Így sminkelj nyáron, hogy ne folyjon le!

FB Insta 1

A nyár számtalan előnye mellett hoz magával néhány nehézséget is, mint például azt, hogy nem lehet elsunyulni a szőrtelenítést, hogy le kell bontani/bontatni a tél során a sarkakra rakódott rinocéroszos rétegeket, és nem utolsósorban: máshogy kell sminkelni, mert a 30+ fokban könnyen lefolyik, és akkor izzadt pandának nézünk majd ki csinos, ápolt nő helyett.

A profi sminkeseknek viszont van pár fortély a tarsolyában, amivel túlélhetjük a nyarat elfolyó smink nélkül is.

Indítsd a szezont egy kozmetikussal, vagy egy jó alapos radírozással!

Ha megteheted, nyár elején menj el a kozmetikushoz, aki – ha szükséges – kitisztítja a bőrödet, és radírozással, esetleg gyengéd hámlasztással is segít abban, hogy ragyogó, egyenletes arccal indulj neki a napsütéses hónapoknak. De persze otthon is sokat tehetsz a bőrödért, főleg egy alapos, de kíméletes radírozással, majd alapos krémezéssel. Ezt egy finom fürdővel is összekötheted, a párában felpuhult, leradírozott bőr sokkal jobban magába tudja inni a krémedet.

Indítsd a napjaidat fényvédős nappali krémmel!

Akármennyire vágyunk is a barnaságra, nyáron mégis fontos fényvédős krémet használni, a bőrgyógyászok legalább 15-ös faktort javasolnak. Ez nem csak abban segít, hogy alacsonyan tartsd az esélyed a bőrrákra, de az arc bőrének ráncosodását is késlelteti!

A sminkelést pedig egy jó bázissal indítsd!

A bázis, vagy ahogy a profik mondják primer (ejtsd: prájmer) nem tartozik a túlzottan ismert termékek közé, pedig megéri a saját súlyát aranyban – állítják a hivatásosok. Három másodperc felkenni a smink alá, ami aztán nem csak sokkal tartósabb lesz, de szebben is terül el a bőrön, és sokkal kevésbé fog összeállni csomókba, felkenődni második vonalként, és hasonló rakoncátlanságokra vetemedni.

Passzold, vagy cseréld olajmentesre az alapozód!

Ha tudod, a legmelegebb időszakban egyszerűen ne alapozz! Egy korrektor a szem alatt, és a kritikus pontokon megteszi, amit kell, viszont nem lesz az arcodon egy plusz réteg, ami elkenődhet. Ha ezt kevésnek érzed, próbálj ki egy könnyű állagú BB krémet, ami fed, de nem hagy maga után olyan vastag réteget. Ha mégis ragaszkodsz az alapozóhoz, vegyél nem zsíros nappali krémet, használj utána bázist, majd egy olajmentes alapozót, soha ne hagyd ki a púdert a végén!

Felejtsd el a csuklód belső oldalát a színválasztáskor!

A BB krémek, púderek, alapozók színválasztásakor a legtöbb nő a csuklója belső oldalára keni a színt, ami viszont így soha nem is lesz igazán jó. Az ideális megoldás az, ha az arcunkra szánt színeket az arcunkon próbáljuk ki. De ha ez nem lehetséges, a profik trükkje a kézhát. Mégpedig azért, mert a kézhát az, ami ugyanannyi napsütést kap, mint az arcunk. Vagyis ha arra vagy kíváncsi, jó lesz-e az alapozó színe, a kezed felső részére kend a csuklód alsó része helyett!

Fixáld a szemsminket, és felejtsd el a vízállót!

A sminkesek szerint a vízálló spirál remek választás egy-egy alkalomra, de állandó használatra nem javasolják, mert túl erőszakos az összetétele. De akkor mit tegyünk? Azt javasolják, első lépésben a szem környékére is kenj bázist. A szemceruza/tus vonalát fixáld sötét, por alakú festékkel, így sokkal tartósabb lesz. A szemhéjra használj világos színeket, krémes festék helyett porállagút, és ne vidd túlzásba! A spirálod pedig legyen jó minőségű. Ha ezeket betartod, a szemsmink nem fog összeállni, szétkenődni, lefolyni.

Fénylő homlok? Barátod az itatóspapír!

Ha megkeseríti életedet a zsírosan fénylő homlok, barátod az itatóspapír. Egyre több drogériában kapható, olcsó, kicsi helyet foglal, dobd csak be a táskádba, és ha nagyon fényes lenne a bőröd, egyszerűen vonulj vissza a mosdóba, és itasd fel róla a vékony papírral a felesleges csillogást!

Arclemosás, arclemosás, arclemosás!

Soha. Ne. Hagyd. Ki. Este! De tényleg!

Kisminta igénylés
x

    Kisminta igénylés

    Kérjük, minden mezőt töltsön ki, hogy a mintát el tudjuk küldeni Önnek!

    Adataim marketing célokra felhasználhatóak.Részletek

    Vásárlás