnos ezzel az általános, megszokott mozdulattal egy baj van: nem kíméli a szem körüli vékony bőrt. Számtalan trükk van arra, hogyan lehet tökéletes tusvonalat alkotni a szemhéj kifeszítése nélkül, próbáld ki, melyik az, amelyik beválhat nálad.

Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás